Archívum

Júliusi karácsony

Júliusi karácsony. Ez a kifejezés számunkra furcsa lehet, de az angolszász országokban már tradíciónak számít a nyári karácsonyi ünnepség.
Először 1933-ban, egy gyerekeknek szervezett nyári táborban rendeztek ilyet. Majd az 1940-ben mozikba kerülő Karácsony júliusban című film után egyre több helyen gondolták úgy, hogy ez nagyon jó ötlet. A télre való emlékezés segít elviselhetőbbé tenni a forróságot. A nyári időszakban (július 4-e után) nincs egyetlen nagyobb nemzeti vagy vallási ünnep sem, így ezzel megteremthették az alkalmat partik szervezésére és ajándékozásra. A boltok, a karitatív szervezetek, a posta és a média is átvették az ünnepet: a karácsonyról maradt dekorációs készletek ekkor kerülnek kiárusításra, üdvözlőlapokat gyártanak az alkalomra, a televízióban pedig karácsonyi filmeket vetítenek.
Természetesen az igazi, decemberi karácsonyi készülődéshez képest ez az időszak nem kap akkora figyelmet. A dekoráció is jóval visszafogottabb, inkább a humoros és kreatív oldalát mutatja. A hangsúly a vendéglátáson van, többnyire szabadtéri formában. Leginkább a karácsonyi fényfüzérek kapnak szerepet, de műfenyőt is gyakran díszítenek. A tengerparti téma helyettesítheti a klasszikus télapós-hóemberes variációt. A piros-fehér-zöld színeket ekkor is felhasználják, de jóval ötletesebben (például nyári gyümölcsök, színes koktélok formájában). A nyári időszak miatt azonban meghatározó színkombináció a türkiz-fehér-homokszín hármas is. Az ajándékok csomagolása – és kibontása – továbbra is izgalmas feladat.
Legyünk bátrak és ünnepeljük mi is a júliusi karácsonyt, kicsit enyhítve ezzel a hőséget. Kérje lakberendező segítségét a kreatív dekorációhoz.

Facebook

Festékpaletta 25.

Nyári életérzések festékpalettákkal kifejezve

Facebook

Kerti partihoz

Mi hiányzik még egy nyári kerti partihoz?

Facebook

Inspiráció 10.

Nyár, vattacukor, vidám színek

Facebook

Festékpaletta 19.

Nyarat idéző színpaletták

Facebook

Kicsi nyaraló

A ritkán használt, kicsi nyaraló is lehet stílusos, otthonos és kényelmes

Facebook

Nyári teríték

Az évszakhoz illő terítékkel az étkezések is kellemes nyári hangulatban zajlanak

Facebook

Frissítők felszolgálása

Nyári frissítők stílusos felszolgálása kerti partikon

Facebook

Nyári részletek

A nyár a részletekben rejlik

Facebook

Nyári dekor

Saját kezűleg elkészíthető nyári dekorációs ötletek

Facebook