A Versailles-i kastély és Kis-Trianon néhány részlete a látogató szemével (2024)
Versailles-i kastély és Kis-Trianon
Archívum
Tignes
Alpesi házak a kiránduló szemével – Tignes, Francia Alpok (2023)
Provence-i stílus
A provence-i stílus már hosszú évek óta töretlen népszerűségnek örvend világszerte. Talán az fogja meg leginkább az embereket benne, hogy teljes nyugalmat áraszt.
A francia vidéki stílus esszenciáját foglalja magában. A házak általában terméskőből épültek, vakolatlan falaikkal a táj szerves részeivé váltak. Az ablakokon zsalugáterek vannak, hiszen az erős napsütéstől védeni kell a belső tereket. Ez szükségtelenné teszi a nehéz drapériákat és függönyöket, az ablakokra általában csak pamutból készült fényáteresztő függöny kerül. A földszinten ablakok helyett gyakran francia ajtók vannak. A terasz kinti szobaként funkcionál. Mivel itt kedvezően meleg az éghajlat, az étkezések nagy része is itt zajlik. Egy pergola vagy nagyobb fa árnyékában helyezik el az asztalt.
A házat a vastag falak megvédik a túlzott felmelegedéstől. A nyílászárókat nyitva hagyják, így a hűs szellő át tudja járni a belső szobákat is. A falak világosra vannak festve. A közösségi terekben és fürdőszobákban a padló terrakotta vagy kő burkolatú, a hálószobákban pedig öreg fapadló van. A fából készült bútorok és a régi berendezési tárgyak kopott eleganciája adja meg a hangulatot. Fontos tény, hogy ezek mind eredeti, generációkat kiszolgált darabok, azaz nem újonnan lefestett, majd visszakoptatott technikával készültek. A családban öröklődnek vagy a bolhapiacról kerülnek ide. Alapos tisztítás után már mehetnek is a helyükre. A kovácsoltvas kiegészítők, kisbútorok is gyakoriak. Ezek sokszor világos színűek (törtfehér, krémszín, zöld). A konyhában a tálalószekrény, a hatalmas tömörfa asztal és a kőből készült kandalló a legjellemzőbb berendezési elem. Az egész házban minden kézzel készült, természetes, helyi alapanyagokból. A natúr színek uralmát visszafogott árnyalatok törik meg (kékek, zöldek, rózsaszínek, lilák). A dekorációban is a természet nyilvánul meg. A virágok közül a levendula vezeti a sort, de a mezei virágok is kedvelt díszítő elemek.
Kérje lakberendező segítségét a provence-i hangulat megteremtéséhez otthonában.
Saját munka 22.
Pályázatra terveztem: retró lakberendezési tárgyak egy párizsi legénylakás társalgójában
Rokokó
A rokokó a XVIII. század eleji Franciaországban jött létre és az 1780-as évekig volt népszerű. Neve a rocaille szóból ered, mely egy kavics, cement és kagylóhéj keverékéből álló anyag. Az új stílus egyfajta lázadás volt a barokk merevsége ellen. XIV. Lajos halála után a nemesség egy szabadabb, játékosabb, díszesebb környezetre vágyott. XV. Lajos uralkodása alatt teljesedett ki, melyben nagy szerepe volt szeretőjének, Madame Pompadournak is.
