Archívum

Lépcső alatti tér kihasználása

Legtöbben azt gondolják a házban lévő lépcső alatti kis területről, hogy csak tárolóként hasznosítható. Tároló helyből mindig kevés van, éppen ezért ez egy nagyon jó megoldás. Beépített, egyedi bútorokkal tökéletes a kihasználtság. Azonban nem csak erre lehet pluszban szüksége az ott lakóknak, más funkció is illik ehhez a kis térhez.
Kedvenc könyvünket egy kuckós sarokban olvasgatni a legjobb. Építsünk be egy padot a lépcső alá, tegyünk rá kényelmes ülőpárnát, bástyázzuk körbe puha díszpárnákkal, szereljünk fel egy fali lámpát és máris kész a tökéletes könyvmoly menedék.
Otthoni irodára egyre inkább szükségünk van, de nem mindig áll rendelkezésre külön helyiség erre a célra. A lépcső alá kényelmesen befér egy kisebb íróasztal, amit akár körbe is polcozhatunk, így nem csak a laptopnak lesz hely, hanem irodaszereknek és néhány iratnak is.
Sokak vágya külön mellékhelyiség a vendégek számára. A szélesebb lépcső alatt, okosan elrendezve megteremthetjük ezt. Ide elegendő egy kagyló, egy kézmosó és egy törölköző tartó. Legyen mindegyik falra szerelhető változat, így nagyobbnak tűnik majd a tér.
Ha a lépcső közvetlenül a bejárati ajtó mellett van, használjuk ki a lehetőséget egy kényelmes előszobai fogadó rész kialakításához. Külön szekrény helyett ide kerülhet az akasztó a kabátoknak, polc a cipőknek és egy párnázott ülőke.
Ez csak néhány a számos megoldás közül. Kérje lakberendező segítségét, hogy kiaknázhassa az otthonában rejlő összes lehetőséget!

Facebook

Fa házak

Megfelelő védelemmel ellátva a fa borítású házak nem csak szépek, de tartósak is

Facebook

Légkondicionálás

Az egyre forróbb nyarak miatt előtérbe kerül a légkondicionálás kérdése, aki csak teheti, beszerelteti otthonába. Klasszikus stílusú enteriőröknél azonban nem csak a funkció, hanem a látvány is számít.
Tervezéskor az egyik legfontosabb szempont, hogy a beltéri egységet úgy helyezzük el, hogy a hideg levegő ne közvetlenül ránk irányuljon. Ha hely szűke miatt ez mégsem megoldható, mindenképpen olyan készüléket vásároljunk, melynek lamellái mindkét irányban állíthatóak. Azaz hálószobában ne az ágy, dolgozó szobában ne az íróasztal, konyhában ne a fő munkaterület, nappaliban ne a kanapé legyen a „célpont”. A megfelelő teljesítményű légkondicionáló úgy is tökéletesen lehűti az adott helyiséget, hogy az egészségünk nincs veszélyben.
Az álmennyezetbe építhető modellekből csak a rácsos elem látszik. Ezt egy klasszikus stílusú, díszlécekkel vagy gipsz stukkóval dekorált álmennyezeti megoldással tökéletesen be lehet olvasztani a környezetbe. Ehhez azonban megfelelő belmagasság is szükséges.
A fali beltéri egységek „eltüntetésére” is van néhány megoldás. Az egyik a megfelelő festékkel történő festés. Mivel tisztításkor és karbantartáskor a klíma burkolatát leszedik, a festést is alkotó elemenként kell elvégezni, hogy ilyen esetekben ne sérüljön a felület. Kaphatók színes modellek is.
Az ablak mellett elhelyezett egységet használaton kívül eltakarhatjuk a függönnyel is. Szereljünk fel hosszabb karnist, ami túlnyúlik a beltéri egységen. Amikor bekapcsoljuk, csak elhúzzuk előle a textilt.
Ablak vagy ajtó fölött elhelyezve, azzal azonos színben úgy tűnhet, hogy a nyílászáró részét képezi, mintegy felső osztásként. Ha nem utólag szereltetjük be, hanem éppen építkezünk, a nyílászáró keretét vezessük körbe a beltéri egység körül.
Mennyezetig érő beépített szekrényben is elrejthetjük a klíma egységet. Egyik megoldás, ha a függöny példájára ajtót teszünk elé. Másik megoldás, ha polcos szekrény egyik polc helyére rakjuk, mintha maga is dísztárgy lenne. Ha a szekrény és a beltéri egység azonos színű, még kevésbé fog feltűnni. A berendezés körül mindkét esetben biztosítsuk a megfelelő légáramlást.
A szellőzők mintájára fixen beépítve, rács mögé téve (mint az álmennyezetnél) egy gipszkarton álfal mögé is rejthetjük. Alatta a gipszkartonban alakítsunk ki polcokat, ami funkcionálissá teszi a falat.
Kérje lakberendező segítségét a klímarendszer enteriőrbe illesztéséhez is.

