Archívum

Szín- és stílustanácsadás

Az emberek tudatában vannak annak, hogy az otthonuk színe kifejezi a személyiségüket, de a színárnyalatok széles választéka könnyen zavaróvá és rémisztővé válhat.
Tény, hogy a szín lakásunk megjelenésének és esztétikájának legrugalmasabb eleme. A rugalmasságot az ezernyi különféle színárnyalat teszi lehetővé. A szín egy adott helyiségben lévő összes elem összekapcsolását és egymásnak való megfeleltetését nagyon leegyszerűsíti.
Azzal azonban már nincs mindenki tisztában, hogy az egyes helyiségeknek, funkcióknak milyen színek felelnek meg leginkább, illetve, hogy egyes színek és árnyalatok miként hatnak közérzetünkre, viselkedésünkre.
Természetesen egyéni ízléstől, az aktuális divattól is függhet, hogy ki milyen színt választana legszívesebben otthonába. Ezen kívül azonban még számos más tényezőt is figyelembe kell venni (pl. a már meglévő és ott is maradó elemek, tájolás, stb.). Ezért a színválasztást egy lakberendező segítségével lehet a legnagyobb sikerrel véghezvinni.
A lakás stílusa is éppilyen fontos. Sokan nem gondolják, hogy ennek bármi szerepe lenne, a legtöbb ember számára elég, ha a nekik tetsző tárgyakat összezsúfolják egy helyre. Az otthon összhangját segít megteremteni, ha egy téma/szín/gyűjtemény vagy bármilyen más, meghatározó elem köré csoportosítjuk a dolgokat. Ha valakinek konkrét elképzelése van a stílusról, de nem tudja, hogyan valósítsa meg, vagy épp ellenkezőleg, nem tudja, hogyan lehetne stílusos az otthona, kérje lakberendező segítségét.
A lakás, ház vagy akár csak egyetlen szoba részletes feltérképezése után a Tulajdonossal átbeszéljük, milyen lehetőségek jöhetnek szóba a szín-, vagy stílusválasztás során. Ezen folyamat végeredményeként juthatunk el a legoptimálisabb összeállításhoz. A konzultáció után két lehetőség áll a Tulajdonos rendelkezésére:
– csak dokumentáció
– végrehajtás közösen
Keresse fel honlapomat a részletekért:
http://www.classicinteriors.hu/

Facebook

Történelmi színek

Kis költségvetésű lakásfelújításnál, ahol csak falfestésre, tapétázásra, esetleg egy-két bútor cseréjére van lehetőség, még fontosabb szerepet kaphatnak a színek. Erejüket gyakran alábecsülik, az emberek egy része fél is tőlük. Attól tartanak, hogy egy erősebb szín hamar unalmassá válhat, így a biztonságos fehér, vagy a pasztell árnyalatok mellett döntenek. A kívánt stílust pedig túlzott mennyiségű dísztárggyal próbálják elérni.
A klasszikus történelmi stílusoknál viszonylag könnyű dolgunk van. Mindegyik korszakra jellemzőek voltak olyan színárnyalatok, melyek meghatározták az akkori enteriőrök hangulatát. Természetesen a szivárvány minden színét használták a régi időkben is, mégis mindig volt olyan árnyalat, ami a saját korában a legnépszerűbbek közé tartozott. Ha ezeket a színeket használjuk mi is a lakásfelújítás során, kis erőfeszítéssel érhetünk el sikert. A színkód alapján kevertetett festék ugyan drágább, mint a készen kaphatóak, de megéri áldozni rá a hatás érdekében. Tapéta esetén a minta is ugyanilyen fontos lehet.
Néhány kiragadott példa: az empire stílusra jellemző volt az ébenfekete, arany és aranysárga színek használata. A viktoriánus lakásbelsőknél gyakori szín volt a borvörös, az olívzöld és a meleg sötétbarnák. Az 50-es évekről elsősorban a rágógumi-rózsaszín, vajsárga és a világos türkizkék jut eszünkbe. Az Edward-kor stílusát a magnólia, a kékesszürke és a törtfehér jellemzi.
A falak mellett ne féljünk színesre festeni a mennyezetet, a nyílászárókat, vagy akár a díszléceket is. Merítsünk ihletet az adott kor otthonait ábrázoló képekből. A máig fennmaradt épületeket általában a történelmi hűségnek megfelelő színekkel restaurálták, így saját magunk is láthatjuk az összhatást. Legyünk merészek, mert a festés a legegyszerűbb és a legolcsóbb módja az átalakításnak, így ha tévedünk is, az könnyen orvosolható.
Amennyiben kétségei vannak a megfelelő színhasználattal kapcsolatban, kérje színtanácsadó/lakberendező segítségét!

Facebook

Színpárok 6.

