A nem igazán szép és főként a nem túl praktikus helyen lévő radiátorok mindig fejtörést okoznak. Természetesen lecserélhetők más fűtési megoldásra is. Részletek: http://blog.classicinteriors.hu/?p=1168. De ha már ott kell maradniuk, hozzuk ki belőlük a legtöbbet.
Itthon az esetek nagy részében az ablak alatt helyezkedik el a fűtőtest. Különösen kis lakásokban merülhet fel az igény ennek a területnek a hasznosítására is. Egy egyszerű konzolasztal azonnali megoldást hoz. Toljuk a radiátor fölé, így hasznos lerakóhely lesz belőle. Ezzel a módszerrel a teljes fűtőtest szabadon marad. A fűtési szezonban figyeljünk rá, hogy csak olyan tárgyakat tegyünk oda, melyek bírják a meleget.
Egybefüggő, egyedileg gyártott szekrények – beépítve az ablakos fal teljes szélességében – adott elemei tartalmazhatják a radiátort. Ezeket sűrűn perforált ajtókkal lássuk el, hogy a hő szabadon áramolhasson. Ha a többi elem is ugyanilyen mintájú, de csak részben bemart ajtókat kap, még tökéletesebb az összhang.
Szereljünk fel egy lebegő polcot a radiátor és az ablakpárkány közé. De a fűtőtest két oldalán, a falra rögzített konzolokra is tehetjük magát a polcot. Ez megoldást nyújt a túl keskeny ablakpárkány kihasználására is, pl. cserepes virágoknak.
Ha a radiátorok cseréje mindenképpen szükséges, alacsony, de hosszabb fűtőtesteket választva lehetőségünk nyílik ülőpad létrehozására, ami hasznos része például egy étkezősaroknak, vagy olvasó kuckónak.
Amennyiben építés nélkül, egyszerűen csak szeretnénk „eltűntetni” a radiátort, nyugodtan fessük le megfelelő, hőálló festékkel a fal, vagy a bútorok színére.
Ha valaki olyan szerencsés, hogy jó állapotú, régi öntöttvas radiátora van, ne cserélje le modern lapradiátorra, mivel az öntöttvas sokkal intenzívebben adja le a meleget. Újra kaphatók a forgalmazóknál öntöttvas radiátorok, melyek rengeteg színben rendelhetők, így az igazi klasszikus stílushoz ebben sem kell kompromisszumot kötni.
A konvektorokra a fentiek nem vonatkoznak a nyílt láng miatt! Kérje lakberendező segítségét a tervezéshez.
Archívum
Bár otthon
Rendezett fészer
Hamarosan ismét itt a tavasz, a kerti munkák kezdetének ideje. Lényegesen könnyebb a kezdés és a tervezett ütemezés betartása, ha az ehhez szükséges összes felszerelés rendezetten, egy helyen megtalálható. A ház és a kert mérete, valamint az ott lakók kerthez való viszonya adja meg, kinek mekkora helyre van szüksége.
A legpraktikusabb megoldás egy különálló kerti fészer, ahol még kisebb munkálatok elvégzésére is van hely, ha esős lenne az idő. Állítsunk be egy asztalt, mely elég magas ahhoz, hogy állva is kényelmesen dolgozzunk rajta (átültetés, címkézés, dugványozás, stb.). Zárt tárolóra valószínűleg kevesebb szükség lesz, a nyitott polcrendszer praktikusabb helykihasználást jelent. A kézi szerszámokat (metszőolló, olló, kislapát, stb.) akasszuk fel kampókra, így jobban szellőznek az alapos letisztítás után és karnyújtásnyira lesznek. A zsinórokat, köteleket, vékony drótokat fűzzük fel egy konyhai papírtörlő adagolóra a könnyebb kezelhetőség kedvéért. A nagyobb gépeknek, amilyen a fűnyíró és a kerti grill, készítsünk méretre egy-egy ajtó nélküli szekrényt, ahonnan könnyű ki-betolni, amikor szükség van rájuk. Így a felettük levő tér is szabadon felhasználható, mivel nem akadályozzák, hogy odaférjünk ahhoz a falszakaszhoz. A nagyobb szerszámokat (hólapát, lombseprű, stb.) szintén a falra szerelt kampókra tegyük, hogy rendezettebb legyen az összhatás és így nem is botlunk beléjük. Ha lehetőség van rá, válasszunk olyan fészert, aminek ablaka is van, de a megfelelő világításról mindenképpen gondoskodjunk.