Facebook

Garázsok

Igényes garázsépületek, melyek a funkcionalitás mellett kellemes látványt is nyújtanak

Facebook

Pergola

A házhoz tartozó terasz esetén a legnagyobb gondot az árnyékolás okozza. Egyre kevesebb telken állnak nagy fák, így mesterségesen kell orvosolni ezt a problémát. Egy pergola látványos megoldás lehet.
A pergola tulajdonképpen egy fából készített, oldalain nyitott tartószerkezet, melynek lapos teteje rácsos megoldású. A fát kezelni kell, hogy ellen tudjon állni az időjárásnak. A pácolás, lakkozás alatt látható marad a fa erezete, így az természetes szépségében mutatkozik meg. A festés egységesebbé teszi az építményt, a színskála miatt sokkal szabadabb látványelemként kezeli azt.
A pergola már önmagában is megszűri a napfényt, de legtöbbször növényekkel futtatják be. Amennyiben nem szeretnénk a növénygondozással bajlódni, a tetejére rögzíthetünk egy könnyű, légáteresztő pamut anyagot, ami biztosítja a tökéletes árnyékolást. Elég csak lazán kikötni pár helyen, hogy vihar esetén könnyen leszedhető legyen, jó időben viszont kellemes látványt nyújt a lágy szellő által mozgatott textil.
Méretét az határozza meg, mire használjuk majd a helyet: nagyobb étkezések, két fős beszélgetések, hintaágyban ringatózás, stb. Nem feltétlenül kell lefednie az egész teraszt, így napozásra is juthat elég hely. Állhat önállóan, de csatlakozhat a ház falához is.
Pergolát használhatunk még a bejárati ajtó és az autó behajtó fölé esőfogónak, a melléképülettel összekötő út lefedéséhez, az ablakok fölé árnyékolónak, a kert bejáratának kihangsúlyozásához, stb. Nagy előnye, hogy télen is csodás látvány, amikor hó borítja.
Kérje lakberendező segítségét az épülettel tökéletes összhangban lévő pergola megtervezéséhez is.

Facebook

Vas lépcsők

A kültéri vas lépcsők bája. Feketében a legszebb?

Facebook

Mediterrán stílus

A mediterrán stílus töretlen népszerűségnek örvend hazánkban. Erről általában Olaszország, azon belül is Toscana jut először az emberek eszébe. A főbb jegyek ugyan eltérhetnek a régió országaiban, mégis egy egységes kép él az enteriőrökről a köztudatban. A stílus maga kissé rusztikus és vidékies, melegséget sugárzó összhatással.
A színek az igazán meghatározók a kialakításkor. A meleg földszínek adják a paletta nagy részét: terrakotta, narancssárgák, különféle barnák, napsárga, tompa piros és bordó. Kiegészítőként megjelenik a piszkos fehér, a visszafogottabb türkiz, a fekete és a sötétzöld. Az anyagok közül válasszuk az égetett agyagot, mázas kerámiákat, fekete kovácsoltvasat, természetes köveket, meleg barna faanyagokat.
A padló általában mázas csempével, vagy természetes kővel burkolt. A meleg klíma alatt jóleső hűvösséget biztosít a ház belsejében. Nálunk ez télen nem túl komfortos, de megoldást kínál rá több kisebb, a stílushoz illő, szövött szőnyeg leterítése, ha hűvösebbre fordul az idő.
A falak legtöbbször vakoltak és festettek. A foltos, napszítta hatású, akár velencei vakolatú vastag falak szintén sokat segítenek a nyári forróság kívül tartásában. A nyílászárók fából készülnek. A zsalugáter nem csak funkcionális kiegészítő, hanem dekoratív látványt is nyújt. A függönyök könnyűek, beengedik a lágy szellőt, de kívül tartják a rovarok nagy részét. A tetőcserepek harmonizálnak az egész házzal. Télen ott is szükség van kandallóra.
A kert kiegészíti a látványt. Az étkezés általában a szabadban zajlik, lugasok vagy fák árnyékában. A vizes elemek (tó, csobogó, szökőkút) elviselhetőbbé teszik a meleget.
Népszerűsége miatt nálunk is rengeteg, a stílushoz illő termék kapható: burkolatok, készre kevert falfestékek, dekorációs kiegészítők, textilek, bútorok. Kérje lakberendező segítségét mediterrán stílusú otthona létrehozásához!

Facebook

A bejárat

A vendégfogadás már a házunk bejáratánál elkezdődik, nem csak akkor, amikor az emberek belépnek otthonunkba. Éppen ezért fontos, hogy a bejárat környezete és az odavezető út is szép, hívogató és tiszta legyen.
A bejárati ajtó legyen dekoratív! Ha élénk színűre festjük kiváló fókuszpont lehet. Törekedjünk a hibátlan kinézetre: a lepattogzott festék, alig működő kilincs, koszos üvegablak nem vonzó látvány. Természetesen a vintage, rusztikus és vidéki stílusok kivételek, ezekhez jól illik a kissé kopottas faajtó.
A lábtörlő is fontos részét képezi az összhatásnak, ne hanyagoljuk el. Legyen ez is dekoratív, színben illeszkedő és nem szakadt, vagy rongyos. Időnként ezt is tisztítsuk ki.
A házhoz vezető utat és lépcsőt rendszeresen takarítsuk. Az utóbbinál ügyeljünk a biztonságra is: a fokok legyenek épek, ne mozogjanak, ahogy a korlát sem, valamint nedves időben se váljanak csúszóssá.
A szimmetria mindig beválik, ezzel a trükkel nagyon egyszerű vonzó látványt elérni. A bejárati ajtó a középpont. A cél, hogy mindkét oldalát azonos módon dekoráljuk. Ez még akkor is célravezető, ha a bejárat nem szemben helyezkedik el az odavezető úttal, hanem el kell fordulni a belépéshez. Legegyszerűbb megoldás, ha valamilyen cserepes növényt teszünk az ajtó két oldalára. Ennek a párosnak a stílusa illeszkedjen a ház stílusához. Körültekintő színválasztással kiegészíthetjük a már meglévő adottságokat.
Egy ötletes házszámmal is különlegessé tehetjük a megjelenést. Ha van hely az ajtó közelében, kialakíthatunk egy kicsi leülős részt is. Az évszakonkénti dekorációval pedig biztos a siker.
A megfelelő világítás is fontos! Ne csak az ajtó előtti területet, hanem az utat és a lépcsőt is világítsuk ki a balesetek elkerülése végett. A mozgásérzékelős világítás talán a legjobb megoldás erre.
Kérje lakberendező segítségét az elegáns és hívogató kültér kialakításához!

Facebook

Kivilágítás

Esténként öltöztessük fényárba házunkat, kiemelve környezetéből és megmutatva szépségét

Facebook

Saját munka 7.

Régebbi munkám: Kétszintes családi ház berendezési terv – 168+126 nm
További képek: https://classicinteriors.hu/hu/referenciak/20-referencia/28-referencia10

Facebook