Saját kezűleg elkészíthető, függesztett edénytartók, az újrahasznosítás jegyében
Archívum
Feng Shui – egészség
Ha gyakran szenvedünk valamilyen betegségben vagy a közérzetünkkel, életkedvünkkel kapcsolatban tapasztalunk negatív változásokat, érdemes Feng Shui alapon megnézni otthonunkat és a ruhatárunkat.
Az öt elem által ránk gyakorolt hatások az egészség életterületre is befolyással bírnak. Egy-egy elem túlzott használata ugyanúgy nem jó, mint amikor túl kevés van belőle. A Feng Shui lényege alapvetően is az egyensúly megteremtése és megtartása. Például a víz elem hiánya okozhat feledékenységet, túlzott jelenléte pedig érzelmi bizonytalanságot. Egy-egy szín visszavezethető természetesen az öt elem valamelyikére, így azoknak az eltúlzott alkalmazása vagy éppen hiánya szintén okozhat egészségügyi tüneteket. Például a piros hiánya okozhat bőrszárazságot, túltengése pedig türelmetlenséget, dühöt is. A hiányt pótolni az adott elemre jellemző színekkel, formákkal, anyagokkal vagy a Feng Shui tápláló körének megfelelő elemével tudjuk. A túltengést kiegyensúlyozni (ha nincs lehetőség arra, hogy egy részét eltávolítsuk) a Feng Shui gátló ill. ellenőrző körének megfelelő elemével tudjuk. Például túlzottan kevés fém elem esetén fekete-fehér mintákkal is segíthetünk, visszafogni pedig a tűz és a víz elem segítségével lehet. Mivel a Bágua térkép területei is egy-egy elemhez tartoznak, ezen területek részbeni vagy teljes hiánya is megmutatkozhat ilyen módon.
A Jin és a Jang minőség is befolyással bír életünkre. Általában mindenkiben megtalálhatók mindkét elemre jellemző vonások. Ha azonban valami miatt kibillen az egyensúly, akkor negatív egészségügyi hatásai is lehetnek. Túlzott Jin esetén például nyirkos bőr, depresszió, túlzott Jang esetén például stressz, székrekedés. Ezért az öltözködésünkre is figyeljünk oda (színek, minták, anyagok).
Érdemes figyelmet fordítani egyéb, az egészségünkre hatással lévő dolgokra, melyek nem feltétlenül tartoznak a Feng Shui témakörébe. Ilyen a vízér, a földsugárzás és az elektroszmog mértéke. Ha van rá lehetőségünk, ezeket is méressük be, különösen, ha hosszú távon (nyilvánvaló ok nélkül) feszültek vagyunk, rosszul alszunk, felébredve sokszor fáj valamilyen testrészünk. Ez utóbbit okozhatja például az is, ha a mennyezeti látszó gerenda azon testrész fölött halad át. Új ingatlan vásárlása előtt megéri utána nézni a fentieknek.
Hosszabb távon kialakuló és meglévő jelenségekről volt szó. Kérje Feng Shui-ban jártas lakberendező segítségét otthonának térelemzéséhez.
Cseresznyefa
Feng Shui – gyerekek
Amikor óvodás vagy iskolás korú gyermekeink szobáját kialakítjuk, általában nem jut eszünkbe ezt Feng Shui alapon is átgondolni. Pedig sokat segíthetünk a gyerekeknek fejlődésükben, jó közérzetük megtartásában, a tanulásban stb., ha tudatosan törekszünk erre. A Bágua térkép szerint a 7-es az Alkotókészség/Gyerek terület.
Mint mindig, most is igaz az, hogy az adott teret az ott lakó személyére szabva kell meghatározni. Egy gyerekszoba több funkciós: ez a helyszíne a tanulásnak (iroda), az alvásnak (hálószoba) és a kikapcsolódásnak (játékszoba) is. Ugyanakkor a mérete ehhez képest kicsi, vagyis oda kell figyelni, hogyan rendezzük be.