Amennyiben nincs lehetőség külön fészerre, alakítsuk ki a garázsban a kerti szerszámok helyét. Az oldalfalra felakaszthatjuk a seprűt, gereblyét, ásót, stb. Ha elég széles és magas az épület, fejmagasságtól kezdve építsünk be zárt szekrényeket, ahol a cserepeket és egyéb kellékeket tarthatjuk. Az ajtóknak köszönhetően semmi nem esik rá véletlenül a garázsban álló autóra.
Ha csak a pincében, vagy a padláson van elég hely a kerti eszközök tárolására, akkor is követhetjük a fenti ötleteket, csak kicsit fárasztóbb lesz felhozni/levinni, amire éppen szükségünk van. Megfelelő világítás mellett azonban itt is kialakíthatók kellemes munkasarkok. Ahol van üvegház, ott annak egyik szegletében is berendezhetjük a „munkaállomásunkat”. Amennyiben semmilyen más lehetőségünk nincs, a házon belül, a kertbe vezető ajtó mellé tegyünk egy alul zárt, felül polcos szekrényt, így a legszükségesebb dolgok mindig kéznél lesznek a kertbe menet.
A lakberendező a kerttel kapcsolatos rész funkcionális, mégis dekoratív kialakításában is tud segíteni.
Tárolók a kamrában
Borospince
Saját munka 9.
Legutóbb elkészült munkám a lakbermagazin.hu oldalon:
http://lakbermagazin.hu/lakberendezo/lakberendezo-munkak/2492-1-plusz-2-felszobas-budapesti-panellakas-klasszikus-stilusban-67m2.html
Rendezett íróasztal
Iskolakezdésre a szülők már minden előírt eszközt megvettek gyermeküknek: füzetek, ceruzák, olló, kréták, stb. Ezeket tárolni is kell a gyerekszobában. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy erre a célra külön szekrényt tudjon beállítani az íróasztal mellé, vagyis ezt a problémát az asztalon és a mögötte lévő falrészen kell megoldania.
Legyen rend és rendszer, amikor a gyerek leül tanulni: könnyen megtalálható és elérhető minden eszköz, mégis elegendő szabad felület marad a „munkára”, majd annak végeztével könnyű ismét elpakolni mindent a helyére. Célszerű olyan íróasztalt vásárolni, melynek van pár fiókja. Hasznos, ha tartozik hozzá felépítmény is.
A rendetlenség elkerülésére helyezzünk minden fiókba fedél nélküli tároló dobozokat, különböző méretekben: ezek lehetnek akár fém, vagy karton csokoládés dobozok, kis üvegtálkák, kitisztított testápoló tégelyek, vagy bármi más, aminek a magassága még belefér a fiókba. Ezekbe tehetjük bele a zsírkrétákat, radírokat, rajzszöget, vagy minden, amúgy könnyen szétszóródó dolgot.
Mi is készíthetünk felépítményt a már meglévő asztalhoz: egy 2-3 fiókból álló tároló doboz tökéletes erre a szerepre. Az asztallap két szélére erősítsünk fel egy-egy darabot, fessük le a kívánt színre, de akár maradék tapétával is boríthatjuk. Ha színes, vidám és játékos tároló rendszert alakítunk ki, a gyerekek is könnyebben rávehetők a használatukra.
Készítsünk olyan hátfalat az asztalhoz, melynek egyik felét táblafestékkel festjük le, másik felét pedig parafával borítjuk. Így emlékeztetők írhatók és gyakran használt kellékek is kitűzhetők rá.
Az asztal fölé szereljünk fel polcokat, melyeken elférnek fedeles dobozok, illetve az éppen nem használt tankönyvek és füzetek. Ha még nagyobb rendet szeretnénk, akkor erre kerülhet ajtó is. Fontos, hogy a gyerek elérje ezeket.
Az asztalon helyezzünk el tolltartónak egy régi bögrét, vagy újrahasznosított konzervdobozt, befőttes üveget. A gyakran használt olló, toll, vonalzó számára tökéletes tárolóhely lesz.
Természetesen a felnőttek íróasztala is rendszerezhető a fenti módszerekkel… Kérje lakberendező segítségét a szűkös tanulósarok teljes kihasználásához!
Konzervdobozból
Ékszerek tárolása
Az ékszerek tárolását legtöbbször úgy oldja meg tulajdonosuk, hogy egy dobozba/tálba téve elrejti a fiókba, vagy csak úgy elől hagyja, egy kupacban az asztalon. Legyünk kreatívak és az ékszereinket használjuk dekorációként addig is, amíg éppen nem viseljük azokat.
Vásároljunk olyan fésülködő asztalt, melynek üveglapja van és az alatta lévő fiók tartalma átlátszik. Ez általában már fakkokra van osztva, külön hely jut a nyakláncoknak, karkötőknek, gyűrűknek, stb. Bezárva is látványos marad és nem lepi a por az ékszereket.
