Egy kis fekete a Black Friday alkalmából
Archívum
Falvédő
Biedermeier
A biedermeier stílus 1815-1850 között volt népszerű Közép-Európában, elsősorban Németországban és a Monarchiában. A szóösszetétel jelentése a kissé pejoratív értelmezésű „derék Meier úr”. A polgári enteriőrökre volt jellemző.
A biedermeier otthonok berendezésekor a takarékosság, a célszerűség és a kényelem voltak a legfontosabb szempontok. Az otthonok világosak, tágasak, derűsek, a falak általában fehérek, vagy világos színű, virágos/csíkos papírtapétával borítottak voltak. A bútorok barna színűek, de nem túl sötétek. Jellegzetesség volt a tisztaszoba, ami el volt zárva a hétköznapi élettől. Vendégek fogadását, a reprezentációt szolgálta – szintén a takarékosság jegyében. Itt kapott helyet az egyik fő bútordarab, a vitrin. Lehetett egy-, vagy kétajtós. Nem ennek a kornak a találmánya, de nagyon népszerű volt ekkor. Ebben tartották a családi ereklyéket, értékesebb dísztárgyakat.
Az asztalosipar fellendült. A bútorok vonalvezetése a korábbi stílusokhoz képest leegyszerűsödött, kevesebb, de hangsúlyos díszítőelemet használtak. A merev egyenesek helyett megjelentek a kissé ívesebb formák. A székek lába általában négyzetes keresztmetszetű volt, támlájuk áttört. Az ülőke lószőrrel tömött. A kárpit csíkos, vagy virágmintás, amit összehangoltak a függönyök és drapériák anyagával. Nagy divatja volt a kombinált daraboknak, melyek több funkciót is elláttak. Például: könyvtárlétrává alakítható szék, kihúzható/elforgatható asztal, rejtett fiókok. A bútoroknak csak a külső (látható) oldalát furnérozták, belül megmaradt az alapfa, legtöbbször fenyő. A furnér anyaga a világosabb fafajták közül került ki: cseresznye, jávor, körte, kőris stb. A pamlag sokféle formában volt jelen az enteriőrökben, mint a kényelem megtestesítője.
Sok eredeti bútor maradt fenn ebből a korból. Az örökölt antik darabok nagy része biedermeier. Sokaknak okoz problémát ezek elhelyezése mai (modern) környezetben, nem csak a formaviláguk, de színük miatt is, pedig még mindig remekül mutathatnak. Kérje lakberendező segítségét örökségének méltó megőrzéséhez.
Kilincs
Előtetők
Bogyós ágak
Az őszi-téli dekoráció szerves részét képezik a bogyós ágak. A termések élénk színe remekül mutat a sötétzöld levelek és barna ágak között. Ismerjük meg a leggyakoribbakat.
Közönséges magyal (Ilex aquifolium): örökzöld cserje. Levele fényes, sötétzöld, hullámos szélű és szúrós. Bogyója élénkpiros, ami az ember számára mérgező.
Fehér hóbogyó (Symphoricarpos albus): lombhullató bokor. Levelei oválisak, különböző méretűek. Termése fürtökben helyezkedik el. Minden puha, fehér bogyóban két mag van.
Közönséges fagyal (Ligustrum vulgare): levelével díszítő cserje. Hosszúkás levelei a tél közepe felé hullanak csak le. Termése fénylő kékesfekete, fürtökben helyezkedik el.
Fehér fagyöngy (Viscum album): fákon élő, félélősködő, örökzöld növény. Levele zöldessárga, tojásdad alakú. Fehér termése álbogyó, mely enyhén áttetsző és ragadós.
Közönséges tűztövis (Pyracantha coccinea): örökzöld, tövises cserje. Levele fényes, lándzsás, ép szélű. Termése piros (van narancssárga és sárga változata is) és a bogyók nagy csomókban helyezkednek el.
A fentieken kívül számos más bogyós ágat is felhasználhatunk a díszítéshez (kínai lilabogyó, tiszafa, csipkebogyó stb.). A lakás meleg levegőjének köszönhetően ezek hamar kiszáradhatnak, de általában még ekkor is megtartják színüket.
Kérje lakberendező segítségét otthonának szezonális dekorálásához is.
Nagy előszoba
Magnólia
Árnyképek
Az árnykép népszerű képzőművészeti alkotás volt a 18-19. században. Ez egy világos – általában fehér – alapon lévő, fekete kartonpapírból kivágott, vagy fekete festékkel festett sziluett. Témája legtöbbször emberi arcél profilból (mellkép), de egész jeleneteket vagy állatokat is ábrázoltak.
A portré miniatűrök gyorsabb és olcsóbb változata volt ez. A különösen tehetséges művészek szabad kézzel, percek alatt elkészítettek egy árnyképet az előttük ülő modellt nézve. Az árnyalak belső része részletmentes, egyszínű fekete volt, sem a szemet, sem más jellegzetességet nem ábrázoltak. Méretük 7 és 13 cm között mozgott. Vásárokon egyfajta látványosságnak számított és az olcsó alapanyagnak köszönhetően a szegényebbek is meg tudták fizetni a róluk készült árnyképeket, a művészeknek pedig nem feltétlenül volt szükségük gazdag patrónusra a hivatásukhoz.
A nemesek körében is kedvelt időtöltés volt az árnykép készítés. Könnyítésként a modell és a rajzoló közé tettek egy állványon kifeszített papírt, a modellt pedig hátulról gyertyával megvilágították. A papírra vetülő árnyékot körbe rajzolták, majd ezt sablonként használva vágták ki fekete kartonból a kész művet. A festett verziókat is általában előrajzolták és utána töltötték ki fekete tintával.
Az árnyképek keretezve felkerültek a szobák falára. Később megjelentek az üvegre, gipszre, elefántcsontra festettek változatok is.
Fekete-fehér alapszíneinek köszönhetően a ma oly divatos letisztult színpalettába is könnyen beilleszthetők. Kérje lakberendező segítségét gyűjteménye megfelelő elhelyezéséhez.