Amikor a vonat volt a leggyorsabb szárazföldi közlekedési eszköz, az egyik világhírnévre tett szert. 1891-től hivatalosan is Orient Expressz lett a neve.
1883-ban hagyta el először Párizst, ekkor még csak Bécsig közlekedett. Onnan az utasokat levitték a Dunán egészen Bulgáriába, ahol átszálltak egy másik vonatra Várnáig, majd komppal érték el Konstantinápolyt. 1889-től járt a vonat közvetlenül Konstantinápolyig. Az 1930-as években annyira népszerű lett, hogy három is közlekedett párhuzamosan: Párizs-Bécs-Isztambul, Párizs-Velence-Isztambul és Párizs-Zürich-Athén vonalon.
Csak első osztályú jegyet lehetett rá váltani, kifejezetten luxusvonat volt. Az első világháborúig favázas, tíkfaburkolatos kocsikat használt a társaság, utána már sötétkék acélvázas kocsikat. A konyhája kiváló volt. A Nemzetközi Vasúti Hálókocsi Társaság egyik főrészvényesének sikerült a belga királyt megnyerni. Ennek köszönhetően használhatták az oroszlános címert. Utasai között tarthatott számon többek között uralkodókat, kémeket, diplomatákat, üzleti mágnásokat.
A kocsik belső kialakítása fényűző volt. Az eredeti vonat öt kocsiból és egy mozdonyból állt. A két végén volt egy-egy poggyászkocsi, középen két hálókocsi és egy étkezőkocsi. Az első világháború utáni belső díszítés az Art Déco szép példája. A faburkolatot és ajtókat üvegbetétek díszítették, René Lalique, híres üvegműves munkái. Az ebédlő mellett egy bár és egy szalon rész is kialakításra került. Minden fülkéhez tartozott egy pici mosdó rész. Az ágyakat nappalra kanapévá alakították át. Az egész úgy nézett ki, mintha nem is kerekeken gördülne, hanem egy minden igényt kielégítő szálloda lenne.
Agatha Christie is utazott a világhírű vonaton. Valószínűleg ez az élmény és a vonat 1929-ben történt hótorlasz miatti 11 napos veszteglése adta neki az ötletet egyik legjobb krimijének (Gyilkosság az Orient Expresszen) megírásához.
Archívum
Kicsi nyaraló
Kastélyhotel Parádsasvár
Saját munka 21.
Tavaly készült el ennek az 56 nm-es belvárosi lakásnak az átalakítása egy nagyon kedves hölgy számára. A tér áttervezése mellett a megfelelő mennyiségű tárolóhely kialakítása volt fontos szempont. A konyha helyére került a hálószoba, hogy a pici hátsó erkélyt is kihasználjuk, így a kamra gardróbbá alakult. Az előszoba és egy félszoba közös falának megszüntetésével jött létre az új konyha. A régi hall falát szintén lebontottuk, így bőven elfér az étkező és a nagyobb gardrób egymás mellett. Ezzel a központi tér sokkal szellősebb, élhetőbb lett. A semleges krémszín és barna biztosítja a nyugodt alapot, amit a kék különböző árnyalatai élénkítenek fel, a türkiztől a kobaltig.
További képek itt: http://classicinteriors.hu/hu/referenciak/20-referencia/60-referencia15
Greige
Színpárok 36.
Cipőtárolás
Barokk
A barokk elnevezés a barocco (különös, nyakatekert) szóból ered. Ez a művészettörténeti stílus nagyjából a XVI. század végétől a XVIII. század közepéig tartott.
A barokk abban a korban kezdte térhódítását, amikor a katolikus egyház elindította az ellenreformációt. Stílusjegyei elősegítették ezt a törekvést, ami fordítva is igaz: a katolikus egyház ösztönözte a barokk kifejlődését, mert eszközt látott benne nagyságának megmutatására.
Legfőbb jellemzője a monumentalitás, ami nem csak a vallási építészetben volt tetten érhető. Az uralkodó osztály palotái is ezt tükrözték, melyek megtestesítették az abszolutisztikus monarchiát. Franciaországban ekkor épült XIV. Lajos parancsára a Versailles-i kastély. Az épületek túldíszítettek voltak: aranyozás, nemes anyagok (pl.: ritka fafajták, márvány, gobelin), falfestmények, csigavonalas díszítmények, gazdag színek. Gyakori volt a kupolás megoldás. A szobrászatot és a festészetet egyaránt jellemezte az alakok színpadias beállítása, az allegorikus ábrázolás, a mozgalmasság és a lendületesség.
