Arhívum | január 2017

A csipke

A csipke anyag olyan textília, amelyre nem utólag kerül rá a minta, hanem a textil készítése közben jön létre az is. Az öltözködésben és a lakberendezésben is jelentős szerepe van.
A varrott csipke egy tű segítségével, gomblyukhoz hasonló öltésekkel jön létre. A vert csipkéhez több verőpálcát használnak, párnára tűzött gombostűk körül vezetik-fonják a szálakat és így jön létre a minta. A horgolt csipke horgolótűkkel készül, a végeredmény kicsit nehezebb a többinél, ugyanakkor rugalmasabb is. Csipkeminta létrehozható még úgy is, hogy egy textilből szálakat húznak, vagy vágnak ki, majd az így keletkezett lyukakat fonallal körbehímezik. Hasonló módszer az azsúrozás is. A rececsipke egy hálószerű alappal indul, ahol a háló lyukait fonallal kitöltve hozzák létre a mintát, ami emiatt szögletes hatású.
Az itáliai reneszánsz térhódításával nőtt meg a kereslet a csipke iránt. Akkor elsősorban len, selyem, arany, vagy ezüst szálat használtak a készítéséhez. Napjainkban pamutszálból, vagy műszálból készül. Drága textilféle volt, így kezdetben csak a nemesek kiváltsága, hogy díszítőelemnek használják. Az egyház köreiben például oltárterítőként jelent meg. A leghíresebb nagy múltú csipkekészítő műhelyek Brüsszelben, Velencében, Chantilly-ban még ma is működnek. A viktoriánus kori lakberendezésben meghatározó elem volt, főként a hálószobák dekorációjában, ahol kifejezetten nőies és romantikus hatásra törekedtek. Az ágyterítők, díszpárnák, baldachinok nem csak csipkedíszítést kaptak, hanem akár teljes egészében abból készültek. Színük általában fehér, törtfehér és krémszín volt. Napjainkban ismét nagy népszerűségnek örvend a shabby chic stílusnak köszönhetően, ami szintén nőies és romantikus hangulatú lakásbelsőket hoz létre. Itt már a lágy pasztellszínek is helyet kapnak. Az erőteljes steampunk stílushoz viszont jobban illenek a fekete, vörös, sötétkék és sötétlila színű csipke kiegészítők.
Sokan örököltek szüleiktől, nagyszüleiktől csipketerítőket, vagy egyéb csipkeféléket. Ezek egy része már több generációt is kiszolgálhatott. Ha nem szeretne megválni gyűjteményétől, kéje lakberendező segítségét dekoratív felhasználásukhoz az Ön otthonában is.

