A „klasszikus stílus” kifejezés értelmezése néha gondot okoz a leendő megrendelőnek, van olyan helyzet, amikor egyenesen elrettenti a szolgáltatás igénybevételétől. A köztudatban ez a meghatározás sokszor egyenlő a bézs-barna színekkel, hatalmas és túldíszített bútorokkal, vagy nehéz drapériákkal. A klasszikus stílusnak azonban rengeteg arca van, melyek mindegyike gond nélkül kiegészíthető bármilyen technikai megoldással, mely a mai kor kényelmét szolgálja.
A történelmi stílusok megnevezés takarja azokat az irányzatokat, melyek egy-egy történelmi korra voltak jellemzőek, nem csak a lakberendezésben, hanem az élet szinte minden területén. Magukba foglalják a zenét, irodalmat, képzőművészeteket, építészetet, kertművészetet, öltözködést, stb. Szorosan összekapcsolódnak, ahogyan azt a történelemkönyvekben látjuk. Ezeket követve nem kell egy az egyben lemásolni például a paloták berendezését a kívánt hatás eléréséhez, hiszen a léptékek is valószínűleg teljesen mások, mint annak idején. A fő jellegzetességek közül elég lehet csak két-három jellemvonást kiemelni, a többi részletet pedig ehhez igazítani úgy, hogy harmonikus legyen az összkép. Néhány példa a teljesség igénye nélkül: ókori római, reneszánsz, barokk, viktoriánus.
Az országok, tájegységek jellegzetességeit felhasználó stílusok szintén klasszikusnak mondhatók. Általában antik tárgyak felhasználásával, régies formák alkalmazásával, jellemző színekkel és anyaghasználattal idézik fel a választott stílust, amit egy modern/minimál enteriőr nem tud visszaadni (természetesen mindenhol léteznek ilyen otthonok is). Az összhatás az igazán fontos. Néhány példa a teljesség igénye nélkül: provence-i, marokkói, (bármilyen) vidéki, tengerparti stílus.
Az általam tematikusnak nevezett stílusok olyan lakberendezési megoldásokat takarnak, melyek valamilyen téma köré épülnek. Ez lehet egy film, egy város, vagy akár most divatos irányzat is. Közös jellemzőjük ekkor is az, hogy klasszikus vonalvezetésű bútorokat, kiegészítőket, dísztárgyakat használnak, ha lehetséges, akkor antik darabokkal együtt. A színek itt is nagy segítséget nyújtanak a végeredmény szempontjából. Néhány példa a teljesség igénye nélkül: shabby chic, steampunk, Párizs, ipari stílus.
A fentiekbe nem sorolható modern klasszikus stílus talán a legelterjedtebb. A nagyobb bútorok, építészeti elemek (holkerléc, rozetta, fali panel, stb.), kárpitozások, padlóburkolók mind klasszikusak, de a színek, kiegészítők, dísztárgyak már modernebb irányzatot képviselnek. Ezek együttese teszi kifinomulttá a végeredményt.
Nem kell megijedni a klasszikus stílus kifejezéstől. Mindenki megtalálhatja közöttük a számára megfelelőt. Kérje lakberendező segítségét a megvalósításhoz.
Archívum
Fenyőbútor
Ókori görög és római stílus
Az antik görög és római kultúra nem csak az ókorban volt meghatározó, de a történelem során többször is visszatért (reneszánsz, klasszicizmus, neoreneszánsz, neoklasszicizmus) az építészet és a művészetek révén a lakáskultúrában is.
A fennmaradt épületek, használati tárgyak azt mutatják, hogy a meghatározó színek a natúr, természetes palettából kerültek ki, ami a felhasznált anyagoknak köszönhető: például a márvány fehérsége és a mészkő krémszíne. A textileket növényi, állati és ásványi anyagokból kinyert festékekkel színezték. A falakra közvetlenül festették fel a tájképeket, életképeket. Az ülőbútorok kárpitozás nélküliek voltak, de párnákat már használtak. Az építészet és a szobrászat a vallási, a közéleti és a magánéleti területet egyaránt kiszolgálta. Jellegzetes építészeti elem volt a háromféle oszloprend: dór, ión, korinthoszi. A díszítő motívumok közül talán az akantuszlevél, a voluta és a meander a legismertebb. Az épületeket is színes díszítésekkel, aranyozással látták el, ami azonban az évszázadok során lekopott. A padlót gyakran apró mozaikkal burkolták, padlófűtést is alkalmaztak.
