A nyaralás azzal kezdődik, hogy bepakolunk a bőröndbe minden szükséges holmit. Ez a régmúlt időkben sem volt másképp, de a bőröndök kicsit máshogy néztek ki. Nem volt kerekük, kihúzható fogantyújuk és számzáras lakatuk. Sokszor készültek bőrből/műbőrből, melyeknek csak a keretében volt merevítés. A dobozszerű, merev oldalú változatok is népszerűek voltak, amik egy jó nagy aktatáskára hasonlítottak. A régen készült, minőségi darabok gyakran egy egész életet kiszolgáltak. Padlásokon heverve, tárolóként hasznosítva akár több generáción keresztül öröklődtek. Szerencsés esetben oldalukon a megjárt városok matricáival. Ha szeretnénk megőrizni, de ismét használatba venni ezeket az antik darabokat, adjunk nekik új életet azzal, hogy átalakítjuk az igényeinknek megfelelően.
A két egyforma nagyságú részből álló bőröndöt szedjük szét az összekötő zsanéroknál. Valamilyen faanyagból készíttessünk bele asztalossal egy merevítő vázat (ha puha oldalfalú a bőrönd, akkor oda is kell merevítő lap). Szereltessünk bele két polcot úgy, hogy közéjük férjen egy számítógép. Mivel elöl-hátul nyitott lesz, biztosított a megfelelő szellőzés és a kábelek csatlakoztathatósága is. Az aljára erősítsünk fel négy pici lábat. Az eredeti fogantyút, zárakat és más tartozékot hagyjuk rajta, ezek remek díszítőelemek. Az íróasztal mellé állítva jól mutat majd klasszikus, de akár indusztriális enteriőrben is.
Házi kedvenceink is megérdemlik a kényelmes fekhelyet, de a boltban kaphatók elég drágák. Kis fantáziával a régi bőrönd is alkalmas lehet erre a funkcióra. Hajtsuk fel a tetejét derékszögben. Rögzítsük ebben a pozícióban mindkét oldalon, merevítőkkel. Az alsó részre fúrjunk négy lyukat a lábak becsavarásához. Egy méretre vágott vastag szivacsot, vagy egy nagy párnát húzzunk be a kiválasztott (mosható) szövettel. Helyezzük bele a bőrönd alsó felébe úgy, hogy a láb csavarjait mindenképpen takarja. A felső, felnyitott részt is kipárnázhatjuk, de ha szabadon hagyjuk az eredeti bélést, akkor az is nagyon jól mutat majd. Még kedvencünk játékainak is marad hely. Kutyáknak, macskáknak ideális és stílusos fekhely.
Egyedi falipolcokként is új életre kelhetnek a bőröndök. A merev falú bőröndöt csukott állapotban, hosszában vágjuk ketté. Így az egyik felén lesz a fogantyús rész, a másikon pedig a zsanéros. Egy előre felfúrt konzol segítségével tegyük fel a falra úgy, hogy a konzol ne látszódjon. Másik megoldás: a bőröndöt álló helyzetben fúrjuk fel a falra. Így oldalra nyíló „ajtaja” lesz a fali szekrénynek, ami minibárként, vagy gyógyszeres szekrényként is funkcionálhat.
Tegyünk egymásra több bőröndöt (ha nem merevített, akkor mindegyiket ki kell bélelni, pl.: hungarocell téglákkal). A megfelelő magasságot elérve mutatós éjjeliszekrény lesz. Egy darabból is készíthetünk éjjeli szekrényt, ha hosszú lábakat erősítünk a lefektetett bőröndre. A merev falú változat ehhez sokkal praktikusabb választás.
Természetesen „csak” tároló dobozként használva is mutatósak lesznek az antik bőröndök. További ötletekhez kérje lakberendező segítségét.
Archívum
Saját munka 21.
