Archívum

TV sorozatok 2.

Kedvelt TV sorozatok korhű környezetben
– Murdoch nyomozó rejtélyei: viktoriánus (Kanada)
– Tudorok: angol reneszánsz
– Doc Martin: angol vidéki stílus

Viktoriánus tojások

Viktoriánus stílusú húsvéti tojások

Jules Hardouin-Mansart

Jules Hardouin-Mansart Franciaország vezető építésze volt XIV. Lajos uralkodása alatt. Hírnevét csodás terveivel, precizitásával és sokoldalúságával érdemelte ki.
1646-ban született Párizsban. A Mansart nevet 1668-ban vette fel nagybátyja, François Mansart építész után, akinél tanulmányait is folytatta és akiről a manzárd tetőt elnevezték. 1677-től már közvetlenül a királynak dolgozott. 1681-ben első építésszé nevezték ki, 1682-ben pedig nemesi rangra emelték.
Épületei tökéletesen megfeleltek a barokk kor kívánalmainak és a Napkirály grandiózus elképzeléseinek. Sokoldalú építész volt, hiszen kastélyokat, köztereket, templomokat éppúgy tervezett, mint magánházakat és pavilonokat. Az átalakítások, bővítések, felújítások során belevitte saját stílusát és elképzeléseit a tervekbe, de mindig szem előtt tartotta az eredeti épület értékeit. Munkáira jellemzők voltak a nagy, nyugodt terek, az ismétlődő árkádok és különálló oszlopok – ezeket arra használta, hogy a belső terek is méltóságot sugározzanak. Nagyon jól választotta meg azokat a művészeket, akikkel együtt kellett dolgoznia egy épület megvalósulása során (pl.: Le Notre, Le Brune, Cotte). Előszeretettel alkalmazta a manzárd tető megoldást is. Főbb munkái: Invalidusok háza, Nagy Trianon, Vendôme tér, Versailles-i palota.
1708-ban halt meg Marly-le-Roi-ban.

Kínai holdújévre

Chinoiserie a kínai holdújév alkalmából

Ókori Egyiptom

Ókori egyiptomi ülőbútorok

Biedermeier

A biedermeier stílus 1815-1850 között volt népszerű Közép-Európában, elsősorban Németországban és a Monarchiában. A szóösszetétel jelentése a kissé pejoratív értelmezésű „derék Meier úr”. A polgári enteriőrökre volt jellemző.
A biedermeier otthonok berendezésekor a takarékosság, a célszerűség és a kényelem voltak a legfontosabb szempontok. Az otthonok világosak, tágasak, derűsek, a falak általában fehérek, vagy világos színű, virágos/csíkos papírtapétával borítottak voltak. A bútorok barna színűek, de nem túl sötétek. Jellegzetesség volt a tisztaszoba, ami el volt zárva a hétköznapi élettől. Vendégek fogadását, a reprezentációt szolgálta – szintén a takarékosság jegyében. Itt kapott helyet az egyik fő bútordarab, a vitrin. Lehetett egy-, vagy kétajtós. Nem ennek a kornak a találmánya, de nagyon népszerű volt ekkor. Ebben tartották a családi ereklyéket, értékesebb dísztárgyakat.
Az asztalosipar fellendült. A bútorok vonalvezetése a korábbi stílusokhoz képest leegyszerűsödött, kevesebb, de hangsúlyos díszítőelemet használtak. A merev egyenesek helyett megjelentek a kissé ívesebb formák. A székek lába általában négyzetes keresztmetszetű volt, támlájuk áttört. Az ülőke lószőrrel tömött. A kárpit csíkos, vagy virágmintás, amit összehangoltak a függönyök és drapériák anyagával. Nagy divatja volt a kombinált daraboknak, melyek több funkciót is elláttak. Például: könyvtárlétrává alakítható szék, kihúzható/elforgatható asztal, rejtett fiókok. A bútoroknak csak a külső (látható) oldalát furnérozták, belül megmaradt az alapfa, legtöbbször fenyő. A furnér anyaga a világosabb fafajták közül került ki: cseresznye, jávor, körte, kőris stb. A pamlag sokféle formában volt jelen az enteriőrökben, mint a kényelem megtestesítője.
Sok eredeti bútor maradt fenn ebből a korból. Az örökölt antik darabok nagy része biedermeier. Sokaknak okoz problémát ezek elhelyezése mai (modern) környezetben, nem csak a formaviláguk, de színük miatt is, pedig még mindig remekül mutathatnak. Kérje lakberendező segítségét örökségének méltó megőrzéséhez.