A rokokó tulajdonképpen dekorációs stílus. Faragás és gipsz díszítés ékesített mindent, általában aranyozva. Tekeredő szőlőindák, virág- és gyümölcsfüzérek, C és S formájú díszítő elemek, kagylómotívumok kerültek a festmények/tükrök köré, a bútorokra (különösen a konzolokra, komódokra és asztalokra), a szobák falaira és mennyezetére is. A festészetben az életképek jöttek divatba, melyek a nemesek világról alkotott idealizált elgondolásait, vágyait tükrözték (pl.: A. Watteau, F. Boucher). A kissé szabadosabb témák sem jelentettek tabut, már nem csak a mitológiai alakokat ábrázolták ruha nélkül és/vagy pikáns helyzetekben. A pásztori idillt jeleníti meg a toile de Jouy minta, mely ekkor „született”. A rokokó fontos eleme volt a chinoiserie is, ami a távolkeleti kultúrát hozta el a királyi udvarokba. A bútorokat lakkozták, festett jelenetekkel díszítették, népszerű lett az aranyozott bronz és a különféle berakások. A színek finomodtak, a fehér és a pasztell árnyalatok számítottak divatosnak. Az európai porcelángyártás megalakulásának köszönhetően megjelentek a kis méretű szobrok és figurák. Ezek kandallópárkányra, vagy konzolasztalra kerültek, beltéri díszítő elemként. Témájuk általában a vidámság és a szerelem volt. A ruhákon a csipkedíszek, szalagok, masnik, hímzések sokaságát lehetett látni, a rizsporos paróka és kesztyű fontos kiegészítő volt. Megjelent a szalon intézménye, ahol összegyűlt a kiválasztott társaság és élénk szellemi életet folytatott. Ennek adott különleges körítést a rokokó stílus.
Mai szemmel nézve a rokokó talán kicsit „soknak” tűnik. Azonban visszafogva az aranyozás és a díszítés mennyiségéből, mintegy jelzés értékűen kezelve a jellemző vonásokat, átültethető napjaink enteriőrjeibe is. Ehhez kérje lakberendező segítségét.
TV2 interjú
A TV2 Szépítők c. lakberendezési műsorának szombati adásában volt a velem készített interjú, ami az alábbi linken elérhető. A felvezető után rögtön ez a blokk következik.
https://tv2.hu/musoraink/szepitok/245440_csokkentheto-a-lakashitel-osszege.html
Empire
Az empire stílus Napóleon uralkodása alatt fejlődött ki Franciaországban. A császár tudatosan teremtett egy olyan, az uralkodását fémjelző stílust, mely magában foglalja az ókori nagyhatalmak főbb jegyeit, ezzel is utalva saját dicsőségére. Hódításai következtében egész Európában elterjedt.
Az emipre (ejtsd: ampír) stílus a monumentalitásra és fényűzésre épül. A görög és római építészeti jegyeket ötvözi az ókori Egyiptomra jellemző motívumokkal, mindegyikből a díszesebbeket részesítve előnyben. Az épületeknél a korinthoszi oszlopok dominálnak. A belső terekben a nagy mennyiségű aranyozás teszi impozánssá a látványt, melyet legtöbbször feketével (ébenfa, lakkozás, márvány), bordóval és élénk sötétkékkel párosítanak. A bútorokat aranyozott réz díszítések borítják, az ülőbútorok egész váza aranyozott, sőt, még a kárpit anyagában is sárga vagy arany színt használtak. A textilek közül a selyem és a damaszt került előtérbe.
Visszatérő motívumok a babérkoszorú, olajág, N (Napóleon) és J (Josephine) betűk, virágfüzérek, korsók. Az asztalokon a lábak helyett gyakran kariatidák, vagy szárnyas állatfigurák tartják annak lapját. Ezek a díszítések gyakoriak a tálalók oldalán is. A mahagóni volt a leggyakrabban használt faanyag.
A falakat nehéz szövetekkel borították, melyet gyakran redőztek is a dúsabb hatás kedvéért. Színük általában sötétzöld, bordó, vagy sötétkék. Szintén kedvelt megoldás volt a festett fal és mennyezet gipsz díszítéseinek aranyozása. A faborítások éleit és mintáit is aranyozással emelték ki. Ez utóbbiak alapszíne jellemzően krémszín, vagy törtfehér. A függönyök alja a földre omlott, nehéz, de világosabb anyagból készültek, gazdagon redőzve és arany rojtozással, bojtokkal, szegélyekkel díszítve.
Lakberendező segítségével Ön is megvalósíthatja az empire stílus nyújtotta fényűzés érzését otthonában.
Lajos-stílusok
Az 1610-1793 közötti időszak Franciaországban jellemző belsőépítészeti stílusait összefoglaló néven Lajos-stílusoknak nevezzük, az akkor uralkodó négy király után.
