Archívum

Csirkeháló üveg helyett

A vidéki és a shabby chic stílusokhoz nagyon jól illik a csirkeháló a szekrényajtókba

Facebook

A csipke

A csipke anyag olyan textília, amelyre nem utólag kerül rá a minta, hanem a textil készítése közben jön létre az is. Az öltözködésben és a lakberendezésben is jelentős szerepe van.
A varrott csipke egy tű segítségével, gomblyukhoz hasonló öltésekkel jön létre. A vert csipkéhez több verőpálcát használnak, párnára tűzött gombostűk körül vezetik-fonják a szálakat és így jön létre a minta. A horgolt csipke horgolótűkkel készül, a végeredmény kicsit nehezebb a többinél, ugyanakkor rugalmasabb is. Csipkeminta létrehozható még úgy is, hogy egy textilből szálakat húznak, vagy vágnak ki, majd az így keletkezett lyukakat fonallal körbehímezik. Hasonló módszer az azsúrozás is. A rececsipke egy hálószerű alappal indul, ahol a háló lyukait fonallal kitöltve hozzák létre a mintát, ami emiatt szögletes hatású.
Az itáliai reneszánsz térhódításával nőtt meg a kereslet a csipke iránt. Akkor elsősorban len, selyem, arany, vagy ezüst szálat használtak a készítéséhez. Napjainkban pamutszálból, vagy műszálból készül. Drága textilféle volt, így kezdetben csak a nemesek kiváltsága, hogy díszítőelemnek használják. Az egyház köreiben például oltárterítőként jelent meg. A leghíresebb nagy múltú csipkekészítő műhelyek Brüsszelben, Velencében, Chantilly-ban még ma is működnek. A viktoriánus kori lakberendezésben meghatározó elem volt, főként a hálószobák dekorációjában, ahol kifejezetten nőies és romantikus hatásra törekedtek. Az ágyterítők, díszpárnák, baldachinok nem csak csipkedíszítést kaptak, hanem akár teljes egészében abból készültek. Színük általában fehér, törtfehér és krémszín volt. Napjainkban ismét nagy népszerűségnek örvend a shabby chic stílusnak köszönhetően, ami szintén nőies és romantikus hangulatú lakásbelsőket hoz létre. Itt már a lágy pasztellszínek is helyet kapnak. Az erőteljes steampunk stílushoz viszont jobban illenek a fekete, vörös, sötétkék és sötétlila színű csipke kiegészítők.
Sokan örököltek szüleiktől, nagyszüleiktől csipketerítőket, vagy egyéb csipkeféléket. Ezek egy része már több generációt is kiszolgálhatott. Ha nem szeretne megválni gyűjteményétől, kéje lakberendező segítségét dekoratív felhasználásukhoz az Ön otthonában is.

Facebook

Rusztikusan

Igazán rusztikus enteriőrök – semleges és harmonikus színvilág

Facebook

Lenvendula

A levendula vonzásában

Facebook

Shabby Chic

A shabby chic napjainkban nagyon népszerű lakberendezési irányzat. Viszonylag könnyen megvalósítható bármilyen otthonban.
A shabby chic enteriőr nőies, világos, kicsit kopottas hatású, ennek ellenére elegáns. Uralkodó színei: fehér, szürke, púderkék, rózsaszín, krémszín, halványzöld, drapp. A bútorok fából készültek, az ülőbútorok kényelmesen puhára kárpitozottak, esetleg vesszőfonatosak. Alapvetően francia stílusjegyeket hordoz. Bár vidékies az összhatás, mégis megállja a helyét akár főúri környezetben is. A kétajtós hatalmas ruhásszekrény, a Bergére karosszék, a textilek sokfélesége adja meg a fényűző, mégis visszafogott hangulatot. Olyan érzés, mintha a vidéki kastélyunkban töltenénk a nyári szabadságunkat.
Saját kezűleg is előállíthatjuk a berendezést ehhez a stílushoz. A bolhapiacon vásárolt régi bútorokat fessük le, például törtfehérre, majd antikoljuk egy kevés umbrabarnával. Másik módszer, ha a fedőfestéket a bútor szélein, a fiókok fogantyújánál és a lábak alján visszacsiszoljuk a sötétebb alapszínig. Ez a hosszú évek használatából eredő kopást utánozza. A kiegészítőknél is kerüljük az erős színeket. Fontos díszítőelem a virágcsokor, melyet gyakorlatilag bármiben elhelyezhetünk, legyen az locsolókanna, befőttes üveg, régi kekszes doboz, stb. Elsősorban pasztell színű virágokat válogassunk, amelyek illenek a vidékies környezethez. Ilyen például a levendula, a rózsafélék, a gyöngyike, a tulipán, a mezei virágok, stb. A textilek közül a természetes alapanyagúakat részesítsük előnyben, amilyen a pamut és a lenvászon is. Anyagában mintás, vagy teljesen egyszerű szövésű a legmegfelelőbb, valamint a toile minta, ami mindössze két színt használ. Bánjunk velük bőkezűen, használjunk egyszerre többfélét, egy adott szín különböző árnyalatait. Fémes kiegészítők számára az antik ezüst, vagy az antik arany a legjobb választás.
Ha Ön is kedveli a shabby chic-et, de nem tudja, hogyan fogjon hozzá a megvalósításhoz, kérje lakberendező segítségét.

Facebook

Provence

Provence. Egy szó, mely a legtöbb embert azonnal elvarázsolja. Képzeletünkben megjelennek a hatalmas levedulamezők, a nyugodt vidéki házak és a fehér-szürke-kék ezernyi árnyalata. Ez a táj már számos költőt, festőt, írót is megihletett.
Ki ne szeretne egy ilyen kőből épült, kék zsalugáteres, nagy kertes házban élni? Ahol a belső terekben régi fabútorok, kovácsoltvas kiegészítők, terrakotta padló és megnyugtató légkör fogadja az embert. A berendezés kopott eleganciával hirdeti az idő múlását és az örök értékeket. Természetes anyagokból, kézzel készült darabokról van szó, melyek generációkat kiszolgáltak már.
Képzeljünk magunk elé egy hálószobát, ahol a festett, ámde kopottas falakból nyugalom árad. Ahol a meleg éghajlat ellenére is kellemes alvást biztosít a gyönyörűen faragott fa ágy és a ropogós, hímzett fehér ágynemű. Ahol kis balkonra kiülhetünk reggelente meginni a kávét a kovácsoltvas kerek asztalka mellett. Majd lemehetünk a teraszra, hogy a kényelmes padon ülve fogyasszuk el a helyi termékeket és terményeket felsorakoztató reggelit.
A konyhában nagy, kétajtós, felül üveges tálalószekrény áll a fal mellett. Festett fa ez is, mint a legtöbb bútor. A hatalmas kőkandallóban tűz helyett egy nagy agyagedény áll, tele frissen szedett levendulával. A tömörfa asztal büszkén terpeszkedik középen. Főzési munkálatokhoz éppúgy használják, mint az ebéd vagy vacsora tálalásához. A kétszárnyú franciaajtót kitárva szinte a kertben érezhetjük magunkat. Így az egész házat átjárja a virágok illata és a hűs szellő. 
Sajnos nem élhet mindenki Provence-ban vagy vásárolhat ott nyaralót. De a hangulatot és a látványt átcsempészhetjük onnan akkor is, ha történetesen egy teljesen más országban élünk. Mindegy, hogy magasemeleti lakásról vagy modern építésű házról van szó. Ügyes megoldásokkal ez könnyen megvalósítható. Hiszen mindenkinek jár az álmok megvalósulása. Legalább ezé az egyé…
Facebook