Arhívum | augusztus 2024

Könyvelrendezés

A könyvek önmagukban is értékkel bírnak és dekorálják a szobát. Nagyobb otthoni könyvtár esetén azonban érdemes a könyvek sorait kicsit megtörni, hogy érdekesebb látványt nyújtsanak.
Variálhatjuk a könyvek elrendezését, állítva vagy fektetve helyezve el azokat a polcokon. Kissé mozgalmasabb lesz a látvány. Kerüljük a ferdén támasztott megoldást, mert az deformálja a könyvek gerincét.
Egy sorozat elemeit vagy egy adott író által írt köteteket elrendezhetjük méret szerint, a kötés típusának megfelelő csoportosításban vagy akár a gerincek színe szerint is. Ez utóbbi csak ebben az esetben javasolt, mert az egész könyvtár szivárvány szerinti elrendezése csak nehézséget okoz annak, aki valóban használja is a saját könyvtárát és keres egy konkrét könyvet.
Helyezzünk dísztárgyakat a könyvek közé. Erre alkalmas lehet például egy-egy díszes könyvtámasz, váza, kisebb szobor, keretezett fotók, tároló dobozok. Ne a könyvek elé tegyük ezeket, mert úgy nehezebb kivenni az adott kötetet és a címe sem lesz olvasható.
Az elfektetett kötetek tetejére csak olyan dísztárgyat tegyünk, ami nem károsítja a borítót. Tehát a cserepes virág vagy egy túl nehéz márvány óra nem jó megoldás.
Jó olvasást mindenkinek!

Facebook