XIII. Lajos (1601-1643) időszaka alatt a barokk még nem forrott ki Franciaországban, a reneszánsz hatása erős volt. Éppen ezért a belső terek még visszafogottabb díszítésűek voltak. A bútorok ugyan dúsan faragottak, de természetes színűek és nagyméretűek. Az építészeti elemek a meghatározók rajtuk. A székek kárpitozottak és többségük már nem összecsukható. A királyi székhely ekkor a Louvre volt. Csak uralkodása vége felé kezdte éreztetni a hatását a barokk irányzat.
XIV. Lajos (1638-1715), a Napkirály a pompa megszállottja volt. A barokk az ő uralkodása alatt érte el tetőpontját. A minél több díszítő motívum aranyozás és egzotikus anyag használata volt a cél minden művészeti irányzatban. Ő építtette át a Versailles-i kastélyt az egész világon híres királyi palotává. A bútorok terén a legismertebb Boulle neve, akit a róla elnevezett berakás tett híressé. Előszeretettel használt aranyozott bronzot, teknőspáncélt, sárgarezet, nemes faanyagokat. Az építészetben Mansart alkotott maradandót. Őt főként a nevét viselő tetőszerkezet megoldás révén ismerjük. A kertek szépsége Le Nôtre munkásságához köthető. A mértanilag rendezett virágágyások, szökőkutak, hosszú sétányok ma is csodás képet mutatnak. A Versailles-i palota színpompás freskói és falfestményei Le Brun-nek köszönhetők.
XV. Lajos (1710-1774) a Napkirály dédunokája volt. Korának stílusa a rokokó, melyet a túldíszítettség, a kagyló motívumok, a chinoiserie, a nőies belső terek jellemeztek. A divatot két leghíresebb szeretője, Madame Pompadour és Madame Du Barry diktálta. Megindult a porcelángyártás, a csipkemanufatúrák és selyemszövők támogatása a minél pompásabb anyagokért, melyek vetekedtek a drága külföldi árukkal. A falakat kárpitozással vagy tapétával borították, a bútorokat lakkozták, festették, a C és S betűket formáló díszítéséket szinte mérték nélkül használták.
XVI. Lajos (1754-1793) uralkodása a klasszicizmus időszakára esett. A Pompei-i ásatásokon előkerült ókori római épületek, szobrok, használati tárgyak nagy hatással voltak a kor emberére. A fojtogató túldíszítettséget visszafogottabb stílus követte: az ókori építészet díszítőelemeit ismét felhasználták, a bútorok formái letisztultabbak lettek, a vonalak kiegyenesedtek. Még az öltözködésben is a kissé kényelmesebb ruházat felé fordultak. A vidéki élet idealizált szépségeit megjelenítő mintákat, díszítéseket használtak a textileken, porcelán és egyéb használati tárgyakon.
A forradalom kitörése vetett véget a Lajos-stílusoknak és Franciaország régi rendjének egyaránt. A több évig tartó fejetlenség és terror alatt számtalan épület, festmény, értékes szobor, porcelán, stb. semmisült meg a csőcselék szándékos rongálása, gyújtogatása során. Ezek örökre elvesztek az utókor számára.
Szerencsére elég forrás és kép áll rendelkezésre ahhoz, hogy a Lajos-stílusok bármelyikébe bele tudjon szeretni valaki és azt meg akarja valósítani saját otthonában is. Kicsit felfrissítve és a mai házak/lakások méretéhez igazítva, egy jó lakberendező segíthet valóra váltani ezt az álmot is.
Toile minta
A „Toile de Jouy”, röviden „Toile” minta francia eredetű. A toile szó lenvásznat jelent, Jouy pedig egy városka neve Franciaország északi részén. Itt készültek a XVIII. századtól kezdve az ilyen textilek. A szóösszetétel Jouy-i vásznat jelent.
A textil alapra egy színnel nyomják rá a mintát. Az alap általában fehér, vagy törtfehér színű. A minta ismétlődő, az anyag teljes terjedelmén. Leginkább idillikus jeleneteket ábrázol, például pásztornak-pásztorlánynak öltözött rokokó nemeseket, horgászó-piknikező-virágszedő csoportokat. Mindez körbevéve tájkép- és épület részletekkel. A mintához használt színek eredetileg a fekete, sötétkék és piros voltak, de előfordultak zöld, barna és rózsaszín változatok is. A vásznakat bútorok kárpitozására, falak borítására és függönyként használták. Maga a toile minta használatos volt továbbá tapétán, porcelán étkészleteken, ágyneműn, asztalterítőn, stb. is.
