Arhívum | április 2018

Botanikai nyomatok

A botanikai nyomatok sosem mennek ki a divatból, de kevés feketével modernizálhatjuk a látványt

Facebook

Cipőtárolás

Rejtett cipőtárolási ötletek, nem csak helyszűkében lévőknek

Facebook

Barokk

A barokk elnevezés a barocco (különös, nyakatekert) szóból ered. Ez a művészettörténeti stílus nagyjából a XVI. század végétől a XVIII. század közepéig tartott.
A barokk abban a korban kezdte térhódítását, amikor a katolikus egyház elindította az ellenreformációt. Stílusjegyei elősegítették ezt a törekvést, ami fordítva is igaz: a katolikus egyház ösztönözte a barokk kifejlődését, mert eszközt látott benne nagyságának megmutatására.
Legfőbb jellemzője a monumentalitás, ami nem csak a vallási építészetben volt tetten érhető. Az uralkodó osztály palotái is ezt tükrözték, melyek megtestesítették az abszolutisztikus monarchiát. Franciaországban ekkor épült XIV. Lajos parancsára a Versailles-i kastély. Az épületek túldíszítettek voltak: aranyozás, nemes anyagok (pl.: ritka fafajták, márvány, gobelin), falfestmények, csigavonalas díszítmények, gazdag színek. Gyakori volt a kupolás megoldás. A szobrászatot és a festészetet egyaránt jellemezte az alakok színpadias beállítása, az allegorikus ábrázolás, a mozgalmasság és a lendületesség.
A nagy belmagasságú belső tereket télen kandallóval fűtötték. A baldachinos ágyakat körben vastag függönnyel védték a hidegtől. Mivel ekkoriban divat volt ágyban fekve fogadni a vendégeket, így nem csak a közösségi terek (szalon, folyosók, előtér), hanem a privát szférához tartozó hálószoba is a reprezentációt szolgálta.
A bútorművesség terén kiteljesedett a furnérozás, az intarzia, a marketéria (csont, teknőspáncél, gyöngyház, porcelán, stb.) technikája. Az aranyozott bronzdíszítmények alkalmazása tette világhírűvé XIV. Lajos művész-bútorkészítőjét, André Charles Boulle-t. Az ülőbútorok már kárpitozottak (gobelin), háttámlájuk egyenes, lábuk íves és faragott (cabriole), a váz gyakran aranyozott. Ekkor jelent meg a fiókos komód. Az álló- és asztali órák, mint dekoratív berendezési tárgyak, szintén a tulajdonos gazdagságát mutatták.
A barokk stílus használata teret igényel. Ha mai korra átültetve, egy átlagos otthonban szeretnénk alkalmazni, kissé vissza kell fogni csillogását és monumentalitását – de ez nem lehetetlen. Kérje lakberendező segítségét egy ízléses enteriőr megvalósításához.

Facebook

Tavaszi teríték

Az évszakhoz illő terítékkel az étkezések is kellemes tavaszi hangulatban zajlanak

Facebook

Barackszín

A barackszín egy meleg, pasztell árnyalat, melynek alapja a narancssárga

Facebook

Rolók

Előfordulhat egy szoba berendezése során, hogy nincs hely a nagy, karnisra szerelt, lelógó függönyöknek. Sokszor a helyiség jellegéből adódóan (pl.: konyha, fürdőszoba) nem praktikus a nagyobb mennyiségű textília használata az ablakok takarására. Ilyenkor válasszunk valamilyen roló típust. Ezek könnyen kezelhetők, kevés helyet foglalnak és bármilyen, függönynek alkalmas textilből készülhetnek.
Római roló: Leengedett állapotban az ablak előtt kifeszül az anyag. Felhúzáskor vízszintesen, laponként rétegződik a textil. Speciális szerkezet szükséges hozzá. A merevítőpálcákat bevarrják az anyagba. Oldalfalra és ablakkeretre is rögzíthető.
Osztrák roló: A többi rolóhoz képest jóval anyagigényesebb ez a változat. Leengedett állapotban is megmarad az alján a fodrozódás. A bevarrt zsinórok segítségével tudjuk felhúzni, ekkor az anyag hullámokban gyűlik fel a tartólécnél.
London roló: Hasonlít az osztrák rolóhoz, de ez esetben csak két felhúzó zsinór van az anyagban. Felhúzott állapotban a textil a két zsinór között kiöblösödik, a két szélén pedig enyhén lelóg. Kissé játékosabb, kevésbé formális a megjelenése.
Roletta: Mozgatása szerint lehet rugós, gyöngyláncos és motoros kivitelezésű. A textil felhúzott állapotban feltekeredik a tartószerkezetre. A fényáteresztőtől a blackout változatig bármilyet választhatunk. Az anyag leengedett állapotban tökéletesen sima, így letisztult kontúrt ad az ablaknak.
Sávroló: Lényegét a fényáteresztő és a sötétítő részek váltakozása adja, ami csíkos hatást eredményez. A takarás beállításával szabályozhatjuk a bejövő fény mennyiségét. Bár kifejezetten modern megoldásnak számít, klasszikus enteriőrben is jól hasznosítható változat.
Kérje lakberendező segítségét a megfelelő árnyékoló típus kiválasztásához.

