Arhívum | december 2014

Szőnyeg

A szőnyeg fontos szerepet játszik a lakberendezésben. Melegséget ad a helyiségnek, kijelöli a területeket, színfoltként funkcionálhat, letompítja a hangokat.
A fapadló, vagy mutatós kővel kirakott padló szép látványt nyújt ugyan, de padlófűtés nélkül hideg a talpunknak, fárasztó lehet hosszú időn keresztül azokon állni vagy járni.
A nappaliban a szőnyeg elsődleges feladata a terület kijelölése. A bútorok szinte csak lebegnek a szobában, ha nem köti össze őket valami. A szőnyeg kiválasztásánál nagyon ügyeljünk a méretre. Elegáns, klasszikus megoldás, ha a székeknek, foteleknek, kanapéknak legalább az első két lába a szőnyegen áll. Amikor leülünk TV-t nézni, vagy összegyűlünk a kandalló körül, a szőnyeg adja meg ennek a keretét. A meleg, puha textil miatt akár papucs nélkül is kényelmesen elhelyezkedhetünk, leülhetünk a földre.
Az étkezőbe olyan méretű szőnyeget válasszunk, melyről a szék lábai akkor sem csúsznak le, ha a vendég feláll az asztaltól és hátratolja a székét.
Hálószobában kifejezetten előnyös a szőnyegpadló, de ezt nem mindenki kedveli. Áthidaló megoldás lehet, ha csak az ágy alá teszünk szőnyeget, de legalább annak két oldalára helyezzünk kisebb kilépőket, így felkeléskor nem a hűvös padlóval érintkezik a talpunk. Ez sokkal komfortosabb érzést ad és jobban kezdődik a napunk.
A konyhai kőpadlóra is célszerű egy kisebb szőnyeget helyezni arra a részre, ahol a legtöbbet közlekedünk vagy állunk, például a mosogató elé. Könnyen tisztítható anyagból legyen, lehetőség szerint hurkolt és nem vágott szálakkal.
Az előszobában, közlekedő folyosókon a szőnyeggel mutathatunk irányt vendégeinknek. A bejárattól beljebb helyezzük el, ezzel is felhívva a figyelmet például arra, hogy a cipőket le kell venni. Mivel ezek a legsűrűbben használt területek a házban/lakásban, ide célszerű olyat vásárolni, melynek anyaga a nagyobb igénybevételt is jól viseli.
Fürdőszobába, mellékhelyiségbe ne tegyünk szőnyeget. Itt használjunk kifejezetten ilyen célra készült, úgynevezett kádkilépőt vagy terítsünk le egy törölközőt.
Meleg, barátságos, kényelmes térre vágyik? Kérje lakberendező segítségét az Ön otthonába legmegfelelőbb szőnyeg kiválasztásához.
Facebook

Telefonkészülék

Tegyük a dizájn részévé a vezetékes telefonkészüléket

Facebook

Blondel keret

Blondel: aranyozott, faragott fa képkeret rokokó stílusban

Facebook

Alagsor

Az alagsor gyakran olyan kihasználatlan terület, melynek okos átalakításával növelhetjük házunk értékét és kényelmes, hasznos életteret hozhatunk létre. Ehhez csupán néhány fontos szempontot kell figyelembe vennünk.
A legegyszerűbb és legkevesebb átalakítást igénylő használati mód a garázs, borospince, lomtár ide költöztetése. Ha azonban ennél jóval többre vágyunk, akkor lehet az alagsorból játszószoba, vendég háló, dolgozó szoba, barkács/kézműves műhely, mosókonyha, edzőterem, stb. Nagyobb alapterület esetén ezek közül több is elférhet.
Mivel az ilyen helyiségek nagy része a föld szintje alatt van, elsősorban a szigetelést kell profi módon megoldani. Nem csak a megfelelő hőmérséklet biztosítása fontos, hanem a talajnedvesség elleni védelem is. Ezt minden esetben bízzuk szakemberekre. A második legfontosabb kérdés a megvilágítás. Építsünk be több kisebb ablakot, hogy biztosítsuk a természetes fényt. Emellett azonban szükség lesz nagyobb mennyiségű mesterséges világításra is. Nagy valószínűséggel az átlagosnál alacsonyabb a belmagasság, így a legpraktikusabb megoldás a spotlámpa és LED-világítás. A fűtés kiépítését még a munkálatok kezdetén meg kell tervezni. Több helyiségnél jól gondoljuk át, hova kerüljenek a fűtőtestek. Az alagsorba vezető lépcsőnek is ugyanolyan biztonságosnak kell lennie, mint a ház többi részében lévőknek. A padló burkolásánál olyan anyagot használjunk, mely jól bírja az esetleges párásságot is. A falakat és a mennyezetet fessük világos színűre és válasszunk alacsonyabb bútorokat, hogy növeljük a térérzetet.
Önnél is kiépítésre vár egy nagy terület az alagsorban, de nem tudja, hogyan lehetne a legjobban hasznosítani? Kérje lakberendező segítségét a tervezéshez és berendezéshez.