Az utóbbi években újra nagy divat ez a minta, előszeretettel használják a lakberendezésben. A színek sokkal változatosabbak és élénkebbek lettek, gyakorlatilag bármilyen háttérszínnel, bármilyen színű mintát összepárosítanak a tervezők. A jelenetek maradtak bukolikusak és idilliek. A chinoiserie témakörében találhatunk ezek helyett kínaizáló életképeket.
A minta nagyon sokoldalú. Alkalmazható vidéki stílusú és barokkosan elegáns enteriőrben egyaránt, sőt gyerekszobában is. A használt bútorok és kiegészítők adják meg a végső jelleget és az anyag színválasztásával tudjuk ezt hangsúlyozni.
Ha ez a kedvenc mintája, de fél attól, hogy túl sok lesz az otthonában, vagy csak egy különösen romantikus és elegáns enteriőrt szeretne, kérje lakberendező segítségét a tervezéshez.
Francia reneszánsz
A francia reneszánsz során nem csak az építészetben és a művészetekben készültek kiemelkedő alkotások, de a berendezési tárgyak szépsége és a kényelem is előtérbe került. Két uralkodó neve fémjelzi igazán ezt a kort: I. Ferenc (1494-1547) itáliai hadjáratai során ismerkedett meg a gótikát követő új irányzattal. Azonnal beleszeretett a díszítésekbe és az emberközpontú látásmódba. Hazatérve, Franciaországban is meghonosította az ott látottakat. Számos Loire menti kastély épült, vagy épült át az ő uralkodása alatt (pl.: Chambord, Chenonceau, Villandry). Ő hívta udvarába Leonardo Da Vincit is. Medici Katalin (1519-1589) Firenzében született és az olasz reneszánsz fénykorában nőtt fel. Ennek szeretetét vitte Franciaországba, ahol hozzáment a leendő II. Henrikhez. Régensként nagy összegeket költött a kastélyok bebútorozására, átépítésére (Louvre) és műkincsekre.
A francia reneszánsz lakóterekre jellemző a térhatás: hatalmas kandallók, impozáns márványlépcsők, nagy közös terek. A kőből épült falakat gazdag mintázatú falikárpitokkal borították, ami valamennyire védett a hideg ellen is. Az ágyak lábon álltak, ezzel védekezve a kőpadló hűvössége és a rovarok ellen, valamint rendelkeztek baldachinnal, ami nem csak a privát teret biztosította, de védett a huzattól is. Ekkor már szokás volt a fontos vendégeket az ágyban fekve fogadni.
A láda, mint legfőbb tárolóeszköz mellett megjelentek a szekrények első változatai is (dressoire, kabinetszekrény). Ezek dúsan faragottak, mutatják a tulajdonos gazdagságát és társadalmi rangját is. A bútoroknál is építészeti formaelemeket találunk: oszlopsor, ívsor, párkány, stb. Ekkor kezdték alkalmazni a keretbetétes szerkezetet, intarziát, furnérozást, berakásokat. A székek lehettek fix építésűek, vagy összecsukhatók. Megjelent a kárpitozás (bőr, bársony), ami kényelmesebb ülést biztosított. Az asztalok már nem szétszedhetők, oszlopos lábakon álló, masszív, impozáns darabok.
Az udvar egyik kastélyból a másikba költözött, mert a nagy létszámú udvartartást egy város és környéke csak korlátozott ideig tudta élelmezni. Ilyenkor az összes bútort, falikárpitot, étkészletet, ruhatárat, stb. vitték magukkal. A reneszánsz vége felé (III. és IV. Henrik uralkodása alatt) Párizs lett a királyok állandó székhelye.
Az akkori enteriőr mai szemmel nézve talán túldíszítettnek, idejétmúltnak hathat. De modern körülmények között is megvalósítható az akkori életérzés és a művészeti érték megteremtése. Ehhez kérje lakberendező segítségét.