Facebook

Saját munka 20.

Nemrég készítettem el ennek a nappali szobának a lakberendezési terveit egy kedves házaspár számára. A helyiség 22 nm és hálószobai funkciót is ellát. Az igény a látvány felfrissítése és lakályosabbá tétele volt, a meglévő ülőgarnitúra és heverő megtartásával. A tulajdonos hölgy beleszeretett ebbe a szekrény típusba, így a megfelelő elemek összeválogatása, térbeli elrendezésének kialakítása, és méretre gyártatása volt az elsődleges feladatom. A tapéta kiválasztása megfelelő körültekintést igényelt. Sikerült találnom egy textil hatásút, amely finom színével elegáns hátteret ad a berendezésnek. Mivel panel lakásról van szó, a csíkok segítenek vizuálisan magasítani a teret, amit a díszlécezés tesz teljessé. A barna árnyalatainak ellensúlyozására a halvány türkiz színt tartottam tökéletes megoldásnak, ami a kiegészítőkön, textileken jelenik meg. Fejtörést és némi keresgélést igényelt a dohányzó asztal, mivel a kiválasztott bútorcsaládhoz nem tartozott megfelelő. Stílusban és színben végül is egy aukciós oldalon találtam meg az ideális darabot. Meg kellett még oldanom az emléktárgyak, a könyvek és a TV készülék elhelyezését is.
További képek itt: http://classicinteriors.hu/hu/referenciak/20-referencia/58-referencia14

Facebook

Toalettpapír

Ha nem akarunk a csempébe, vagy a frissen festett falba fúrni, válasszunk szabadon álló toalettpapír tartót

Facebook

Látványterv

A tervezés folyamatában fontos szerepet kap a látványterv. A tervező által elképzelt, műszaki rajzokkal, termékmintákkal bemutatott tervek a vevő számára nem mindig érthetőek. Szükség van valamire, ami a végleges formájában, közel 3D-s látványként tudja bemutatni a végeredményt.
A perspektíva rajz volt a legelső megoldás erre. A szemlélő látásmódjában megrajzolt helyiség úgy nézett ki, mintha benne állnánk. Meg tudta mutatni a tárgyak egymáshoz való viszonyát, az arányokat. Ez nagy kézügyességet és rengeteg időt igényelt. Ahány szemszögből akartuk nézni, annyi rajzot kellett elkészíteni.
A régi időkben ezt makettek elkészítésével próbálták kézzel foghatóvá tenni. Papírból, vagy fából megalkották az épület kicsinyített mását. Ez a folyamat szintén nagyon időigényes volt. Ezt követte csak a megrendelő jóváhagyása. Mivel az építkezések magukban is lassúak voltak, a berendezési tárgyakat pedig nagyrészt kézművesek készítették el, egy-egy komplett enteriőr megvalósulása sok évet vett igénybe. Manapság erre már nincs idő. Felgyorsult világunkban a technika segítheti ezt a folyamatot is. Ilyen például a gyors prototípusgyártás (RPT), mely a számítógépes tervek alapján alkotja meg a makettet, különféle alapanyagokból, viszonylag rövid idő alatt. A lakberendezésben ez a technológia csak ritkán használatos.
A tervező szoftverek megjelenésével és fejlődésével ez a folyamat gyorsabb lett. A megtervezett enteriőrben szabadon mozoghatott a „kamera”, így a különböző pontokról készített látványtervek már csak néhány plusz percet vettek igénybe. Új kérdés merült fel: a látványtervek minősége. A rendereletlen képeket a profi, fotorealisztikus renderektől nagy lépés választja el. Minden a megrendelő igényétől függ. Van, akinek elég egy körülbelüli látványterv, hogy lássa a színek és bútorok összhangját, mi hogyan fér el. De nagy projekteknél, főként közületek esetén, már alapvető elvárás a profi megjelenítés.
A legtöbb építészeti, belsőépítészeti tervező szoftvernek van renderelő modulja. Azonban a tökéletes végeredményt legtöbbször egy külső szoftver segítségével érhetjük el, ami pontosan erre lett kifejlesztve. Számtalan paraméter beállításával valóban olyan képet kapunk végeredménynek, ami valósághű, mintha valódi fotó lenne. Ezt a folyamatot a lakberendezési gyártó cégek azzal is próbálják segíteni, hogy termékeikről 3D-s, egy-az-egyben beemelhető fájlokat biztosítanak a tervezők számára. Így pontosan a kiválasztott lámpa, kanapé, vagy más termék kerülhet be a látványtervbe, nem csak egy ahhoz hasonló.
Természetesen így is időigényes feladat a látványterv készítés, függetlenül a szoftver könnyű használhatóságától. Emellett még mindig nagy jelentősége van a kézzel készített rajzoknak, hiszen azok egyedi munkák, szinte művészeti értékkel bírnak. A lakberendezők igény esetén biztosítják a látványterveket is a megálmodott otthonhoz.

Facebook

Neon betűk

A világító betűk és neon feliratok nem csak dekorációként, de hangulatvilágításként is beválnak

Facebook