Facebook

Téli részletek

A tél a részletekben rejlik

Facebook

Facebook oldalam

Kövessen Facebook oldalamon is!
https://www.facebook.com/Classic.Interiors.CST/

Facebook

Thonet bútorok

Michael Thonet nevét a hajlított bútorgyártás úttörőjeként ismerte meg a világ. 1796-ban született Németországban. 1830-tól kísérletezett a gőzöléses technológiával, ahol az eljárás során a fát hőkezeléssel hajlítják a kívánt formára és az a formában kihűlve a továbbiakban megtartja alakját. Az 1841-es koblenzi kiállításon Metternich herceg felfigyelt rá és Bécsbe hívta, ahol egy évvel később megkapta az udvartól a jogot a gyártásra. Fiaival gyárat alapított és 1850-ben megkezdték a sorozatgyártást. Az 1851-es Londoni Világkiállításon bronzérmet nyert.
Első modelljük a 4. számú szék volt, ami a Daum kávéháznak készült. A székek lényege az egyszerűségükben rejlik. A kör alakú ülőlaphoz egyetlen U-alakú háttámla csatlakozik, mely hátul a lábakban folytatódik. Az első lábak is enyhén íveltek. A lábakat egy kör alakú merevítő köti össze. A felhasznált faanyag hengeres formájú. Ezt az alapmodellt azután sokféleképpen variálták és a háttámla kitöltésére is rengeteg lehetőséget ajánlottak. A 14. számú modell lett a legkelendőbb, mely a fentihez képest csak egy hajlított karfával bővült.
Thonet a sikert annak is köszönhette, hogy bútorai tökéletesen beleillettek az akkor virágzó szecesszió organikus stílusába. Könnyedség, anyagtakarékosság és tartósság jellemezte őket. A sokféle szék mellett készítettek asztalokat, fogasokat, bölcsőket, stb. is.
Az 1867-es Párizsi Világkiállításon már aranyérmet nyert. A cég világhírűvé vált. Thonet bútorokat a mai napig gyártanak, mostanában ismét divatos berendezési tárgyaknak számítanak. A régi darabokat festéssel könnyű felújítani és a mai ízléshez igazítani.
Kérje lakberendező segítségét örökölt darabjai felújításához, az Ön otthona stílusának megfelelően.

Facebook

Festék mintakártyák

A felújítás után használjuk fel az összegyűjtött festékkártyákat, hiszen kár lenne kidobni ezt a sok csodás színt

Facebook

Kazettás mennyezet

A kazettás mennyezet nagyon elegáns megoldás, de megfelelő belmagasság kell hozzá

Facebook

Színfoltok használata

A semleges színekkel (feketék, fehérek, bézsek, barnák, szürkék, krémszínek) berendezett enteriőrben is szükségét érezhetjük egy kis színnek, ami felfrissíti, vidámabbá teszi a látványt. A lakberendezési elemek bármelyikét színessé tehetjük, sőt egyszerre akár több színt is használhatunk. Ezek lehetnek egymással harmonizáló, vagy egymást erősítő színek is. A kívánt hatás eléréséhez legyünk bátrak és ne a pasztellek, hanem a telített, erősebb árnyalatok közül válasszunk. Ezek a színes elemek magukra vonják majd a figyelmet, fókuszpontként funkcionálnak, ezért legyenek dekoratívak. Amit át kell gondolni: mennyire lesz költséges és/vagy időigényes ezek cseréje, ha változik az ízlésünk, vagy megunjuk a most kiválasztott színt.
A legkönnyebben és legolcsóbban cserélhető elemek például a díszpárnák, képek, vázák, ágytakaró, kisebb dísztárgyak, vágott virág. Nem okoz gondot egy új darab beszerzése, ha már más színre vágyunk. Az egész lakásban végigvihetjük segítségükkel a színfoltunkat, mégsem uralkodnak a helyiségeken.
A függönyök és szőnyegek már jóval nagyobb felületen jelenítik meg az erősebb színt, így ehhez bátrabbnak kell lenni. Cseréjük kicsit költségesebb és több utána járást is igényel. A színes lámpatestek nagyon mutatósak lehetnek, azonban drágábbak is a „szokványos” termékeknél.
Talán a legdekoratívabb megoldás a kárpitos bútorok kiemelése ezzel a módszerrel. Válasszunk klasszikus formájú, időtlen darabot, amire bármilyen szín illik majd. Nappaliban a kanapé és a fotelek, étkezőben a székek, hálóban a kárpitos fejtámla lehet a fókuszpont. Az átkárpitozást bármikor elvégzi egy szakember.
Időigényes és költséges a színes korpuszbútorok (könyvespolc, komód, éjjeliszekrény, konyhasziget, stb.) átfestése, ha meguntuk a mostani színt. Mégis érdemes ezt a megoldást választani, mert sokkal látványosabb lesz a végeredmény, mintha csak egyszerű kiegészítőkkel próbálnánk meg színt csempészni a helyiségbe. Régi darabok is új életre kelhetnek a festés által. Az igazán bátrak a beltéri ajtókat is átfestethetik a kiválasztott színre.
A fürdőszobai dekorcsempéhez és konyhai cseppfelfogóhoz, csak akkor válasszunk színes csempét, ha biztosak vagyunk benne, hogy ez hosszú távra szól. Nagy munkával és felfordulással jár ennek a cseréje. A színes háztartási gépek beállítása egy egyszínű konyhába, vagy fürdőszobába szintén látványos megoldás, ugyanakkor költséges is.
Kérje lakberendező segítségét az Ön otthonának megfelelő színfolt kiválasztásához és a megvalósításhoz.