Színpárok: kék-zöld

Facebook

Babaszoba

Egy kisbaba érkezése mindig nagy esemény a család életében. Hetekkel előre kialakítják a szobáját és megveszik a szükséges bútorokat, ruhákat, egyéb holmikat. Az előkészületek közben nem árt átgondolni néhány dolgot.
A babaszobát érdemes úgy kialakítani, hogy abba bele tudjon nőni a gyerek és legalább hat éves koráig megfelelő legyen számára. A bölcső ismét nagyon divatos berendezési tárgy lett, de nem túl praktikus, hiszen csak pár hónapig tudjuk használni. Helyette olyan rácsos kiságyat vegyünk, amely átalakítható a későbbi igények szerint: a rács levehető, a magassága állítható, a hossza bővíthető. A pelenkázó asztalt a szülő magasságának megfelelően vásároljuk. Fiókos, vagy ajtó+fiók kombinációs a legpraktikusabb, mert ezt később komódként hasznosíthatjuk a gyerekszobában, mely az összes kisruhát elnyeli.
Padlófűtést ne tegyünk gyerekszobába, mert könnyen porallergiát okozhat és nem egészséges a folyamatos lábról jövő meleg sem. A hurkolt szálú nagyobb szőnyeg, amit a fapadlóra terítünk, vagy a parafapadló jó megoldás lehet. Könnyen tisztíthatók és kellően melegek a csúszás-mászáshoz.
Általános szokás a kisfiúk szobáját kékre, a lányokét pedig rózsaszínűre dekorálni. Emellett azonban nyugodtan kipróbálhatunk más színeket, sőt a natúr/természetes árnyalatokat is, mint amilyen a bézs vagy a krémszín. A kisbabának ugyan megfelelő mennyiségű vizuális ingerre van szüksége, de ezt ne az erős falszínnel, vagy élénk mintás tapétával érjük el! A fal alsó egyharmadát ellenálló festékkel, vagy tapétával fedjük, mert amint a kicsi járni tanul, folyamatosan tapogatja majd. Éppen ezért a keretezett képeket, fotókat is helyezzük olyan magasságba, ahol már nem éri el őket. Szereljünk fel egy polcot a hintőpor, kenőcs, stb. számára, mely kényelmesen elérhető a szülőnek pelenkázáskor, de a gyereknek már nem.
Fontos, hogy ne a divatot, hanem a kisbaba és a szülők igényeit tartsuk szem előtt tervezéskor. Ha praktikus, de szép babaszobát szeretne, kérje lakberendező segítségét a kialakításhoz.

Facebook

Színpárok 5.

Színpárok: sárga-piros

Facebook

Színpárok 4.

Színpárok: barna-zöld

Facebook

Klasszikusban modern

Modern művészet klasszikus környezetben – nagyon sok múlik a színeken

Facebook

Fémes színek

A „fémes szín” kifejezés hallatán azonnal az arany és az ezüst jut eszünkbe, amit a legtöbb ember a sárgával és a szürkével azonosít, valamint a hideg-meleg ellentétre asszociál. Ennél jóval több fémes árnyalat létezik, sőt a különböző színeknek is adhatunk metál csillogást. 
Az otthonunkban lévő elemek kapcsán elsősorban a valóban fémből készült kiegészítőkre gondolunk: csaptelepek, bútor fogantyúk, lámpatestek, képkeretek. Anyaguk lehet réz, króm, acél, bronz, vas, stb. Ezek szinte automatikusan kerülnek be az enteriőrökbe. Ennél hangsúlyosabb felhasználást tesznek lehetővé a festékek, textilek és tapéták. Az arany színűre festett fa bútorok fényűző hatást keltenek. A fémszállal szőtt kárpit bármilyen stílusú ülőbútort feldob. Az egyszerűen berendezett tér is hangsúlyt és fókuszpontot kap egy fémes mintájú tapétától. A történelmi stílusoknál (pl. reneszánsz, rokokó, empire) gyakran találkozunk ezekkel a megoldásokkal, sokszor eltúlzott formában is. Az aranyozás mindig a gazdagság szimbóluma volt, templomok esetén az isten(ek) tiszteletét fejezték ki vele. Napjainkban a króm és nikkel bevonatok nem csak a csillogást, de a tartósságot is biztosítják.
A feng shui a Jinhez, azaz a női oldalhoz köti az ezüstöt (holdi minőség), a rezet és a bronzot (vénuszi minőség). A Janghoz, azaz a férfi oldalhoz tartozik az arany (nap) és a vas (marsi minőség). 
Az üzleti életben a fémes árnyalatoknak inkább reprezentatív szerep jut. Nagyobb fogadásokon az étkészlet aranyozása, vagy egy üzletember aranyórája jelzés értékű. Az édességek papírjának metálos csillogása felkelti érdeklődésünket, exkluzivitást sugall. 
A fémes felületeket csak mértékkel használjuk otthonunkban, mert könnyen eluralkodnak a helyiségeken. Kérje lakberendező segítségét az ízléses csillogás megteremtéséhez!
Facebook

Színpárok 3.

Színpárok: kék-piros

Facebook

Színes házak

Álmodjunk színes házakat

Facebook