A mai, korszerű lakberendezési elveknek megfelelő otthonokba is becsempészhetjük az antik világ varázsát. A burkolatok között széles körű mozaik csempe választékot találunk. Természetes kövekből nem csak padlóburkolatnak való, de falra tehető ultra vékony kőfurnér és kőtapéta is kapható. Ha a lakás/ház kialakítása megengedi, használjunk könnyű, üreges ál-oszlopokat díszítő elemként. A kariatidával díszített bútorok, az antikolt fém kiegészítők (csaptelepek, lámpatestek, fogantyúk, stb.), a fehér gipsz szobrok, az amfora alakú vázák mind hangsúlyosabbá tehetik az erre a stílusra való törekvésünket. Maradjunk a bézsek, fehérek, barnák természetes kombinációjánál, amit egy kis arannyal fényűzővé tehetünk (például a fürdőben arany üvegmozaik díszítéssel). Kiegészítőként ezekhez bármilyen élénk szín jól mutat majd.
Kérje lakberendező segítségét klasszikus antik stílusú enteriőr kialakításához.
Albérletben
Albérletben lakók gyakran találkoznak azzal a problémával, hogy szinte semmit nem alakíthatnak a saját ízlésükre. Mivel más tulajdona az ingatlan, általában nem engedik a falfestést, a bútorok átalakítását, falfúrást, padlócserét, vagy hasonló, végleges változtatást. A nagyon alapos takarítást leszámítva, milyen lehetőségei vannak a bérlőnek, ha nem szeretne egy vagyont költeni az ideiglenes lakhelyre, betartaná a szerződésben foglaltakat, ugyanakkor számára kellemes környezetben akar élni?
A fürdőszoba a legkényesebb pont, itt különösen elvárjuk a higiénia érzését, a tiszta és rendezett környezetet. Cseréljük le a zuhanyfüggönyt, ha van. Igazán nem nagy befektetés és az ízlésünknek megfelelő darabot választhatunk. A régit megtarthatjuk, ha úgy érezzük, vita lenne a tulajdonossal annak eltérő ízlésvilága miatt. A padlót is feldobhatjuk kültéri, rácsos, klikkes padlóburkolóval. Mivel a helyiség általában kicsi, nem kell sokat venni. A rácsok között a víz is el tud folyni a padlóösszefolyóba. Kellemes rálépni és szép látványt nyújt. A nem megfelelő világításon talán segít egy izzócsere, ha már a lámpát magát nem cserélhetjük le. A rejtett led csík is működhet, hiszen az bármikor eltávolítható, ha úgy ragasztjuk fel. A kiegészítők a sajátjaink (szappantartó, törölköző, tároló dobozok, stb.), így azokkal bátran variálhatjuk a színeket és a mintákat.
A konyhában komfortosabb hangulatot tudunk teremteni egy könnyen mosható szőnyeggel, és egy függöny cserével. Kicsit nagyobb ráfordított összeget jelent a bútor fogantyúinak cseréje (a régieket tegyük el, mert az a lakáshoz tartozik). A világítást hasonló módon javítsuk fel, mint a fürdőben. A kiegészítők (saját darabjaink: konyharuha, cserepes fűszernövények, dekoratív kávéfőző, stb.) nagyon sokat jelentenek a látvány szempontjából itt is.
Bútorozatlan ingatlan esetén, legalább a szobák üresek, oda a saját bútoraink kerülnek be. Azonban a bútorozottan bérelt lakásban kihívást jelenthetnek még a szobákban lévő holmik is. A belmagassághoz illő, készre varrt függönyöket olcsón meg lehet vásárolni. Elég nagy a választék szín és minta tekintetében is. A régi függönyt egyszerűen hajtsuk össze és rakjuk el a kiköltözésig. Ha kevés a tárolóhely, esetleg rákényszerülhetünk plusz bútor beszerzésére. Nagyon sok internetes adok-veszek csoport van, ahol használt, de nagyon jó állapotú bútort találunk, a boltihoz képest töredék áron. Költözéskor ezeket akár újra el is adhatjuk. Ugyanígy beszerezhető például kilépő szőnyeg az ágy mellé, vagy egy nagyobb a nappali kanapéja elé. Növényekkel, díszpárnákkal, takarókkal még a legsiralmasabb enteriőrbe is élet vihető.