Reneszánsz házak

Jellegzetes reneszánsz kori házak (francia, angol, itáliai)

Art Deco

Az Art Deco az 1920-30-as évek meghatározó stílusirányzata volt. Nevét az 1925-ös Exposition des Arts Décoratifs et Industriels Modernes című kiállítás rövidítéséből kapta.
Ez a stílus a kor szinte összes újítását magába foglalta (pl.: repülés, elektromosság), de szívesen merített a régi kultúrák szimbólumai közül is (pl.: felkelő nap, piramis). Ezek stilizált formában, geometrikus ábrákként jelentek meg. A szobrokon, domborműveken ábrázolt emberi alakok kissé szögletesek, férfias felépítésűek (a nők is!), dinamikusak voltak. Az építészetben a felhőkarcolók jelentették az előretörést (pl.: Empire State Building, Rockefeller Center, Chrysler Building).
A króm és a bakelit, mint felhasznált anyag, meghatározta az enteriőrök hangulatát. Mindkettővel extra fényes felületeket lehetett létrehozni. Ugyanakkor kifejezetten drága anyagokkal is kombináltak: a bútorokat elefántcsonttal és ezüsttel, az ékszereket gyémánttal és platinával. Az erős, kontrasztos színvilágban a fekete, a fehér és a sárga volt az uralkodó szín. Maga a stílus a luxust és az eleganciát testesítette meg. A tömegtermelés és az egyedi, kézi gyártás is szerephez jutott.
Nem csak lakóházak és középületek berendezésekor kértek fel neves művészeket, hanem például óceánjárók, luxus vonatok belső tereinek kialakításához is. A gazdasági világválság után a stílus kissé leegyszerűsödött, de még mindig extravagáns maradt.
Az Art Deco mostanában ismét népszerű. Sok üzletben kaphatók kiegészítők, tapéták, bútorok ebben a stílusban. Figyelni kell azonban arra, hogy ne essünk túlzásokba a minták terén. Ehhez kérje lakberendező segítségét.

