Arhívum | február 2015

Éttermek

Klasszikus stílusú éttermek

Facebook

Színpárok 3.

Színpárok: kék-piros

Facebook

Skót kockás minta

A skót kockás mintát, ahogy azt a magyar elnevezés is mutatja, a skót örökséggel hozzák kapcsolatba. Angol neve: tartan. 
Maga a minta különböző szélességű és színű csíkokból áll, melyek egymást 90 fokos szögben keresztezik, így mindkét irányban egy hálós mintát hoznak létre, ami kockás hatást eredményez. A fő csík mindkét oldalán egyforma szélességű és színű csíkok húzódnak vízszintes és függőleges irányban is, azaz a minta teljesen szimmetrikus. Ez különbözteti meg a skót kockát a más, hasonló hatású kockás mintáktól. A szövés során a szálak sorrendjét megcserélik, ezzel a két adott színt „összekeverve” létrehoznak egy harmadikat. 
A hiedelemmel ellentétben, régen nem is annyira a klánoknak, mint inkább intézményeknek, régióknak, családoknak volt azonos színű öltözékük. Később forrt össze a minta a skót nemzetiességgel és népviselettel. Eleinte csak a ruhaanyagokon használták, ezek szinte kizárólag gyapjúból készültek és természetes festékekkel színezték őket. A viktoriánus korban terjedtek el a mesterséges festékanyagok, lehetővé téve új színvariációk használatát is.  
Napjainkban a skótkockás minta már nem korlátozódik az öltözködésre, sőt a textilanyagokra sem. Szinte bármilyen anyagból készült tárgyon megjelenik, legyen az papír, porcelán vagy műanyag. Éppen ezért a lakberendezésben számos lehetőség áll rendelkezésünkre a minta alkalmazására: nem csak bútorkárpitokon, de tapétán, lámpaernyőn, étkészleten, szőnyegen, stb. is. Sokan a karácsonyi hangulattal azonosítják a piros és zöld kombinációjú változatokat. 
Ha Ön is kedveli és szeretné otthona összképének részévé tenni a skót kockás mintát, kérje lakberendező segítségét.
Facebook

Variációk 2.

Variációk egy témára: állatok

Facebook

Facebook oldal

Kövesse a Classic Interiors-t a facebook-on is! 
https://www.facebook.com/pages/Classic-Interiors/337000789734136 
Köszönettel veszem a lájkokat és megosztásokat.

Facebook

Régi tárgyak

Mai rohanó világunkban is fontos a régi tárgyak szeretete. Nem feltétlenül a vagyonokat érő, több száz éves darabokról van szó, hanem bármiről, amit már használtak, két-három generációt kiszolgált, de legfőképpen megvan a saját története.
Amellett hogy szép, hogy emlékeket hordoz, egy ilyen tárgy természetesen már nem tökéletes, hiszen használták. Hacsak nincs frissen restaurálva, meglátszik rajta az idő. A festék kicsit mattabb, a lakkozás néhány helyen karcos, a fogantyú elszíneződött, a szövet kissé megfakult. A családban öröklődő tárgyak magát a családot is jelképezik. Mindegy milyen a mérete, anyaga, tényleges értéke. A régi tárgyaknak megvan az a sajátossága, hogy akkor is megmozgatják a fantáziánkat, amikor egy idegentől kerülnek hozzánk. Ha a bolhapiacon vagy interneten vásárolunk például egy régi komódot, annak történetét nagy valószínűséggel nem fogjuk megismerni, a bútor azonban mesél magáról. Pusztán a kora miatt eszünkbe jut, hogy vajon hány helyen állhatott már, kik használhatták, esetleg hogyan élte túl a világháborúkat. Ez akkor is így marad, ha átfestjük, kicseréljük a fogantyúkat, vagy üveget tetetünk az ajtajába. Aki belép otthonunkba, érezni fogja a bútor korát.
A régi tárgyak szeretete független attól, hogy ki milyen stílust kedvel. Minden enteriőrnek életet adnak, otthonná teszik a lakást. Egy minimalista berendezéshez is kitűnően illik például egy régi festmény. A legújabb divat szerint berendezett loft lakásba is betehetünk egy század eleji reklámtáblát, vagy antik fűrészeket a falra – kép helyett. A klasszikus stílusoknál ez sokkal magától értetődőbb dolog. Rengeteg utánzatot, utángyártott használati tárgyat lehet manapság kapni a boltokban. A hangulatot azonban igazán azzal fűszerezhetjük meg, ha legalább egy valódi régiséget is elhelyezünk a térben. Figyeljük meg vendégeink reakcióit: mindenki ezt fogja először megnézni.
Ha valamilyen különleges, egyedi régiséget keres otthonába, a beszerző körútra vigyen magával egy szakembert is a hamisítványok kizárása miatt. Egy már meglévő darab köré terveztetné a többi berendezést? Szeretné, ha az Ön lakását is életre keltené egy oda illő régiség? Kérje lakberendező segítségét a tervezéshez. 

Facebook

Szelektív hulladékgyűjtés

Szelektív hulladékgyűjtők otthon

Facebook

Penthouse klasszikusan

Modern penthouse – klasszikus elegancia

Facebook

Valentin nap

Február 14-én világszerte a Valentin napot ünneplik. Ez a szerelem, szeretet napja. Eredete nem tisztázott. A madarak párosodási időszaka február közepén kezdődik, talán ez a megfigyelés vezethetett az ünnep kialakulásához. Hagyományosan a szerelmet kötjük ehhez a naphoz, de nem csak párunknak, hanem családtagjainknak és barátainknak is szerezhetünk kellemes meglepetést.
Hagyományos díszítő motívumai a rózsa, szív, Ámor, nyíl és galamb. Megszokott színei a piros és a rózsaszín összes árnyalata. Ne csak romantikus vacsorát, hanem teljes átfogó lakásdekorációt készítsünk erre a napra! A bejárati ajtóra kerüljön szív alakú ajtódísz, például vörös rózsákból vagy rózsaszín krepp-papír virágokból. A kandallópárkányra tegyünk mécseseket, színes gyertyákat, szívekből álló girlandokat, vagy puttó szobrokat. A hálószobában lecserélhetjük az ágytakarót, díszpárnahuzatokat vörösre, a lámpabúrákat díszíthetjük boával, a párnákra szórhatunk virágszirmokat és a padlóra kirakhatunk egy szívet mécsesekből. A fürdőben szintén mécsesekkel rakjuk ki a kád, vagy a polcok peremét. Tegyünk ki piros színű, vagy piros szegélyes törölközőket. A kád vizébe öntsünk rózsaillatú habfürdőt. A vacsoraasztalt a gyertyák mellett díszíthetjük piros tányérokkal, melyet beilleszthetünk az egyéb színű, minden nap használt étkészletbe is. A vörös üvegből készült poharak és vörös damaszt szalvéták is nagyon dekoratívak. Egy csokor rózsa pedig bárhol jól mutat. Ha túl soknak érezzük a vörös színt, kombináljuk sok fehérrel, így csak egy-egy fontos motívum ötlik majd a szemünkbe. Kicsit kötetlenebb, fiatalosabb hangulathoz piros helyett alkalmazzuk a rózsaszín árnyalatait.
Ha meg akarja lepni szeretteit egy különleges Valentin napi hangulattal, kérje stílustanácsadó segítségét a dekorációhoz.
Facebook

Színes házak

Álmodjunk színes házakat

Facebook