Archívum

Klasszikusban modern

Modern művészet klasszikus környezetben – nagyon sok múlik a színeken

Facebook

Fémes színek

A „fémes szín” kifejezés hallatán azonnal az arany és az ezüst jut eszünkbe, amit a legtöbb ember a sárgával és a szürkével azonosít, valamint a hideg-meleg ellentétre asszociál. Ennél jóval több fémes árnyalat létezik, sőt a különböző színeknek is adhatunk metál csillogást. 
Az otthonunkban lévő elemek kapcsán elsősorban a valóban fémből készült kiegészítőkre gondolunk: csaptelepek, bútor fogantyúk, lámpatestek, képkeretek. Anyaguk lehet réz, króm, acél, bronz, vas, stb. Ezek szinte automatikusan kerülnek be az enteriőrökbe. Ennél hangsúlyosabb felhasználást tesznek lehetővé a festékek, textilek és tapéták. Az arany színűre festett fa bútorok fényűző hatást keltenek. A fémszállal szőtt kárpit bármilyen stílusú ülőbútort feldob. Az egyszerűen berendezett tér is hangsúlyt és fókuszpontot kap egy fémes mintájú tapétától. A történelmi stílusoknál (pl. reneszánsz, rokokó, empire) gyakran találkozunk ezekkel a megoldásokkal, sokszor eltúlzott formában is. Az aranyozás mindig a gazdagság szimbóluma volt, templomok esetén az isten(ek) tiszteletét fejezték ki vele. Napjainkban a króm és nikkel bevonatok nem csak a csillogást, de a tartósságot is biztosítják.
A feng shui a Jinhez, azaz a női oldalhoz köti az ezüstöt (holdi minőség), a rezet és a bronzot (vénuszi minőség). A Janghoz, azaz a férfi oldalhoz tartozik az arany (nap) és a vas (marsi minőség). 
Az üzleti életben a fémes árnyalatoknak inkább reprezentatív szerep jut. Nagyobb fogadásokon az étkészlet aranyozása, vagy egy üzletember aranyórája jelzés értékű. Az édességek papírjának metálos csillogása felkelti érdeklődésünket, exkluzivitást sugall. 
A fémes felületeket csak mértékkel használjuk otthonunkban, mert könnyen eluralkodnak a helyiségeken. Kérje lakberendező segítségét az ízléses csillogás megteremtéséhez!
Facebook

Színpárok 3.

Színpárok: kék-piros

Facebook

Színes házak

Álmodjunk színes házakat

Facebook

Színpárok 2.

Színpárok: sárga-narancs

Facebook

Színpárok 1.

Színpárok: lila-zöld

Facebook

Szürke

Ki állítja, hogy a szürke jellegtelen és unalmas?

Facebook

Piros

A piros a három alapszín közé tartozik. A színkör legfeltűnőbb tagja, éppen ezért sokan kedvelik. Komplementere a zöld.
Élettani hatásait tekintve a piros növeli a vérnyomást, izgatóan hat az idegrendszerre, gyorsítja az anyagcserét, aktiváló hatása növeli az életerőt, ugyanakkor feszültséget is kelt, idegessé tesz. Nappali fényben ezt vesszük észre legjobban. A szerelemre, szexualitásra, tűzre, vérre, háborúra asszociálunk általa. A szimbolikában veszélyt, tiltást jelent, ezért ezt alkalmazzák a közlekedésben is a tilos jelzésekhez. A katasztrófa elhárítási ágaknál és egészségügyi szerveknél gyakran használják, gondoljunk például a Vörös Keresztre vagy a tűzoltóságra. Régen a piros volt az egyik legdrágább ruhafesték, amit egy pajzstetű fajból vagy a bíborcsigából állítottak elő, így csak a tehetősek engedhették meg maguknak, tehát a hatalommal és gazdagsággal is szoros összefüggésbe került (pl. az ókori rómaiak bíborszegélyes tógája, a bíborosok díszruhája). A piroslámpás negyed sem véletlenül kapta ezt a színt.
A pirosnak van a meleg színek közül a legintenzívebb közelítő hatása, ezért az ilyen színre festett szobát sokkal kisebbnek érezzük. Ételszín, így jól illik étkezőbe, konyhába, de serkentő hatása miatt használhatjuk az otthoni irodában is. Sokan festik hálószobájuk falát pirosra, mivel ez a szerelem színe. Azonban ez hosszú távon nem jó megoldás, alvászavarokat és idegfeszültséget okoz. A hálószobának nyugalmat kell sugároznia, ha mindenképpen szeretnénk pirosat bevinni ebbe a térbe azt úgy tegyük, hogy az ágyból fekve már ne lássunk rá. Például fektessünk le piros szőnyeget, csak az ágy mögötti falat fessük pirosra, ágytakarót vagy díszpárnát tegyünk az ágyra, amit lefekvéskor amúgyis elpakolunk. Mindenképpen óvatosan bánjunk vele, mivel nagyon tolakodó és agresszív szín. Otthonunkban inkább csak kiegészítőkön, fókuszpontoknál használjuk. Fehérrel, krémszínnel tudjuk tompítani az erejét. Nagyon jól mutat feketével, sötétbarnával, szürkével kombinálva is. Mély tónusai elegánsabbak, például a bordó vagy a burgundi vörös. Ezeket gyakran alkalmazták galériaszerűen kiállított aranykeretes festmények háttérszíneként is.
A feng shui a vöröset a tűz elemhez köti. A Jang, azaz a női oldal színe. Az 1. csakrához (gyökér) tartozik. Kínában ez a jószerencse színe.
Az üzleti életben általában a nagyon rámenős, gyorsan terjeszkedő, tömegcikkeket előállító cégek használják logójuk vagy termékeik színeként. Egyből szembetűnik a vásárlóknak a boltok polcain és a reklámokban.
Igazán elegáns vörös enteriőrt nem könnyű feladat létrehozni, ezért kérje lakberendező-színtanácsadó segítségét már a tervezéshez is!
Facebook

