A simontornyai Fried Kastélyszálló a vendég szemével (2016)

A rokokó a XVIII. század eleji Franciaországban jött létre és az 1780-as évekig volt népszerű. Neve a rocaille szóból ered, mely egy kavics, cement és kagylóhéj keverékéből álló anyag. Az új stílus egyfajta lázadás volt a barokk merevsége ellen. XIV. Lajos halála után a nemesség egy szabadabb, játékosabb, díszesebb környezetre vágyott. XV. Lajos uralkodása alatt teljesedett ki, melyben nagy szerepe volt szeretőjének, Madame Pompadournak is.
A rokokó tulajdonképpen dekorációs stílus. Faragás és gipsz díszítés ékesített mindent, általában aranyozva. Tekeredő szőlőindák, virág- és gyümölcsfüzérek, C és S formájú díszítő elemek, kagylómotívumok kerültek a festmények/tükrök köré, a bútorokra (különösen a konzolokra, komódokra és asztalokra), a szobák falaira és mennyezetére is. A festészetben az életképek jöttek divatba, melyek a nemesek világról alkotott idealizált elgondolásait, vágyait tükrözték (pl.: A. Watteau, F. Boucher). A kissé szabadosabb témák sem jelentettek tabut, már nem csak a mitológiai alakokat ábrázolták ruha nélkül és/vagy pikáns helyzetekben. A pásztori idillt jeleníti meg a toile de Jouy minta, mely ekkor „született”. A rokokó fontos eleme volt a chinoiserie is, ami a távolkeleti kultúrát hozta el a királyi udvarokba. A bútorokat lakkozták, festett jelenetekkel díszítették, népszerű lett az aranyozott bronz és a különféle berakások. A színek finomodtak, a fehér és a pasztell árnyalatok számítottak divatosnak. Az európai porcelángyártás megalakulásának köszönhetően megjelentek a kis méretű szobrok és figurák. Ezek kandallópárkányra, vagy konzolasztalra kerültek, beltéri díszítő elemként. Témájuk általában a vidámság és a szerelem volt. A ruhákon a csipkedíszek, szalagok, masnik, hímzések sokaságát lehetett látni, a rizsporos paróka és kesztyű fontos kiegészítő volt. Megjelent a szalon intézménye, ahol összegyűlt a kiválasztott társaság és élénk szellemi életet folytatott. Ennek adott különleges körítést a rokokó stílus.
Mai szemmel nézve a rokokó talán kicsit „soknak” tűnik. Azonban visszafogva az aranyozás és a díszítés mennyiségéből, mintegy jelzés értékűen kezelve a jellemző vonásokat, átültethető napjaink enteriőrjeibe is. Ehhez kérje lakberendező segítségét.
A parkettázás története a reneszánszig nyúlik vissza. A XVI. század közepétől kezdték el a fa padlóburkoló lapokat V-alakú mintában elhelyezni. A két legrégibb típus a halszálka és a chevron mintázat. Ma is ezek a legnépszerűbbek, de gyakran összekeverik őket.
Állítólag 1539-ben, I. Ferenc francia király számára raktak először halszálka mintás padlót itáliai mesteremberek. Ebben a klasszikus mintában a darabok derékszöget zárnak be egymással úgy, hogy az egyik lap rövid oldala kerül a másik lap hosszú oldalának végéhez. Tulajdonképpen cikkcakk formát rajzolnak ki, de a vonala megtörik.
A chevron mintában (nevét a V-alakú rendfokozati jelzésről kapta) azonban hegyes csúcsok vannak, így jön létre az ék alak. A lapokat gérbe vágják, úgy illesztik össze a végüket, tehát a minta folyamatos lesz. Ma már készen kaphatók ilyen kialakítású padló- és falburkoló lapok.
A fenti két minta nem csak a padlók, hanem a falak díszítésénél is gyakori. Falicsempéből (pl. metrócsempe), padlólapból, sőt vinyl burkolóból is kialakíthatók, nem csak tömörfa parkettából. Klasszikus környezetben éppúgy jól mutatnak, mint modern enteriőrben.
