A formális étkezéseken való részvétel sokaknak okoz gondot. Ha csak az otthoni baráti vacsorának szeretne fényűzőbb környezetet adni, akkor is hasznos lehet az alábbi rövid összefoglaló:
Az abrosz lehetőség szerint legyen egyszínű, vagy anyagában mintás, célszerűen fehér, vagy krémszínű, keményített és vasalt állapotban. Ez semleges hátteret biztosít az étkészletnek és magának a felszolgált ételnek is. Az asztal szélétől számítva kb. 30 cm-t lógjon le, így kényelmesen alá fér a vendégek lába. Ha futót is helyezünk a közepére, akkor annak színével kell a szalvéták színének is harmonizálnia. Ellenkező esetben a szalvéta is az asztalterítő anyagából készüljön, vagy legalább ugyanolyan színű legyen, de mindenképpen textil. Ezt a tányér közepére, vagy a villáktól balra helyezzük el.
Az úgynevezett ültető tányér várja a vendégeket, amikor helyet foglalnak. Erre rakják rá a különböző fogásokat tartalmazó tányérokat, melyeket minden fogás után leszednek. A desszert előtt az ültető tányért is elviszik. Ha a tányéron van minta, címer, vagy más dísz, az legfelülre kerül, hogy a vendéggel szembe nézzen.
Az összes használandó evőeszközt előre kikészítik az ültető tányér köré. Felhasználási sorrendjük: kívülről befelé. A tányér jobb oldalára kerülnek a kések (előétel, saláta, főétel), élükkel a tányér felé, valamint a leveses kanál. A bal oldalra teszik a villákat, azonos sorrendben. A tányér fölé kerül a desszertes villa, nyelével balra és a fölé a desszertes kanál, nyelével jobbra. A zsemletányér az ültető tányértól balra helyezkedik el, rajta a vajazó késsel.
A poharak az ültető tányér jobb oldalán, a kések felett kapnak helyet. Maximum négy pohár kerülhet ide, négyszög alakban, vagy méret szerint jobbra csökkenő sorrendben. Ezek a vizes-, vörösboros-, fehérboros- és aperitif poharak. Az összeállítás természetesen változhat a felszolgált italoktól függően. A pezsgőspoharat nem készítik ki előre.
Az ültető kártya a desszertes evőeszközök fölé kerül, a só- és borsszóró pedig a villák fölé. Asztaldísznek olyan kompozíciót válasszunk, amely fölött/alatt a szemben ülők akadálytalanul láthatják egymást, így az nem zavarja a beszélgetést. A kényelmes étkezéshez egy ember helyigénye kb. 60 cm – ezt a terítésnél vegyük figyelembe.
Formális, ízléses vendéglátási előkészületekhez kérje stílustanácsadó segítségét.
Archívum
Babaház anno
Variációk 4.
Feng Shui
Fürdőkádak
1950s
Régi képeslapok 1.
Festett fa
Inspiráció 6.
Tiffany-üveg
Louis Comfort Tiffany (1848-1933) amerikai üvegfestő a Tiffany-üveg feltalálója és a szecesszió egyik kiemelkedő művésze volt. Az 1900-as párizsi világkiállítás hozta meg számára a nemzetközi hírnevet, ahol bemutatta a saját maga készítette irizáló és opálos üveget. Az ólomüveg gyártást forradalmasította: az ólomsínes technika helyett az üvegek széleit sárgaréz szalaggal vonta be. Ezeknek egymáshoz forrasztása során már sokkal lágyabb, ívesebb formákat lehetett létrehozni.
Az általa tervezett és gyártott termékek jellemzője, hogy sok apró üvegdarabból állnak, gazdagon színezettek, részletesek az ábrázolások és követik a szecesszió uralkodó stílusjegyeit. Készített többek között üvegablakokat, lámpákat, ékszereket is.
A színes üvegek előállításánál az olvadt üveghez fémeket adagolnak. Minden fémmel más-más színű üveget kapunk. A krómtól például zöld, a vastól barna, a kobalttól élénk kék, az indiumtól pedig sárga lesz. A fémek különböző oxidjai is más színt eredményezhetnek, ezzel nagyon széles színárnyalati skálán mozoghatunk.
A Tiffany-üveg dísztárgyak vagy lámpák otthonunk fókuszpontjai lehetnek. Bármennyire is szépek, ne essünk túlzásokba, egy-két nagyobb, vagy pár kisebb darabnál többet ne tegyünk egy térbe. Színességükkel és súlyosságukkal uralkodnak környezetükön. Lámpák esetén vegyük figyelembe, hogy a búrán keresztül színes fény fogja megtölteni a teret, amikor bekapcsoljuk. Ugyanez érvényes az ólomüveg ablakokra is: a beeső napfényt megszínezi.
Eredeti Tiffany darabok vásárlásakor kérjük szakértő segítségét az esetleges hamisítványok kiszűréséhez. Ha Ön is szeretné otthonát színesebbé tenni egy ilyen dísz- vagy használati tárggyal, kérje lakberendező tanácsát a tervezéshez.
