Saját kezűleg elkészíthető dekorációs ötletek Halloweenra
Archívum
Képek máshol
Ajtódíszek 7.
Különleges ablakok
Étkező fala
Ha az ebédlő a konyhában, vagy a nappaliban kap helyet, sokan választják azt a megoldást, hogy az étkező asztal rövidebb oldalát egészen a falhoz tolják és a család így üli körbe. Ennek hátránya, hogy az a falrész könnyen bepiszkolódhat. Nem csak az esetlegesen kifröccsenő étel okozta foltok miatt, hanem a kisgyerekek kezeinek nyomán is.
Mosható tapéta felrakásával nem csak a könnyebb tisztán tarthatóság valósul meg, de színt és fókuszpontot is tudunk adni a helyiségnek. Tapéta boltokban rengeteg mosható tapéta közül választhatunk, általában a kifejezetten vizes helyiségbe szánt termékek közül. Ezzel a módszerrel az étkező a helyiség szerves része lesz, nem fog kényszermegoldásnak tűnni, hogy oda került az asztal.
A táblafesték használata ugyancsak könnyen tisztítható felületet ad, a fekete szín viszont már jóval hangsúlyosabbá teszi a területet. A gyerekeknek remek szórakozást is nyújt. Ha mágneses alapozóval kombináljuk, családi mini kiállítást is rendezhetünk ezen a felületen.
A fa fali panel igazán elegáns megoldás a problémára. Már előre gyártva, készen is kapható, de asztalos egyedileg is elkészítheti. Fára való festékkel és/vagy lakkal kezelve lemosható lesz a felülete. Az egész szobában végigvitt panelezés tökéletesen klasszikus hatást eredményez.
A természetes kőburkolat impregnálás után víz- és kosztaszító lesz. Létezik olyan ultra vékony (1,5-2 mm) kőfurnér lap, mely akár át is világítható. A kőtapéta is jó megoldás lehet. Mindegyik ragasztással rögzíthető. Utóbbi kettő hajlítható, tehát íves felületre is alkalmas.
Az egyszínű, festett falhoz jól mutat egy mintásra homokfúvott üveglap is, ahol a mintát a fal színe emeli ki. Természetesen ezt kissé bonyolultabb rögzíteni, de a gyártó cégek a felszerelését is vállalják. Egy nagy, keretezett tükröt is a falra akaszthatunk e célból.
Kérje lakberendező segítségét további ötletekhez és a hasonló problémák megoldásához.
Őszi gyertyatartók
TV2 interjú
A TV2 Szépítők c. lakberendezési műsorának szombati adásában volt a velem készített interjú, ami az alábbi linken elérhető. A felvezető után rögtön ez a blokk következik.
https://tv2.hu/musoraink/szepitok/245440_csokkentheto-a-lakashitel-osszege.html
Szőnyegek másképp
Amikor lakberendezési tárgyakat öröklünk, lehet köztük olyan darab, amitől nem szívesen válnánk meg, ugyanakkor eredeti állapotában a saját otthonunkba nem tudjuk integrálni. A bútorokat viszonylag könnyű átalakítani, lefesteni, más funkciót adni nekik. A szőnyegekkel azonban már nehezebben boldogulhatunk. Ha szép, de méretben nem megfelelő, vagy kissé már kopottas az állapota, esetleg egy rokon készítette saját kezűleg, akkor van néhány mód a megmentésére.
A padló helyett tegyük a falra. Falikárpitok, faliszőnyegek már évszázadokkal ezelőtt is használatban voltak. A takarási és huzatfogó funkció mellett a szépség is fontos volt. Nyugodtan követhetjük ezt a hagyományt. A nagy falfelület a nappaliban, vagy az ágy mögötti fal a hálószobában tökéletes hely a szőnyeg számára. Remek fókuszpont lesz a szobában. Fa keret segítségével erősítsük a falra úgy, hogy ne tudjon megnyúlni. Ha hosszabb futószőnyegről van szó, még egy fél baldachin rész is kerülhet belőle az ágy fölé.
A szövött, puhább szőnyegeket használhatjuk ágytakaróként, vagy az ágy végébe terítve díszítő elemként. A kedvenc olvasó fotelünket, vagy a kanapét is „kibélelhetjük” vele, ezzel kuckósabbá téve azt és védve az eredeti kárpitot.
A szőnyeg kárpitozáshoz is kiváló anyag. Felújíttathatunk vele egy puffot, karosszéket, vagy lábzsámolyt is. Strapabíró lesz, miközben az örökség is új életre kel. Így könnyű színt vinni az enteriőrbe.
A kopottasabb szőnyegekből készíttessünk díszpárnát, ülőpárnát. Vastag az anyag, ezért célszerű profi varrodára bízni a feladatot, ahol ehhez megfelelő gép is van. A nagyon viseltes részeket kihagyva, méretre vágják a szőnyeget és úgy készítik el a párnát. A klasszikus szőnyegekhez nagyon jól illenek a rojtos, gyöngyös díszítő elemek is.
Aki kedvet kapott az átalakításokhoz, de nem rendelkezik örökölt darabokkal, az sok antikvitásban találhat számára megfelelő, szép, régi szőnyegeket. Kérje lakberendező segítségét a válogatáshoz és a további felhasználási ötletekhez.
Színpárok 29.
Marokkói stílus
A marokkói stílus az egyik legkedveltebb a keleties lakberendezési irányzatok közül. Az egzotikumot, a titokzatosságot, a meseszerűséget, a keleti kényelmet jelenti sok ember számára.
Az építészeti elemek adják meg a stílus alapját. Jellegzetes jegyek a csúcsos boltívek, az íves ajtónyílások, az áttört rácsos elemek, a kulcslyuk motívum. A házakhoz tartozó udvar az épületen belül van, a külvilágtól elzárva. Ezzel egyrészt védik a magánéletet, másrészt ez a kertes rész segít, hogy a ház hűvös maradjon a nagy forróságban is. Arab ország lévén, a díszítő motívumok között nem megengedett az ember- és állatábrázolás, helyettük geometriai formákat, növényi alakzatokat használnak.
A színek a legmegkapóbbak a marokkói otthonokban. A fehér, vagy semleges színű falak adják a hátteret a vibráló színű ülőbútorokhoz, kiegészítőkhöz, szőnyegekhez: élénk narancsok és zöldek, türkizek, a lila árnyalatai, vörös és sáfránysárga a legjellemzőbbek. Összefoglalhatjuk úgy is, hogy a fűszerszínek és a drágakövek színei.
A fából készült, dúsan faragott komódok, asztalok, térelválasztók lehetnek természetes sötétbarnák éppúgy, mint festettek, vagy berakással díszítettek. A forró égövi országban a díszes cementlapok és csempék használata biztosítja az enteriőrök hűvösségét, nem csak járólapként, de díszítőelemként is, például az ajtó- és ablaknyílások körül, szökőkutak burkolataként. A padlóra kézműves szőnyegeket terítenek. A kényelmet a különféle textilek bősége biztosítja. Ülőpárnák, puffok, díszpárnák hoznak színt a látványba.
A csodás fém kiegészítők általában rézből, vagy bronzból készülnek. A világítás jellemző részei az áttört lámpások és lámpás formájú gyertyatartók, melyek díszes árnyékot vetnek a falakra. A tükörből készült díszítő elemek visszaverik a fényt.
Már itthon is számos bolt foglalkozik keleti(es) kiegészítők, bútorok forgalmazásával. Kérje lakberendező segítségét egy marokkói stílusú otthon kialakításához.