Az európai Grand Tour

A XVII. és XVIII. századi nemes ifjak megfelelő neveléséhez hozzá tartozott az úgynevezett „Grand Tour”. Ez egy több hónapos, sőt sokszor 1-2 éves európai körutat jelentett a nyugati kultúra bölcsőjébe, Itáliába. Elsősorban az angol és skandináv nemesség tartotta fontosnak az antik kultúra közvetlen megismerését. Annak, aki akkoriban művészeti pályán tanult (építész, festő, szobrász stb.) ez szinte kötelező volt.
Az út során számos más országot is érintettek, mindenhol heteket, hónapokat töltve, tanulmányozva az ott látható műemlékeket, műalkotásokat. Az első állomás általában Párizs volt, onnan indultak tovább Svájcon át Itáliába. Firenze, Pisa, Torino, Pádua, Bologna, Velence, Genova után a fő végcél természetesen Róma volt. Visszafelé Németország egyetemei, majd Flandria és Hollandia kulturális öröksége következett, ezután tértek csak haza. Fontos tény, hogy ezek az utak nem vallási indíttatásúak voltak, így az érintett úticélokat ez nem befolyásolta.
Általában a nagykorúság elérésekor került sor az indulásra, azaz 21 éves koruk körül. Nem egyedül utaztak. Bár szolgahad nem ment velük (általában egy inas és egy szakács), vagy egy férfi családtag, vagy egy férfi ismerős (pl.: tanáruk, orvosuk) kísérte a fiatalembereket. Az utazás eleinte lovaskocsival történt, majd a vasút megjelenésével az került előtérbe. Sokan ellátogattak még a Grand Tour keretében Görögországba, Ausztriába, vagy akár Törökországba is.
Az így felszedett ismereteket és művészeti tudást nem csak a fejükben vitték haza. Bevett szokás volt bevásárolni az út során. Eredeti ókori leleteket, márványszobrokat, érmegyűjteményeket, sokszor egész könyvtárnyi könyvet, festményeket stb. gyűjtöttek így össze. Ezeket természetesen nem egyszerre vitték magukkal, hanem időközönként futárral (postaszolgálat) haza küldték. A Grand Tour-t megjárt nemesember otthonában általában egy egész szoba volt berendezve a gyűjtemény számára, de a ház reprezentatív helyiségeibe is jutott belőlük. Nagy divat volt lefestetni magukat egy híres ókor rommal, reneszánsz épülettel a háttérben. Ez nem a vagyon fitogtatására szolgált, hanem arra, hogy ezeket az ismereteket otthon elterjesszék, megfelelő beszámolókkal szolgáljanak azok számára, akik nem juthattak el oda (nők, kevésbé vagyonosak stb.). Azonban nem csak az emberi alkotásokra fókuszáltak, hanem az idegen tájak természeti szépségeire és élővilágára is. A tudomány elit dolognak számított, így cél volt, hogy minden ágában megfelelő jártasságot szerezzenek, azaz minimum társalogni tudjanak róla. A tehetségesebbek útikönyvet is írtak saját utazásukról.
A mai gyűjteményeket is el lehet rendezni úgy, hogy a Grand Tour biztosította hatást elérjük. Ehhez kérje lakberendező segítségét.

Antik-Vintage-Retro

Az alábbi három fogalom használata mindennapos a lakberendezésben és a kapcsolódó irodalomban. Sokszor mégsem egyértelmű, mikor melyiket kell használni egy tárgy leírására.
Antik: 100 évesnél öregebb bútor, műtárgy, vagy kézműves munka jelzője, mely a stílustól független. Gyűjtők számára a kora mellett fontos még az eredetisége, állapota, készítője és hogy mennyire ritka (többdarabos szett esetén a hiánytalan készlet is). Restaurálás során állíthatják vissza eredeti pompájukat.
Vintage: kor szerint a 100 évesnél fiatalabb, de 15 évesnél idősebb tárgyakra használt jelző, ami azonban sokkal inkább vonatkozik az állapotukra, mint a korukra. Az erősen használt, kopott külsejű bútorok, használati tárgyak összefoglaló neve, mely már egy stílust is jelöl. Az eredeti funkciótól eltérő, újragondolt, újrahasznosított, átalakított/felújított tárgyakat is jelenti. Az új tárgyaknak vintage kinézetet adni már egy külön műfajjá nőtte ki magát. Nem egyenlő a shabby chic stílussal.
Retro: az 50-es évektől a (jelenleg) 80-as évekig tartó időszak mindennapi használati- és dísztárgyaira alkalmazott jelző. Ezek koruk szerint „csak” régiek. Az újonnan készült, de ezen időszak stílusát, formáit visszahozó tárgyakat is illethetjük ezzel a jelzővel. A gyűjtőket általában a nosztalgia, az érzelmi kötődés motiválja, de természetesen fontos az eredetiség és az állapot is. Van a retronak egy olyan pejoratív értelmezése, ami inkább divatjamúltat jelent.
Ha bizonytalan, kérje szakértő segítségét egy adott tárgy kormeghatározásához.