A gardróbszekrény oldalára, ami kihasználatlan felület, erősítsünk fel néhány tetszetős, kisebb méretű akasztót. Darabonként több nyaklánc is elfér rajtuk. Ha feltűnőbb látványt szeretnénk, akasztó helyett használjunk különböző színű/mintájú fiók- vagy ajtógombot. Hasonló megoldás, ha egy régi típusú fa vállfába erősítünk bele körben kisebb kampókat, így az szintén kiváló nyaklánc tartó lesz.
Készen kaphatók úgynevezett ékszertartó babák, melyek keze és feje helyén hajlított fém drótok vannak. Ezek majdnem minden fajta ékszer tárolására alkalmasak. Szintén vásárolhatók kifejezetten gyűrű tárolására alkalmas figurák (cipő, kanapé, virág, stb. alakú). Ezek párnázottak, minden egyes gyűrűnek külön helyet biztosítanak, így azok nem érnek össze.
Látványos megoldás a háromemeletes porcelán süteményestál használata. A legalsó, egyben legnagyobb részre kerülnek a nyakláncok, a középsőbe a karkötők, a legfelsőbe pedig a gyűrűk. Könnyű a szoba stílusához megfelelőt találni. Különböző méretű fa tortatálakból magunk is készíthetünk hasonlót.
A könnyű textillel bevont szivacsos táblák és képkeretbe rakott csipkék kiválóan alkalmasak fülbevalók látványos tárolására. Sűrűbb drótháló is kerülhet a keretbe ezzel a céllal. A klipszeket felcsíptethetjük például az asztali lámpa ernyőjének szélére is.
Számos más, a klasszikus stílushoz illő megoldás létezik még. Kérje lakberendező segítségét a tervezéshez és kivitelezéshez!
Cipőtálca
A fagyok elmúltak, a tavaszi esőzések nyomában a föld sáros lesz, a városban is vizes az utca. Mindez természetesen a csizmáinkon, cipőinken is meglátszik: a koszt bevisszük a verandára, előszobába. Kevesen tehetik meg, hogy kialakítanak egy úgynevezett sárszobát, ahol minden sáros holmit ott hagyhatnak és nem számít, koszos lesz-e a padló. Ahol nincs zárt folyosó, vagy kicsi az előszoba ez nagyobb problémát jelent.
Az általános megoldás egy plusz lábtörlő az előtérben, amire a cipőket helyezik. Ennek hátránya, hogy az nagyon hamar elkoszolódik, amennyiben pedig gumiból van, a sáros víz megáll a felületén és naponta le kell tisztítani.
Erre kínál megoldást a cipőtartó tálca, ami boltban is kapható, de magunk is elkészíthetjük, hogy egyedi és az enteriőrbe illeszkedő legyen. Nem kell hozzá más, csak egy magasabb peremű tálca. Ez lehet fém, műanyag, fa (lécekből könnyű saját kezűleg készíteni egyet), a stílustól függően. Ha csak egyszerűen beletennénk a cipőket, azok a koszos vízben állnának. Ezért töltsük meg a tálcát olyan anyaggal, amin keresztül le tud folyni a víz a tálca aljára, így a lábbelik talpa ki tud száradni. Ez lehet például apró folyami kavics, fehér murva, nagyobb díszkavicsok (fekete, fehér, szürke), de akár üvegből készült dekor kavics is. Ezeket néhány hetente át is tudjuk mosni.
Dekoratív, ám kevésbé tartós megoldás a parafa dugó. Helyezzük őket szorosan egymás mellé. A tetejüket és alsó felületüket lelakkozva megnövelhetjük az élettartamukat. Tehetünk a tálcába kültéren használatos műanyag vagy fém rácsot is. A lyukakat ez esetben is megtölthetjük apró kaviccsal, így stabilabb is lesz, vagy letakarhatjuk olyan műfűvel, ami vízáteresztő. Pár erős sörtéjű, nyél nélküli háztartási kefe, sörtével felfelé elhelyezve, látványos és praktikus is.
Kreatívabb megoldás, ha tálca helyett újra hasznosítunk erre alkalmas tárgyakat: például egy fiókot, régi szerszámosládát a fedele nélkül, kisebb bőröndöt, stb. Lényeges a szélesség, hogy a legnagyobb cipő/csizma is kényelmesen elférjen benne. Kerekeket, vagy lábakat is szerelhetünk ezek aljára az érdekesebb összhatás kedvéért.
Kérje lakberendező segítségét az apróbb problémák ötletes és stílusos megoldásához is!