A nagy belmagasságú belső tereket télen kandallóval fűtötték. A baldachinos ágyakat körben vastag függönnyel védték a hidegtől. Mivel ekkoriban divat volt ágyban fekve fogadni a vendégeket, így nem csak a közösségi terek (szalon, folyosók, előtér), hanem a privát szférához tartozó hálószoba is a reprezentációt szolgálta.
A bútorművesség terén kiteljesedett a furnérozás, az intarzia, a marketéria (csont, teknőspáncél, gyöngyház, porcelán, stb.) technikája. Az aranyozott bronzdíszítmények alkalmazása tette világhírűvé XIV. Lajos művész-bútorkészítőjét, André Charles Boulle-t. Az ülőbútorok már kárpitozottak (gobelin), háttámlájuk egyenes, lábuk íves és faragott (cabriole), a váz gyakran aranyozott. Ekkor jelent meg a fiókos komód. Az álló- és asztali órák, mint dekoratív berendezési tárgyak, szintén a tulajdonos gazdagságát mutatták.
A barokk stílus használata teret igényel. Ha mai korra átültetve, egy átlagos otthonban szeretnénk alkalmazni, kissé vissza kell fogni csillogását és monumentalitását – de ez nem lehetetlen. Kérje lakberendező segítségét egy ízléses enteriőr megvalósításához.
Barackszín
Látványterv
A tervezés folyamatában fontos szerepet kap a látványterv. A tervező által elképzelt, műszaki rajzokkal, termékmintákkal bemutatott tervek a vevő számára nem mindig érthetőek. Szükség van valamire, ami a végleges formájában, közel 3D-s látványként tudja bemutatni a végeredményt.
A perspektíva rajz volt a legelső megoldás erre. A szemlélő látásmódjában megrajzolt helyiség úgy nézett ki, mintha benne állnánk. Meg tudta mutatni a tárgyak egymáshoz való viszonyát, az arányokat. Ez nagy kézügyességet és rengeteg időt igényelt. Ahány szemszögből akartuk nézni, annyi rajzot kellett elkészíteni.
A régi időkben ezt makettek elkészítésével próbálták kézzel foghatóvá tenni. Papírból, vagy fából megalkották az épület kicsinyített mását. Ez a folyamat szintén nagyon időigényes volt. Ezt követte csak a megrendelő jóváhagyása. Mivel az építkezések magukban is lassúak voltak, a berendezési tárgyakat pedig nagyrészt kézművesek készítették el, egy-egy komplett enteriőr megvalósulása sok évet vett igénybe. Manapság erre már nincs idő. Felgyorsult világunkban a technika segítheti ezt a folyamatot is. Ilyen például a gyors prototípusgyártás (RPT), mely a számítógépes tervek alapján alkotja meg a makettet, különféle alapanyagokból, viszonylag rövid idő alatt. A lakberendezésben ez a technológia csak ritkán használatos.
A tervező szoftverek megjelenésével és fejlődésével ez a folyamat gyorsabb lett. A megtervezett enteriőrben szabadon mozoghatott a „kamera”, így a különböző pontokról készített látványtervek már csak néhány plusz percet vettek igénybe. Új kérdés merült fel: a látványtervek minősége. A rendereletlen képeket a profi, fotorealisztikus renderektől nagy lépés választja el. Minden a megrendelő igényétől függ. Van, akinek elég egy körülbelüli látványterv, hogy lássa a színek és bútorok összhangját, mi hogyan fér el. De nagy projekteknél, főként közületek esetén, már alapvető elvárás a profi megjelenítés.
A legtöbb építészeti, belsőépítészeti tervező szoftvernek van renderelő modulja. Azonban a tökéletes végeredményt legtöbbször egy külső szoftver segítségével érhetjük el, ami pontosan erre lett kifejlesztve. Számtalan paraméter beállításával valóban olyan képet kapunk végeredménynek, ami valósághű, mintha valódi fotó lenne. Ezt a folyamatot a lakberendezési gyártó cégek azzal is próbálják segíteni, hogy termékeikről 3D-s, egy-az-egyben beemelhető fájlokat biztosítanak a tervezők számára. Így pontosan a kiválasztott lámpa, kanapé, vagy más termék kerülhet be a látványtervbe, nem csak egy ahhoz hasonló.
Természetesen így is időigényes feladat a látványterv készítés, függetlenül a szoftver könnyű használhatóságától. Emellett még mindig nagy jelentősége van a kézzel készített rajzoknak, hiszen azok egyedi munkák, szinte művészeti értékkel bírnak. A lakberendezők igény esetén biztosítják a látványterveket is a megálmodott otthonhoz.