Az erkély korlátjára damillal, vagy gyorskötözővel felerősített, fillérekért kapható gyékény napozó szőnyegek eltakarják a nem túl esztétikus korlátot, mellvédet. Rövid távra egy kevésbé drága műfű is jó választás lehet. Egymásra rakott faládákba kerülhetnek a cserepes virágok, így nem kell falat fúrni a virágtartónak.
Kérje lakberendező segítségét albérletének otthonossá tételéhez is.
Különleges ablakok
Saját munka 14.
Pályázatra terveztem: 56 nm-es tetőtéri lakás fiatal házaspár és 5 éves kislányuk számára
További képek itt: https://classicinteriors.hu/hu/referenciak/20-referencia/53-referencia12
Ablakok takarása
Családi házas övezetben gyakori probléma, hogy a konyha, vagy a fürdőszoba ablaka a szomszéd ház kertje felé néz, így könnyen beláthatnak kívülről. Lássunk néhány ötletet, hogyan tarthatjuk távol a kíváncsi tekinteteket magánéletünktől.
Kézenfekvő megoldás a függöny. Vizes helyiségben, általában kicsi ablakra ez nem biztos, hogy ennyire egyszerű. A vitrázsfüggöny csak az ablak alsó felét takarja. Állva kilátunk felette, de az élettérbe már nem enged kívülről bepillantást. Nem sötétíti el a helyiséget és nagyon sokféle anyagból kivitelezhető (csipke, fényáteresztő textil, antik konyharuha, zsákvászon, stb.). Vitrázsrúd segítségével fúrás nélkül is rögzíthetjük az ablak keretéhez.
A pliszé roló sokféle textillel rendelhető, nagy minta és színválasztékban, akár sötétítő funkcióval is. Előnye, hogy mindkét irányban eltolható, ezért szabadon választhatunk, hogy az ablak mekkora részét takarja. Ha nincs rá szükség, egyszerűen feltoljuk, mint egy átlagos rolót.
Az ablakfólia jó választás, ha nem szeretnénk textilt a helyiségbe. Öntapadós, ezért könnyű felhelyezni. Készen kapható és egyedi mintával rendelhető változatai is vannak. Hátránya, hogy a kilátást is gátolja. Ez is alkalmazható csak az ablak alsó részén, így a vitrázsfüggönyhöz hasonlóan kilátunk felette. Üvegfesték és csipkeszerű stencil segítségével saját kezűleg is festhetünk mintát az alsó üvegtáblákra.
Különleges megoldás a könnyű, fém lánc felrakása függöny helyett. A karnis kis akasztóiba a függöny csipeszek helyet a láncok szemeit akasztjuk bele. Könnyen méretre vágatható, ha előre lemérjük, milyen hosszúakra van szükség az ablak takarásához. A fényt átengedi majd, a kilátást pedig korlátozottan gátolja (sűrűségtől is függ). Vitrázsrúdra is ráhúzhatók kisebb gyűrűk segítségével. Általában térelválasztáshoz használják, de ablakhoz is tökéletes. Fém helyett üveggyöngy füzért, esetleg kristályokat is választhatunk.
A belső spaletta ötletes és egyedi válasz a problémára. Amikor nincs szükség takarásra, egyszerűen csak nyitva hagyjuk. A külső spalettával ellentétben nem kell kinyitni hozzá az ablakot, ami különösen télen lehet fontos szempont. Ez is takarhatja csak az ablak alsó felét, így csukott állapotban is elegendő fény jut a helyiségbe.
Kérje lakberendező segítségét a hasonló problémák megoldásához.
Saját munka 13.
Pályázatra terveztem: 88 nm-es családi ház fiatal pár számára
További képek: https://classicinteriors.hu/hu/referenciak/20-referencia/55-referencia13