Facebook

Színpárok 21.

Színpárok: zöld-szürke

Facebook

Varrósarok

Varrósarkok – ha csak kevés hely marad a hobbinak

Facebook

Kanapé választás

A nappaliba bekerülő bútorok közül a kanapé általában a legnagyobb darab. Kiválasztása sokaknak okoz problémát, hiszen központi elemről van szó, ami rendszeres használatnak van kitéve és sok pénzbe kerül, ezért senki nem akar hibázni. Néhány dolgot érdemes átgondolni, mielőtt vásárolni indulnánk.
A karfa nélküli kanapé vizuálisan tágasabbnak mutatja a teret. Jobban kihasználható az ülőfelülete, mert a karfa helyére is lehet oldalvást ülni. Kicsi szobában, ahova eleve kisebb bútor fér csak be, ez fokozottan érvényes.
Ha látszik a bútor négy lába, azaz nem takarja azokat a kárpit, vagy nem teli vázas az alja, légiesebbnek tűnik majd az összhatás és könnyebben lehet takarítani alatta. Ezzel egy plusz színt és anyagot is használhatunk a látvány kialakításakor.
Praktikusabb az egybefüggő ülőpárna az osztott helyett, mert így többen is le tudnak kényelmesen ülni. Az osztásra viszont már senki nem ül le, hiába lenne még hely. A túl süppedős ülőpárnáról nehéz felállni és könnyen megfájdulhat a derekunk, így jobb, ha az kicsit keményebb anyagból van és tartja a rajta ülőt.
A kárpit anyagának kiválasztásakor vegyük figyelembe a tisztíthatóságot és sérülékenységet, főleg kisgyermekes család esetén. A bőr mutatós anyag, az évek múlásával csak nemesedik, ha vigyázunk rá, de nyáron meleg, télen hideg érzetet kelt, mikor ráülünk.
A kanapé színe a mérete miatt is fontos. Célszerű a semleges színek közül választani, hogy a szoba átrendezése és az ízlésünk változása esetén is jól variálható legyen. Költséges és időigényes az átkárpitozás, de természetesen az is jó megoldás. Az egyszínű kanapét könnyen feldobhatjuk mintás, vagy kontrasztos színű díszpárnákkal, amiket könnyű lecserélni, ha meguntuk a látványt.
Válasszunk ki néhány modellt, ami tetszik és a méreteik alapján készítsünk csomagolópapírból sablonokat. Ezekkel megnézhetjük, mekkora helyet foglal majd el a valóságban a kanapé a mi otthonunkban, ténylegesen elfér-e körülötte a többi bútor és mennyi közlekedő tér marad. Így könnyebben dönthetünk például arról is, hogy L-alakú kanapét vásároljunk-e.
Hosszú távra gondolkodunk, ezért nagyon fontos a minőség! Az ülő- és hátpárnák töltetét ki lehet cseréltetni, ha elhasználódik, de a váz legyen masszív, strapabíró. Emeljük meg a bútor egyik elülső lábát. A másik elülső lábnak is vele kell emelkedni. Amennyiben az a földön marad, a váz nem elég stabil, csavarodik.
Vásárlás előtt mindig próbáljuk ki, hogy valóban kényelmes, az életmódunknak megfelelő darab legyen! Kérje lakberendező segítségét a tökéletes kanapé kiválasztásához.

Facebook