Facebook

Pergolák

Növényekkel befuttatott pergolával hűs pihenőhelyet vagy árnyas sétautat alakíthatunk ki a kertben

Facebook

Bioetanolos kandallók

Bioetanolos kandallók: nincs kémény, nincsenek vezetékek, nincs hamu – csak a tűz varázsa

Facebook

Fekete

A fekete tulajdonképpen a színek és a fény hiányát jelenti, így technikailag nem nevezhető színnek. Mégis nagyon hangsúlyos szerepet kap a lakberendezésben és a divatban is.
A szimbolikában a feketét általában a halállal, gonosszal, sötétséggel, félelemmel kötik össze. Nyugati kultúrákban a gyász színe. Ugyanakkor tekintélyt parancsoló, erőt sugárzó is. A többi színt még intenzívebbé teszi. Sárgával kombinálva veszélyjelzésekhez alkalmazzák, ahogy maga a természet is teszi.
A lakberendezésben elsősorban hangsúlyozásra használjuk. Egy fekete függönnyel például az ablak vonalát tehetjük még szembetűnőbbé. A tapéta mintájában a fekete kontúr erősíti a motívum hatását. Világos enteriőrökben egy-egy fekete dísztárggyal irányíthatjuk a tekintetet, fókuszpontokat hozhatunk létre. Ezért célszerű a fekete TV képernyőt elrejteni, hogy ne az legyen a középpontban. A fekete szín használata mindig eleganciát sugall, formális hatást és luxus érzetet kelt. Jó háttér lehet festmények számára is.
Legyünk bátrak és alkossunk kifejezetten fekete enteriőrt! Megfelelő világítással egyáltalán nem lesz nyomasztó a tér, így akár minden falat feketére festhetünk. Fehérrel vagy krémszínnel kombinálva a legelegánsabb a hatás. De hangsúlyozhatjuk csak az egyik falat fekete mintás tapéta segítségével és választhatunk hozzá hasonló kárpitozású nagy bútorokat. Ügyeljünk a matt és fényes felületek kontrasztjára. Különböző fekete textúrák használatával izgalmasabbá tehetjük a látványt. Gyakran alkalmazták ezt a színt pl. az art deco, chinoiserie és empire stílusoknál is. Padlóra tökéletes színválasztás, mert stabilitást ad, szinte lehorgonyozza a bútorokat. Hálószobába csak mérsékelten vigyük be, inkább csak nőies kiegészítőkön, amilyen például egy csipkeszegély vagy szexi lámpaernyő. Ezüsttel, arannyal, kristályokkal kombinálva a fekete igazán fényűző lesz.
A feng shui a feketét a víz elemhez köti. A Jin, azaz a női oldal színe.
Az üzleti életben a fekete szintén eleganciát és pénzbeli értéket fejez ki. Gondoljunk például a fekete öltönyre vagy szmokingra, luxusautókra, gálaruhákra.
Ettől a színtől sokszor félnek az emberek, ha lakberendezésről van szó. Pedig igazán látványos és ízléses életteret lehet alkotni a segítségével. Kérje színtanácsadó-lakberendező tanácsát a vágyott hatás eléréséhez.
Facebook

Víztoronyból otthon

Különleges és hangulatos lakás kialakítható egy víztoronyban is

Facebook

Külső lépcső

A házhoz vezető lépcsőnek nem csak mutatósnak, de biztonságosnak is kell lennie

Facebook

Függönyözés

A függönyt tekinthetjük az ablak ruhájának. Ugyanúgy kiemelheti vagy elrejtheti a formákat, mint egy ruhadarab. Emellett persze az árnyékolásban, a külvilág kizárásában is fontos szerepet játszik. Hálófülkéknél, alkóvoknál, tárolóknál az ajtó szerepét is átveheti.
A függönyözésnél nem csak a színt és a felhasznált anyagot kell figyelembe venni, hanem a szoba stílusát, a bejövő fény mennyiségét és az ablak méretét, formáját is. A függöny segítségével olyan vizuális trükköket alkalmazhatunk, melyekkel javíthatjuk az ablak és a szoba arányait. Ha nagyon keskeny az ablak, az azon mindkét oldalt túllógó karnissal és az erre felakasztott függönnyel olyan hatást érhetünk el, mintha az ablak a textil mögött még folytatódna, azaz sokkal szélesebb lenne. Túl alacsonyan lévő ablakkeretnél a karnist jóval feljebb helyezzük el és drapériával takarjuk a köztük lévő falrészt, olyan érzést keltve, mintha magasabb lenne az ablak.
Különleges formájú, például félköríves, rombusz alakú, vagy kerek ablakoknál lehetőségünk van a szokatlanságukat kiemelni vagy épp elkendőzni a függönyözés segítségével. A drapéria követheti az ablakkeret vonalát és a függönyszárnyak az ablak mellett érve le a földre megmutathatják a nyílászáró szépségét. Ehhez több anyagra lesz szükség, de klasszikus stílusú enteriőröknél érdemes kihangsúlyozni ezeket az elemeket.
A függöny egyik legfontosabb szerepe a napfény kizárása. Hálószoba esetén készíttessük black-out textilből, mely teljes fénykizárást biztosít alvás idejére, akár napközben is. A fényáteresztő (pl.: voile, organza, csipke) anyagok nappal ugyan megakadályozzák, hogy az utcáról belássanak, de este, mikor felkapcsoljuk a lámpát, már nem védenek a kíváncsi tekintetektől. Ezekhez célszerű sötétítőfüggönyt párosítani, melyek nappal oldalra kötve dekoratív látványt nyújtanak.
A karnis lehet az összkép része, de akár teljesen el is rejthetjük szem elől a díszléc mögé vagy a drapéria alá. A függöny felakasztási módja is sokféle lehet: karikákkal, rejtett csíptetőkkel, bujtató rávarrásával, textilfülekkel, stb.
A függönyözés minden esetben a szoba berendezésének szerves része kell, hogy legyen és összhangban kell lennie annak hangulatával, stílusával. Ha gondot okoz a megfelelő megoldás kiválasztása vagy megtervezése, kérje lakberendező segítségét.

Facebook