Színválasztáskor általában a gyerekek kívánságait vesszük figyelembe. Azonban érdemes kideríteni, miért pont azt a színt szeretné. Nem mindegy, hogy csak másnál látta és ezért kell neki is olyan, vagy valóban arra a színre vágyik. Az utóbbi sokat elmondhat róla. A színek élettani hatásai a gyerekszobában is érvényesülnek, ezt érdemes összhangba hozni a gyermek habitusával. Például a piros szín energetizáló hatása jót tehet egy félénk, visszahúzódó gyereknek, egy amúgy is hiperaktív csemete esetében azonban nem túl szerencsés választás. A sárga szín segíti a koncentrációt és a tanulást, ami vizsgák előtt különösen hasznos lehet.
Gyakran előfordul, hogy két gyerek osztozik egy szobán, amit emeletes ággyal oldanak meg a szülők. Ilyenkor célszerű a felső ágyat az extrovertáltabb gyereknek adni. Ha az egyik szülő egyedül neveli a gyerek(ek)et, akkor a távol lévő szülő fényképét helyezzük ki a gyerekszobában (csakis akkor, ha a gyereknek nem kötődik hozzá semmilyen negatív élménye!). Amennyiben ez nem megoldható, akkor Feng Shui szimbólumokat is használhatunk. Apai távollét esetén például egy oroszlánt ábrázoló képet, anyai távollét esetén például hold alakú díszt.
Ha már régóta vágyunk kisbabára, segíthet néhány változtatás. Vizsgáljuk meg életvitelünket: Mindig rohanunk? Program programot ér és magunkra alig jut időnk? Folyton túlórázunk, néha hétvégén is dolgozunk? Ha igen a válasz, itt az ideje lelassítani, és felkészülni az anyai szerepre. Meg kell teremteni a helyet annak, amire vágyunk, így a leendő gyerekszobát is nézzük meg: ha ez jelenleg lomtár, akkor pakoljuk ki és alakítsunk ki belőle valódi szobát, még ha abba egyelőre nem is kiságyat teszünk. A konyha családanyai jegyeit is érdemes átvizsgálni, hogy segítő szerepe legyen.
Kérje Feng Shui-ban jártas lakberendező segítségét gyermekei szobáinak kialakításához is.
Szélkakas
Konyhaszigetek
Kerítés takarás
Amikor új házba költözünk, előfordulhat, hogy a szomszéd kerítése nem nyújt túl esztétikus látványt. Bár a mi kertünk és házunk rendezett, nem lehet elvonatkoztatni attól, amit az ablakból vagy a teraszról látunk. Mivel nem a mi tulajdonunk, ezért elbontani, lecserélni nem tudjuk, de van más lehetőségünk is.
Eltakarhatjuk a kerítést gyékényből/nádból készült, tekercsben kapható panelekkel. Különböző magasságúak közül választhatunk és az áruk is viszonylag kedvező. Dróttal erősítsük a meglévő kerítéshez. Mivel természetes anyag, a legtöbb kerthez illik.
Le is festhetjük a kerítés felénk eső oldalát. Egy merész színnel remek kiegészítője lehet a látványnak, így a hátrányból előnyt is kovácsolhatunk. Sokszor az is segít, ha a környező növényzettel közel azonos zöld színt választunk, így épp ellenkező hatást érünk el, azaz beleolvasztjuk a látványba a kerítést. A kreatívabb, játékosabb szelleműek nagyméretű látképet vagy bármilyen más „festményt” is készíthetnek. A különleges hangulat garantált.
Jóval egyszerűbb, de kicsit költségesebb megoldás, ha sövényt vagy magasabb cserjéket (magyal, tuja, babérmeggy stb.) ültetünk elé. Sűrűbb ültetéssel nagyobb felületet tudunk eltakarni a zavaró kerítésből.
Szintén „zöld” megoldás a kerítéshez rögzített rács, melyre növényeket futtathatunk fel. A rács lehet formára alakított is, így sokkal komplexebb látványt érhetünk el, amikor a növények már jobban benőtték. A növények kiválasztásakor, ültetésekor mindig vegyük figyelembe a talaj adottságait és a benapozottságot.
