Az Art Deco az 1920-30-as évek meghatározó stílusirányzata volt. Nevét az 1925-ös Exposition des Arts Décoratifs et Industriels Modernes című kiállítás rövidítéséből kapta.
Ez a stílus a kor szinte összes újítását magába foglalta (pl.: repülés, elektromosság), de szívesen merített a régi kultúrák szimbólumai közül is (pl.: felkelő nap, piramis). Ezek stilizált formában, geometrikus ábrákként jelentek meg. A szobrokon, domborműveken ábrázolt emberi alakok kissé szögletesek, férfias felépítésűek (a nők is!), dinamikusak voltak. Az építészetben a felhőkarcolók jelentették az előretörést (pl.: Empire State Building, Rockefeller Center, Chrysler Building).
A króm és a bakelit, mint felhasznált anyag, meghatározta az enteriőrök hangulatát. Mindkettővel extra fényes felületeket lehetett létrehozni. Ugyanakkor kifejezetten drága anyagokkal is kombináltak: a bútorokat elefántcsonttal és ezüsttel, az ékszereket gyémánttal és platinával. Az erős, kontrasztos színvilágban a fekete, a fehér és a sárga volt az uralkodó szín. Maga a stílus a luxust és az eleganciát testesítette meg. A tömegtermelés és az egyedi, kézi gyártás is szerephez jutott.
Nem csak lakóházak és középületek berendezésekor kértek fel neves művészeket, hanem például óceánjárók, luxus vonatok belső tereinek kialakításához is. A gazdasági világválság után a stílus kissé leegyszerűsödött, de még mindig extravagáns maradt.
Az Art Deco mostanában ismét népszerű. Sok üzletben kaphatók kiegészítők, tapéták, bútorok ebben a stílusban. Figyelni kell azonban arra, hogy ne essünk túlzásokba a minták terén. Ehhez kérje lakberendező segítségét.
Archívum
Degenfeld Kastélyszálló
Mustársárga
Az európai Grand Tour
A XVII. és XVIII. századi nemes ifjak megfelelő neveléséhez hozzá tartozott az úgynevezett „Grand Tour”. Ez egy több hónapos, sőt sokszor 1-2 éves európai körutat jelentett a nyugati kultúra bölcsőjébe, Itáliába. Elsősorban az angol és skandináv nemesség tartotta fontosnak az antik kultúra közvetlen megismerését. Annak, aki akkoriban művészeti pályán tanult (építész, festő, szobrász stb.) ez szinte kötelező volt.
Az út során számos más országot is érintettek, mindenhol heteket, hónapokat töltve, tanulmányozva az ott látható műemlékeket, műalkotásokat. Az első állomás általában Párizs volt, onnan indultak tovább Svájcon át Itáliába. Firenze, Pisa, Torino, Pádua, Bologna, Velence, Genova után a fő végcél természetesen Róma volt. Visszafelé Németország egyetemei, majd Flandria és Hollandia kulturális öröksége következett, ezután tértek csak haza. Fontos tény, hogy ezek az utak nem vallási indíttatásúak voltak, így az érintett úticélokat ez nem befolyásolta.
Általában a nagykorúság elérésekor került sor az indulásra, azaz 21 éves koruk körül. Nem egyedül utaztak. Bár szolgahad nem ment velük (általában egy inas és egy szakács), vagy egy férfi családtag, vagy egy férfi ismerős (pl.: tanáruk, orvosuk) kísérte a fiatalembereket. Az utazás eleinte lovaskocsival történt, majd a vasút megjelenésével az került előtérbe. Sokan ellátogattak még a Grand Tour keretében Görögországba, Ausztriába, vagy akár Törökországba is.
Az így felszedett ismereteket és művészeti tudást nem csak a fejükben vitték haza. Bevett szokás volt bevásárolni az út során. Eredeti ókori leleteket, márványszobrokat, érmegyűjteményeket, sokszor egész könyvtárnyi könyvet, festményeket stb. gyűjtöttek így össze. Ezeket természetesen nem egyszerre vitték magukkal, hanem időközönként futárral (postaszolgálat) haza küldték. A Grand Tour-t megjárt nemesember otthonában általában egy egész szoba volt berendezve a gyűjtemény számára, de a ház reprezentatív helyiségeibe is jutott belőlük. Nagy divat volt lefestetni magukat egy híres ókor rommal, reneszánsz épülettel a háttérben. Ez nem a vagyon fitogtatására szolgált, hanem arra, hogy ezeket az ismereteket otthon elterjesszék, megfelelő beszámolókkal szolgáljanak azok számára, akik nem juthattak el oda (nők, kevésbé vagyonosak stb.). Azonban nem csak az emberi alkotásokra fókuszáltak, hanem az idegen tájak természeti szépségeire és élővilágára is. A tudomány elit dolognak számított, így cél volt, hogy minden ágában megfelelő jártasságot szerezzenek, azaz minimum társalogni tudjanak róla. A tehetségesebbek útikönyvet is írtak saját utazásukról.