Szerencsére a parketta ismét divatos lett, egyre többen szeretnék megmenteni a felújítandó épület régi, fa padlóburkolatát. Hacsak nincs nagyon rossz állapotban, érdemes is rászánni a pénzt és az időt, hiszen gyönyörű és értékes része lesz az enteriőrnek. Hézagkitöltéssel, csiszolással, lakkozással (esetleg pácolással megváltoztatva a színét) olyan lesz, mint új korában.
Kérje lakberendező segítségét a megfelelő minták kiválasztásához is.
Az utóbbi pár évben egyre nagyobb teret hódítanak a világos, festett bútorok, köszönhetően a shabby chic, vintage és vidéki stílusok népszerűségének. Az antik és örökölt sötét(ebb) barna bútorok láttán a legtöbb embernek az átfestés jut azonnal az eszébe, hogy illeszkedjenek a fehér, szürke, krémszínű enteriőrbe, ahol maximum a fa nagyon világos árnyalatai kerülnek felhasználásra a bútorzat terén. Azonban stílusosan elhelyezhetők a régi darabok festés nélkül is, eredeti pompájukban.
Az oly divatos „fehér” enteriőrben igazi fókuszpont válhat egy mutatós darabból. Tény, hogy a sötét szín nem belesimul a látványba, hanem éppen ellenkezőleg, magára vonja a figyelmet, kihangsúlyozva a világos környezetet. Ezért ehhez a megoldáshoz célszerű valóban szép, esetleg értékes bútort választani, amit szívesen megmutatunk vendégeinknek is.
Ahol a padló sötétebb fa, ott sokkal egységesebb képet mutat majd egy antik darab felhasználása. Összefoghatjuk a látványt például barna képkeretekkel, sötét lábú kárpitozott székekkel, antik réz/fekete világítótestekkel, sötét lépcsőkorláttal – a helyiség rendeltetésétől függően.
A fenti stílusok által használt pasztellszínek (halvány kék, halvány zöld, púder, stb.) sem zárják ki, hogy sötét, akár lakkozott felületű bútorokat helyezzünk el a szobában. Természetesen ez bármilyen színárnyalatra igaz, amennyiben illenek egymáshoz a bútor és a helyiség színei. Ha a környezet világos marad (elegendő fény), a végeredmény igazán kifinomult és hívogatóan otthonos lesz.
Merészebb megoldás, de szintén egyre gyakoribb az igazán sötét színűre festett falak az otthonokban. Itt is tökéletesen érvényesülhet egy örökölt bútor eredeti mivoltában. Ha falszínnek egy hideg árnyalatot választunk, például sötétkéket, sötétszürkét, esetleg feketét, akkor a bútor nem csak azzal tűnik majd ki, hogy világosabb a háttérnél, hanem azzal is, hogy meleg barna felülete kontrasztban áll a fal hideg színével. Ez talán férfiasabb stílust eredményez, de az otthonosság megmarad.
Ha mindenképp a fehérre festés mellett döntünk, érdemes vegyíteni a kettőt: a bútornak néhány része maradjon meg eredeti színében, azaz sötétbarnán. Egy komódnál ez lehet a teteje, egy széknél az ülőkéje, egy asztalnál a lapja, de bármilyen más kombináció is jól mutat majd. Így amellett, hogy integráltuk a bútort a környezetébe, megmutathatjuk régi szépségét is.
Kérje lakberendező segítségét a megfelelő antik bútorok kiválasztásához.
A barokk elnevezés a barocco (különös, nyakatekert) szóból ered. Ez a művészettörténeti stílus nagyjából a XVI. század végétől a XVIII. század közepéig tartott.
A barokk abban a korban kezdte térhódítását, amikor a katolikus egyház elindította az ellenreformációt. Stílusjegyei elősegítették ezt a törekvést, ami fordítva is igaz: a katolikus egyház ösztönözte a barokk kifejlődését, mert eszközt látott benne nagyságának megmutatására.