Tavaly készült el ennek az 56 nm-es belvárosi lakásnak az átalakítása egy nagyon kedves hölgy számára. A tér áttervezése mellett a megfelelő mennyiségű tárolóhely kialakítása volt fontos szempont. A konyha helyére került a hálószoba, hogy a pici hátsó erkélyt is kihasználjuk, így a kamra gardróbbá alakult. Az előszoba és egy félszoba közös falának megszüntetésével jött létre az új konyha. A régi hall falát szintén lebontottuk, így bőven elfér az étkező és a nagyobb gardrób egymás mellett. Ezzel a központi tér sokkal szellősebb, élhetőbb lett. A semleges krémszín és barna biztosítja a nyugodt alapot, amit a kék különböző árnyalatai élénkítenek fel, a türkiztől a kobaltig.
További képek itt: http://classicinteriors.hu/hu/referenciak/20-referencia/60-referencia15
Cipőtárolás
Plusz tárolóhely
Teleltetés
Kukák
Tároló dobozok
Játék tárolás
A gyerekek játékai az egész házat elfoglalhatják, ha nem figyelünk oda. Kevés helyen áll rendelkezésre külön játszószoba és a gyerekszobában sincs mindig elég tárolóhelynek való terület. Gyakran a nappaliban alakul ki egy játszó sarok. Éppen ezért fontosak a kreatív tárolási megoldások, hogy a játékidő végeztével könnyen el lehessen pakolni és rendezett, szép környezetben élhessünk.
Talán a legegyszerűbb megoldás az a fajta polcos szekrény, melybe tetszőlegesen pakolhatók kosarak is. Így az apróságokat is elnyelik, de a dekoratív, vagy gyakrabban használt játékok is kéznél vannak. Hasonló szekrényeket méretre is készíttethetünk, melyben vannak ajtós, nyitott polcos és akár kosaras részek is, a nagyobb játékok (pl. társasok) részére is. Az ajtókat lefesthetjük táblafestékkel, vagy tehetünk rá parafát, így még több funkciója lesz a szekrénynek.
A gyerekszobához illő textilből készítsünk egy „függőágyat”. A két végéhez varrjunk hosszú kötelet és a mennyezetre csigával rögzítve felhúzható lesz, mint egy fregoli. Töltsük meg plüssállatokkal és használaton kívül csak húzzuk fel. Az esetleges leesés-veszély miatt keményebb tárgyakat ne tegyünk bele.
Ha nem fér el szekrény, vegyünk nagyobb fali virágtartó kosarakat (lehet fém, vagy vesszőből fonott is). A falra, vagy az ajtó belső oldalára felakasztva remek tárolóhely lesz az apróságoknak. A füles vödrök és kosarak is alkalmasak erre, csak azok nem simulnak majd rá a falra. Egy kettéfűrészelt faláda lefestve és a falra rögzítve is tökéletes megoldás.
Ha nem ágyneműtartós a gyerekágy, használjuk ki az alatta lévő üres helyet is. Egyszerű ládákra négy kereket felszerelve könnyen mozgatható tárolóhelyet nyerünk. Dekoráljuk kedvünk szerint, több gyermek esetén akár a nevükkel is.
A nagyobb gyűjteményeknek (matchbox, Lego építmények, Barbie babák, stb.) méretre szabott polcot is készíttethetünk, ahol mini kiállítást rendezhet a gyerek a kedvenceiből. Így játékidőn kívül is látja őket, de nincsenek útban. Külön spot megvilágítás még jobban kihangsúlyozhatja a kiállítás jelleget.
Tárolási problémák megoldásához is kérje lakberendező segítségét.
TV2 interjú
A TV2 Szépítők c. lakberendezési műsorának szombati adásában volt a velem készített interjú, ami az alábbi linken elérhető. A felvezető után rögtön ez a blokk következik.
https://tv2.hu/musoraink/szepitok/245440_csokkentheto-a-lakashitel-osszege.html