Tél

Ismét tél van. A hó, a hideg, a jég időszaka. A kert és a természet azonban ekkor sem unalmas, ugyanúgy meríthetünk belőle ihletet.
A legtöbb növény és állat ilyenkor pihen. A színek mennyisége korlátozottabb és amiket látunk, azok is visszafogott tónusok. Olyan a táj, mint egy fehér bundába öltözött elegáns dáma. Jellemző téli színek a fekete, fehér, hideg szürkék és barnák, fenyőzöld, acélkék, hűvös piros, jégkék, ezüst.
Otthonunkban igazán fényűző légkört teremthetünk ezekkel a színekkel. Hűvösségüket ellensúlyozhatjuk a kandallóban lobogó tűzzel és sok mécsessel, gyertyával. Használjunk inkább hangulatfényeket az általános megvilágítás helyett (állólámpa, asztali lámpa, rejtett LED világítás). A kanapéra, fotelekre terítsünk prémes vagy polár anyagból készült takarókat. Az ezüstös keretű tükrök visszaverik a gyertyák fényét. A függönyöket készíttessük világos, egyszínű vagy magában mintás, selyemfényű anyagból. A falakon használjunk közép árnyalatú festéket, például acélkéket vagy szürkésbarnát, mely megteremti a hátteret a romantikus és elegáns hangulathoz. Dísztárgyak, kiegészítők vásárlásakor válasszuk az üvegből, csillogó fémes anyagból, kristályból készült darabokat. Egy-egy hűvös piros díszpárnával, festménnyel vagy vázával irányíthatjuk a vendégek tekintetét, fókuszpontokat hozhatunk létre. A fapadló, kárpitozott ülőbútor, kristálycsillár és sötét színű fából készült szekrény tökéletes választás a tél ihlette enteriőrbe. Frissességet ad a látványhoz a fehér használata, például a díszléceken, ajtókon, kandallópárkányon.
Óvatosan kell bánni ezekkel a színekkel, nehogy túlságosan rideg legyen a végeredmény. Elegáns téli otthon megteremtéséhez kérje lakberendező-színtanácsadó segítségét.

Facebook

Barna

A barnát a vörös és a zöld összekeveréséből kapjuk, így mindhárom alapszín megtalálható benne. Ez a legkedveltebb földszín. Vannak meleg és hideg tónusai is, utóbbiak kicsit szürkések. Általában férfiasnak tartják.
Ezt a színt az erővel, biztonsággal, anyasággal, egyszerűséggel, szorgalommal hozzák összefüggésbe. Élettani hatását tekintve nyugtató, védelmet adó. Az ételszínek közé tartozik, leginkább a finom sütemények jutnak róla eszünkbe. Az ókori Egyiptomban a jó álmokat a barna szín jellemezte. A közép- és kora újkori Európában a szegény emberek ruházatának egyik alapszíne volt, hiszen ők nem engedhették meg maguknak a festett kelméket. Angliában azonban a tökéletesen elegáns úriember ruhatárának meghatározó színe nagyon hosszú ideig a barna volt.
Mivel a természetes fa és bőr eleve barna, így a lakberendezésben nagyon megszokott és gyakran használt szín. Falfestékként alkalmazva mélységet ad a térnek, padlóburkolatként pedig stabilitást nyújt. Sötét árnyalatai helyettesíthetik a feketét – annak meleg tónusú alternatívájaként – amikor valamit hangsúlyozni kívánunk. Bármilyen helyiségben használható, de sötétbarna falak esetén figyeljünk a megfelelő megvilágításra is. A történelmi stílusokban gyakran találkozunk a barnával, főként a mélyebb árnyalataival. Arannyal kombinálva fényűző enteriőrt hozhatunk létre. Fehérrel, krémszínnel, vagy bézzsel együtt használva klasszikusan elegáns a hatás. Napjainkban is nagyon divatos, szinte bármilyen lakberendezési stílushoz jól illik.
A feng-shui a barnát a föld elemhez köti. Világos árnyalatai a Jin, azaz a női oldal, míg sötét árnyalatai a Jang, azaz a férfi oldal színeihez tartoznak.
Hirdetéseikhez olyan cégek választják, melyek kényeztető, luxus érzetű termékeket/szolgáltatásokat nyújtanak (pl.: édesség, wellness)
Sokan szeretik a barnát otthonukban, de nagyon oda kell figyelni, hogy ne legyen barlangszerű a végeredmény. Ha stílusos és elegáns barna enteriőrt szeretne, kérje színtanácsadó segítségét a tervezéshez.

Facebook