Legfőbb jellemzője a monumentalitás, ami nem csak a vallási építészetben volt tetten érhető. Az uralkodó osztály palotái is ezt tükrözték, melyek megtestesítették az abszolutisztikus monarchiát. Franciaországban ekkor épült XIV. Lajos parancsára a Versailles-i kastély. Az épületek túldíszítettek voltak: aranyozás, nemes anyagok (pl.: ritka fafajták, márvány, gobelin), falfestmények, csigavonalas díszítmények, gazdag színek. Gyakori volt a kupolás megoldás. A szobrászatot és a festészetet egyaránt jellemezte az alakok színpadias beállítása, az allegorikus ábrázolás, a mozgalmasság és a lendületesség.
A nagy belmagasságú belső tereket télen kandallóval fűtötték. A baldachinos ágyakat körben vastag függönnyel védték a hidegtől. Mivel ekkoriban divat volt ágyban fekve fogadni a vendégeket, így nem csak a közösségi terek (szalon, folyosók, előtér), hanem a privát szférához tartozó hálószoba is a reprezentációt szolgálta.
A bútorművesség terén kiteljesedett a furnérozás, az intarzia, a marketéria (csont, teknőspáncél, gyöngyház, porcelán, stb.) technikája. Az aranyozott bronzdíszítmények alkalmazása tette világhírűvé XIV. Lajos művész-bútorkészítőjét, André Charles Boulle-t. Az ülőbútorok már kárpitozottak (gobelin), háttámlájuk egyenes, lábuk íves és faragott (cabriole), a váz gyakran aranyozott. Ekkor jelent meg a fiókos komód. Az álló- és asztali órák, mint dekoratív berendezési tárgyak, szintén a tulajdonos gazdagságát mutatták.
A barokk stílus használata teret igényel. Ha mai korra átültetve, egy átlagos otthonban szeretnénk alkalmazni, kissé vissza kell fogni csillogását és monumentalitását – de ez nem lehetetlen. Kérje lakberendező segítségét egy ízléses enteriőr megvalósításához.
Előfordulhat egy szoba berendezése során, hogy nincs hely a nagy, karnisra szerelt, lelógó függönyöknek. Sokszor a helyiség jellegéből adódóan (pl.: konyha, fürdőszoba) nem praktikus a nagyobb mennyiségű textília használata az ablakok takarására. Ilyenkor válasszunk valamilyen roló típust. Ezek könnyen kezelhetők, kevés helyet foglalnak és bármilyen, függönynek alkalmas textilből készülhetnek.
Római roló: Leengedett állapotban az ablak előtt kifeszül az anyag. Felhúzáskor vízszintesen, laponként rétegződik a textil. Speciális szerkezet szükséges hozzá. A merevítőpálcákat bevarrják az anyagba. Oldalfalra és ablakkeretre is rögzíthető.
Osztrák roló: A többi rolóhoz képest jóval anyagigényesebb ez a változat. Leengedett állapotban is megmarad az alján a fodrozódás. A bevarrt zsinórok segítségével tudjuk felhúzni, ekkor az anyag hullámokban gyűlik fel a tartólécnél.
London roló: Hasonlít az osztrák rolóhoz, de ez esetben csak két felhúzó zsinór van az anyagban. Felhúzott állapotban a textil a két zsinór között kiöblösödik, a két szélén pedig enyhén lelóg. Kissé játékosabb, kevésbé formális a megjelenése.
Roletta: Mozgatása szerint lehet rugós, gyöngyláncos és motoros kivitelezésű. A textil felhúzott állapotban feltekeredik a tartószerkezetre. A fényáteresztőtől a blackout változatig bármilyet választhatunk. Az anyag leengedett állapotban tökéletesen sima, így letisztult kontúrt ad az ablaknak.
Sávroló: Lényegét a fényáteresztő és a sötétítő részek váltakozása adja, ami csíkos hatást eredményez. A takarás beállításával szabályozhatjuk a bejövő fény mennyiségét. Bár kifejezetten modern megoldásnak számít, klasszikus enteriőrben is jól hasznosítható változat.
Kérje lakberendező segítségét a megfelelő árnyékoló típus kiválasztásához.