Játék tárolás

A gyerekek játékai az egész házat elfoglalhatják, ha nem figyelünk oda. Kevés helyen áll rendelkezésre külön játszószoba és a gyerekszobában sincs mindig elég tárolóhelynek való terület. Gyakran a nappaliban alakul ki egy játszó sarok. Éppen ezért fontosak a kreatív tárolási megoldások, hogy a játékidő végeztével könnyen el lehessen pakolni és rendezett, szép környezetben élhessünk.
Talán a legegyszerűbb megoldás az a fajta polcos szekrény, melybe tetszőlegesen pakolhatók kosarak is. Így az apróságokat is elnyelik, de a dekoratív, vagy gyakrabban használt játékok is kéznél vannak. Hasonló szekrényeket méretre is készíttethetünk, melyben vannak ajtós, nyitott polcos és akár kosaras részek is, a nagyobb játékok (pl. társasok) részére is. Az ajtókat lefesthetjük táblafestékkel, vagy tehetünk rá parafát, így még több funkciója lesz a szekrénynek.
A gyerekszobához illő textilből készítsünk egy „függőágyat”. A két végéhez varrjunk hosszú kötelet és a mennyezetre csigával rögzítve felhúzható lesz, mint egy fregoli. Töltsük meg plüssállatokkal és használaton kívül csak húzzuk fel. Az esetleges leesés-veszély miatt keményebb tárgyakat ne tegyünk bele.
Ha nem fér el szekrény, vegyünk nagyobb fali virágtartó kosarakat (lehet fém, vagy vesszőből fonott is). A falra, vagy az ajtó belső oldalára felakasztva remek tárolóhely lesz az apróságoknak. A füles vödrök és kosarak is alkalmasak erre, csak azok nem simulnak majd rá a falra. Egy kettéfűrészelt faláda lefestve és a falra rögzítve is tökéletes megoldás.
Ha nem ágyneműtartós a gyerekágy, használjuk ki az alatta lévő üres helyet is. Egyszerű ládákra négy kereket felszerelve könnyen mozgatható tárolóhelyet nyerünk. Dekoráljuk kedvünk szerint, több gyermek esetén akár a nevükkel is.
A nagyobb gyűjteményeknek (matchbox, Lego építmények, Barbie babák, stb.) méretre szabott polcot is készíttethetünk, ahol mini kiállítást rendezhet a gyerek a kedvenceiből. Így játékidőn kívül is látja őket, de nincsenek útban. Külön spot megvilágítás még jobban kihangsúlyozhatja a kiállítás jelleget.
Tárolási problémák megoldásához is kérje lakberendező segítségét.

Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük