Archívum

Festékpaletta 13.

Színpaletták a kiskertből

Facebook

Színpárok 25.

Színpárok: piros-narancssárga

Facebook

Festékválasztás

Sokan esnek abba a hibába, hogy a falfesték kiválasztásakor megtetszik nekik valamelyik szín egy nagyon pici minta alapján, majd a kész festés után döbbennek rá, hogy tulajdonképpen nem is ezt akarták.
Falfestéket lehetőség szerint sose válasszunk pusztán egy pár négyzetcentiméteres minta alapján. Főként akkor ne, ha az csak egy nyomtatott színskála és nem a festék felhasználásával készült. A színek nagyban függenek a helyiség megvilágításától, a felület festékbeszívó képességétől, a rétegek számától, a környező színektől, stb. Ha tehetjük, mindig vigyünk haza mintát és a kifestendő helyiségben próbáljuk ki azokat. Várjuk meg, amíg a festék megszárad, hogy a végső árnyalatot lássuk. Amennyiben nem akarjuk magát a falat összekenni, fessünk le nagy fehér kartonlapokat (minimum A3 méret) a festékkel. Ragasszuk fel legalább két falra a szobában. Nézzük meg, hogyan változik a szín a nap folyamán. A reggeli fény kicsit sárgásabb, a déli fény mindig a legerősebb, a kora esti pedig kissé narancssárgás. A tájolás is sokat számít, hiszen ettől függ, hogy a helyiség mikor és mennyi ideig kap napfényt. Az északi fekvés kissé a kék felé, a nyugati pedig kissé a narancs felé tolja majd el a fények hatását. Az árnyékok sötétítik, szürkésebbé teszik a színeket. Mindez kihat arra, hogyan látjuk a falfesték színét. Tehát fontos, hogy ne az üzletben, lámpák megvilágítása mellett válasszunk színeket.
A legtöbb olyan festékgyártónál, ahol fix színválaszték van, mindegyikből lehet kapni mintadobozt is. Ezzel könnyítik meg a vásárlók számára a biztos választást. Csekély összegért kikerülhetünk egy nagyobb hibát, amit idő, munka és pénz helyrehozni.
NCS, RAL, Pantone, stb. színskálák alapján a legtöbb nagy festéküzletben és barkácsáruházban bármilyen színt percek alatt kikevernek nekünk. Kérjük a lehető legkisebb mennyiséget (általában 1 liter), ami bőven elegendő arra, hogy otthon kipróbáljuk az áhított színt. Így meggyőződhetünk róla, hogy a nyomtatott minta hűen tükrözte-e a színről alkotott elképzelésünket és valóban erre a hatásra törekedtünk-e.
Kérje lakberendező-színtanácsadó segítségét a falfesték kiválasztásához, hiszen ő profi a színek összehangolásában.

Facebook

Kék a konyhában

A kék nem tartozik az ételszínek közé, ezért a konyhában visszafogottan használjuk

Facebook

Színpárok 24.

Színpárok: zöld-rózsaszín

Facebook

Piros a hálóban

Mivel a piros nagyon intenzív, stimuláló szín, a hálószobában úgy használjuk, hogy az ágyban fekve már ne lássunk rá, ne zavarja a pihenést

Facebook

Festékpaletta 12.

Friss zöldekből összeállított festékpaletták

Facebook

Színpárok 23.

Színpárok: sárga-szürke

Facebook

Színpárok 22.

Színpárok: piros-lila

Facebook

Festékpaletta 11.

Melengető színpaletták a téli hideg ellen

Facebook