A mai gyűjteményeket is el lehet rendezni úgy, hogy a Grand Tour biztosította hatást elérjük. Ehhez kérje lakberendező segítségét.
Dobozágyak
Távolkelet
Az európai ember számára a távolkelet mindig kicsit misztikus világnak tűnt. Ugyanakkor a teljesen eltérő kultúrák nagy vonzerőt is jelenthetnek. Sokan vágynak arra, hogy otthonukban tovább élvezhessék az ott töltött nyaralás érzését.
A japán stílus a Zen-en alapul, ami a buddhizmus egyik ága. A természetközpontúság, a nyugalom és a zavartalan harmónia jellemzi. Az otthonokban nincs semmi felesleges, minden egyszerű vonalú és praktikus. A falak gyakran eltolhatók, így a terek elkülöníthetők, vagy egybe is nyithatók. A bútorok alacsonyak (futon, ülőpárnák), a világítás szolid. A natúr színek adják az alapot: a bambusztárgyak bézs színei, a faanyagok sötétbarnái, a rizspapír törtfehér színei. Ezekhez jöhetnek a színfoltok, de csak kis mennyiségben. A bonsai fák és az élő bambuszok behozzák a természetet. Mini japán kerttel is tökéletesíthetjük az összhatást. A természetes színek megtörésére jó módszer például egy cseresznyepiros kimonót falidíszként, vagy tradicionális használati tárgyakat (pl.: teáskészlet) díszítésként alkalmazni.
Az indiai stílusú enteriőr élénk színeivel kápráztat el elsősorban. A telt fűszerszínek (kurkuma sárga, fahéj barna, paprika piros stb.) mellett a drágakövek színeit (pl.: smaragd, zafír, rubin) merészen használják együtt. Jellemzőek a dúsan faragott, sötétbarna fa bútorok, a több rétegben alkalmazott, csillogó textilek, tükrök és réz kiegészítők, színes falak. A baldachinos ágy jó választás, ha ezt szeretnénk megvalósítani otthonunkban is. Szimbólumok mélyítik el az amúgy is mozgalmas látványt: Buddha, elefántok, lótuszvirágok. A gyöngyökkel, apró tükrökkel hímezett nagy párnákat székek helyett is használják. A hagyományos szárikból készíthetünk függönyt, de ágytakaróként is jól mutatnak. Tompa megvilágítás illik hozzá leginkább, legyen az lámpás, vagy gyertyák sokasága.
A balinéz stílus egy igazi trópusi szigetvilágot hoz be otthonunkba. Nyugodt és visszafogott stílus. A házak nyitottak az erdő, vagy az óceán felé. A tér nagy és szellős. A teakfa barnája uralja az enteriőröket. Nem csak padlóburkolatként és bútorként hasznosítják, de csodás szobrokat is készítenek belőle. A természet itt is elsődleges szerepet játszik. A víz és a zöld növények elengedhetetlen kellékek a stílus megteremtéséhez. A fehér textilek törik meg a natúr színek egyhangúságát. Baldachinos ágy, lágy muszlin függönyök, természetes kövek a fürdőben teszik teljessé a látványt. Az élénk színeket a trópusi virágok biztosítják.
A fentieket nyugodtan megvalósíthatjuk az otthonunkban is. Fontos azonban, hogy az ingatlan adottságaira szabjuk a stílusokat, különben könnyen nyomasztó, vagy díszletszerű lehet a végeredmény. Kérje lakberendező segítségét a megvalósításhoz.
MSC Splendida
Gyümölcsös ládák
Fonott bútor
A fonott bútorok évezredek óta jelen vannak az ember otthonában. A modern időkben többször divatba jöttek, majd ismét eltűntek. Manapság elsősorban kertek, teraszok berendezésével azonosítjuk ezt a típust. Régen az egyszerű földműves otthonában éppúgy megtalálhatók voltak, mint a főúri kastélyokban – természetesen más-más formában.
A fenti egy gyűjtő fogalom, mely növényi alapanyagból, kézi szövési technikával készült termékeket foglal magában. Többféle növényt is felhasználnak erre a célra: fűzfavessző, gyékény, bambusz, szizál (tengerifű), rattan, nád. Mindegyik jól festhető, pácolható, lakkozható, így könnyen felújíthatók a nem túl régi, már megunt darabok is. Alapvetően két típusa létezik a fonott bútoroknak: az egész darab ilyen technikával készült, vagy csak a bútor támlája/ülőlapja fonott, mintegy kitöltve a fa keretet. Az utóbbi éppúgy megtalálható a klasszikus angol és francia bútorok, mint a shakerek által készített egyszerű darabok között. A shabby chic és vidéki stílusok térhódításának köszönhetően ismét népszerű lett ez a típusú berendezés.
Fonott bútor vásárlásakor részesítsük előnyben a természetes anyagból készülteket a műanyag utánzatok helyett. Kérje lakberendező segítségét a megfelelő darabok kiválasztásához.