Ha kevésbé állandó megoldást keresünk, akkor cserepes növényekkel és különböző dekorációs elemekkel is feldobhatjuk a látványt. Például színes kaspókba ültetett virágokat rakjunk a kerítés tövéhez. A kerítés felületét díszíthetjük élénk színekre festett képkeretekkel, tükrökkel (a napfény visszaverésére figyeljünk!), falra akasztható virágtartókkal vagy bármilyen nekünk tetsző tárggyal, ami bírja az időjárás viszontagságait. A régi biciklikeréktől kezdve, a fából kivágott betűkön át, a madáretetőkig számos dekoratív tárgyat találhatunk erre a célra. Nem feltétlenül kell élénk színeket használni, ha a kertünk/házunk stílusa mást kíván.
Kérje lakberendező tanácsát a háza külterének esztétikussá tételéhez is.
Püspöklila
Festékpaletta 17.
Tavaszi nagytakarítás
Eljött a tavaszi nagytakarítás ideje. Ez a szokás manapság logikátlannak hathat, hiszen a modern háztartási gépeknek és fűtési megoldásoknak köszönhetően nem vagyunk évszakhoz kötve a házi munka ezen területén sem. Ennek jelentősége a régi időkben sokkal nagyobb volt, elsősorban ott, ahol hideg és csapadékos a tél.
Késő ősztől kora tavaszig tartott a „fűtésszezon”, ami elsősorban nyílt terű, fatüzeléses kandallókat jelentett, azaz a füst, a korom, a hasábfával járó kosz, a hamuzás maradandó nyomot hagyott az otthonokban. A padló, a falak, a bútorok, a textilek stb. mind elkoszolódtak. Akkoriban az emberek nem engedhették meg, hogy otthonuk áthűljön téli takarítás közben, mivel drága és lassú dolog volt a házakat kifűteni (a szegényebbeknek sokszor nem is volt erre módjuk). Így a tavasz beköszöntével nyílt először lehetőség arra, hogy nagytakarítást végezzenek. A szőnyegeket kirázták, a függönyöket kimosták, mindent alaposan portalanítottak, kiszellőztettek, lemostak, felfrissítettek.
A tavaszi nagytakarítást azonban ennél tágabban is értelmezhetjük. A testi-lelki megújulásra is itt a lehetőség, rendbe szedhetjük otthonunkat és önmagunkat is a feng shui segítségével. Az első lépés mindig a lomtalanítás legyen. Szabaduljunk meg mindentől, ami felesleges, hibás/törött, kinőttük stb., beleértve a ruhatárunkat, dísz- és használati tárgyainkat, a „jó-lesz-még-valamire” kupacokat is. Ami javítható, javítsuk meg, minden mást, ami még használható, adjunk vagy ajándékozzunk el. Ha valami újat szeretnénk bevonzani, előbb annak lehetőségét kell megteremtenünk, hogy legyen helye az életünkben, otthonunkban.
A második lépés az alapos takarítás. Ne hagyjunk ki egyetlen apró zugot sem. A pozitív energiák szabad áramlását segítjük ezzel. Ha végeztünk, mi magunk is fürödjünk meg. Ha szükségét érezzük, egy füstölő segítségével csináljunk plusz tértisztítást. Sokkal jobb érzés lesz a felfrissült otthonunkban időzni.
Harmadik lépés a rendszerezés. A megmaradt holmikat csoportosítva, praktikus tárolókba téve vagy egyszerűen csak szépen összepakolva meglepően sok helyet nyerhetünk, emellett sokkal dekoratívabbá is tehetjük a látványt. A rend megőrzésének titka abban rejlik, hogy mindent oda tegyünk vissza és úgy, ahonnan és ahogy elvettük. Ez sokkal kevesebb időráfordítást jelent, mint aztán újra rendet teremteni a kialakult káoszban.
Kérje ebben jártas lakberendező segítségét otthonának rendszerezéséhez és energiáinak javításához.
