Egyre nagyobb az igény egy konyha kialakítása során arra, hogy a munkapulthoz kapcsolódó konnektorok ne látszódjanak. A csodás csempék és a most divatos üveg hátfalak látványának tökéletes élvezete a fő szempont. Sokkal jobban mutatnak, ha nem bontja meg az egységet pár konnektor, még ha azok színben passzolnak is.
Elterjedt lehetőség a pultba süllyeszthető konnektor használata. Teteje használaton kívül teljesen belesimul a pultba. Egy nyomással kiengedhetjük, majd használat után visszazárhatjuk. Az alsó szekrény kialakításánál figyelembe kell venni, hogy helyre van szüksége a leereszkedéshez. Kapható kerek és négyszögletes keresztmetszetben, többféle színben és dugajszámú kivitelben.
Tehetjük a konnektorokat a felső konyhaszekrény aljára is. Szemből semmi nem látszódik majd belőlük. Egyedi készítésű konyhabútor esetén ezek be is süllyeszthetők a szekrénybe, így még tökéletesebb lesz az összhang.
Méretre készült konyhabútor esetén jóval több a lehetőség. Elrejthetjük a konnektorokat egy fiókba is, ahogy sok szállodai fürdőszobában is látható. Ennek hátránya, hogy a fiók addig kihúzva marad, amíg a konyhai eszköz használatban van, tehát kerülgetni kell. Ennél helytakarékosabb megoldás, ha egy ál fióklapot készíttetünk, melyet lehajtva férünk hozzá az alsó szekrénybe épített dugaljakhoz. Használaton kívül a bútor részének tűnik az ajtó. Ez konyhasziget esetén is jó megoldás.
A sarokba tehető konnektorsor a pult és a falsarok találkozásánál ugyan látható, de legalább a cseppfelfogó megvágása nélkül, ragasztással a helyére illeszthető. A megfelelő szín kiválasztásával valamennyire belesimul majd a látványba.
Kérje lakberendező segítségét konyhájának megtervezéséhez.
Archívum
Kék a konyhában
Tapétázott szekrény
Bár otthon
Átadó ablak
Látszó gerendák
Gótikus stílus
A gótikus (jelentése: barbár) stílus a XIII-XIV. század fordulóján született meg Franciaországban. Az épületek ég felé törése, a fény előtérbe kerülése jellemezte. A csúcsíves keresztboltozatnak és a legyezőszerű bordáknak köszönhetően a falak vékonyabbak lettek, nagyobb ablakok beépítése vált lehetővé. Az egyházi építészet elemei átkerültek a világi építészetbe, így a lakóházak, paloták is követték ezt a stílust. Fontos lett a kényelem, a lakóterek azonban még nem különülnek el. A fűrészmalmoknak köszönhetően megjelenik a deszka, mint építőelem, ami a keretbetétes szerkezetek alapja. A bútorok méretei megnövekednek, létrejönnek az első szekrények (eddig ládákat használtak tárolásra). A csúcsíves- és rózsaablakokba színezett üvegek kerültek, melyek már nem csak a szentek, hanem királyok, lovagok hősi tetteit is elmesélik.
A gótikus stílus újjászületése a neogótika, mely a XVIII. századi Angliában jelent meg. Fénykora a XIX. században, a romantika időszakában volt. A gótikus stílusjegyeket használta fel, de idealizált formában, a középkori értékek dicsőítésével (hűség, hit, lovagiasság, bátorság, stb.) együtt. Számos kastélyt, lakóházat építettek ebben a stílusban, de ekkor épült például a Houses of Parliament és a Tower Bridge is. A díszítőelemeket is átvették: szobordíszek, csipkézett oromzat, csúcsdíszek, csúcsíves ablakok színes üveg betéttel. Nem csak maguk az épületek, hanem a bútorok is ennek megfelelően készültek. Az enteriőrökben a sötétbarna fa volt a domináns elem, a kárpitozáshoz nehezebb anyagokat (bőr, bársony) használtak, a többi szín is sötét tónusú (bordó, sötétzöld, sötétkék) volt. Tapétával alkották újra a falfülkéket, ami egy lényegesen olcsóbb megoldást jelentett.
Napjainkban a gótikus stílus a gót/gótika formában jelenik meg, ami szintén sötét színeket használ (fekete, mélykék, sötétlila) és félelmet keltő elemekkel vegyül, köszönhetően a vámpírtörténetek népszerűségének, melyek filmes megjelenésében ez a látványvilág az alapvető. Régi templomok, neogótikus épületek lakóházzá alakításakor már nem feltétlenül tartják meg a sötét színvilágot. A világosra festett falak, a kényelmesen kárpitozott ülőbútorok, a megfelelő világítás kialakítása és a terek tagolása remekül kiemeli a gótikus stílusjegyeket és tökéletes összhangba hozza a látványt.
Egy teljesen átlagos otthonban is megvalósítható a gótikus stílus, az arányok és megfelelő mennyiségek figyelembe vételével. Ehhez kérje lakberendező segítségét.
