Art Deco

Az Art Deco az 1920-30-as évek meghatározó stílusirányzata volt. Nevét az 1925-ös Exposition des Arts Décoratifs et Industriels Modernes című kiállítás rövidítéséből kapta.
Ez a stílus a kor szinte összes újítását magába foglalta (pl.: repülés, elektromosság), de szívesen merített a régi kultúrák szimbólumai közül is (pl.: felkelő nap, piramis). Ezek stilizált formában, geometrikus ábrákként jelentek meg. A szobrokon, domborműveken ábrázolt emberi alakok kissé szögletesek, férfias felépítésűek (a nők is!), dinamikusak voltak. Az építészetben a felhőkarcolók jelentették az előretörést (pl.: Empire State Building, Rockefeller Center, Chrysler Building).
A króm és a bakelit, mint felhasznált anyag, meghatározta az enteriőrök hangulatát. Mindkettővel extra fényes felületeket lehetett létrehozni. Ugyanakkor kifejezetten drága anyagokkal is kombináltak: a bútorokat elefántcsonttal és ezüsttel, az ékszereket gyémánttal és platinával. Az erős, kontrasztos színvilágban a fekete, a fehér és a sárga volt az uralkodó szín. Maga a stílus a luxust és az eleganciát testesítette meg. A tömegtermelés és az egyedi, kézi gyártás is szerephez jutott.
Nem csak lakóházak és középületek berendezésekor kértek fel neves művészeket, hanem például óceánjárók, luxus vonatok belső tereinek kialakításához is. A gazdasági világválság után a stílus kissé leegyszerűsödött, de még mindig extravagáns maradt.
Az Art Deco mostanában ismét népszerű. Sok üzletben kaphatók kiegészítők, tapéták, bútorok ebben a stílusban. Figyelni kell azonban arra, hogy ne essünk túlzásokba a minták terén. Ehhez kérje lakberendező segítségét.

Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük