Archívum

Cipőtálca

A fagyok elmúltak, a tavaszi esőzések nyomában a föld sáros lesz, a városban is vizes az utca. Mindez természetesen a csizmáinkon, cipőinken is meglátszik: a koszt bevisszük a verandára, előszobába. Kevesen tehetik meg, hogy kialakítanak egy úgynevezett sárszobát, ahol minden sáros holmit ott hagyhatnak és nem számít, koszos lesz-e a padló. Ahol nincs zárt folyosó, vagy kicsi az előszoba ez nagyobb problémát jelent.
Az általános megoldás egy plusz lábtörlő az előtérben, amire a cipőket helyezik. Ennek hátránya, hogy az nagyon hamar elkoszolódik, amennyiben pedig gumiból van, a sáros víz megáll a felületén és naponta le kell tisztítani.
Erre kínál megoldást a cipőtartó tálca, ami boltban is kapható, de magunk is elkészíthetjük, hogy egyedi és az enteriőrbe illeszkedő legyen. Nem kell hozzá más, csak egy magasabb peremű tálca. Ez lehet fém, műanyag, fa (lécekből könnyű saját kezűleg készíteni egyet), a stílustól függően. Ha csak egyszerűen beletennénk a cipőket, azok a koszos vízben állnának. Ezért töltsük meg a tálcát olyan anyaggal, amin keresztül le tud folyni a víz a tálca aljára, így a lábbelik talpa ki tud száradni. Ez lehet például apró folyami kavics, fehér murva, nagyobb díszkavicsok (fekete, fehér, szürke), de akár üvegből készült dekor kavics is. Ezeket néhány hetente át is tudjuk mosni.
Dekoratív, ám kevésbé tartós megoldás a parafa dugó. Helyezzük őket szorosan egymás mellé. A tetejüket és alsó felületüket lelakkozva megnövelhetjük az élettartamukat. Tehetünk a tálcába kültéren használatos műanyag vagy fém rácsot is. A lyukakat ez esetben is megtölthetjük apró kaviccsal, így stabilabb is lesz, vagy letakarhatjuk olyan műfűvel, ami vízáteresztő. Pár erős sörtéjű, nyél nélküli háztartási kefe, sörtével felfelé elhelyezve, látványos és praktikus is.
Kreatívabb megoldás, ha tálca helyett újra hasznosítunk erre alkalmas tárgyakat: például egy fiókot, régi szerszámosládát a fedele nélkül, kisebb bőröndöt, stb. Lényeges a szélesség, hogy a legnagyobb cipő/csizma is kényelmesen elférjen benne. Kerekeket, vagy lábakat is szerelhetünk ezek aljára az érdekesebb összhatás kedvéért.
Kérje lakberendező segítségét az apróbb problémák ötletes és stílusos megoldásához is!

Facebook

Asztalközép 4.

Húsvéti asztalközép ötletek

Facebook

Húsvéti kosár másképp

Ismét húsvétra készülődünk. A hímes tojásoknak megfelelő „fészek” jár, ami illik a klasszikus stílushoz. A szimpla füles kosár helyett azonban keressünk valami egyedi darabot, ami a dekoráció éke lehet.
A rézből/ezüstből készült antik gyümölcsös tál például tökéletesen megfelel a célnak. Ha valódi füvet akarunk tenni bele, előtte béleljük ki egy darab vastag papírral. Elég öblös ahhoz, hogy a tojások gond nélkül megüljenek benne.
Az üveg bólés tál – mérettől függően – szintén jó választás. Ha metszett-, vagy ólomüvegből készült, plusz ragyogást kölcsönöz majd a dekoráció részeként.
A talpas porcelán tortatál elegáns megoldás. Általában keskeny pereme van csak, így a tojások legurulását meg kell akadályozni. Ha nem teszünk alájuk (mű)füvet, bástyázzuk körbe őket például virágfejekkel, de akár a kerek kalács közepére is felhalmozhatjuk a hímes tojásokat.
Rusztikusabb, vagy vintage stílushoz jó megoldás egy nagyobb csatos befőttes üveg használata. Csak töltsük meg kedvünk szerint. A kicsi színes vödör, fatál és virágcserép (akár festve is) szintén illik ebbe a környezetbe.
Ha csak füles kosár van otthon, azt is egyedivé tehetjük. Fessük be a kosarat arany, vagy ezüst színre, díszítsük egy színben hozzá illő nagy selyem masnival és fessük be a tojásokat is csillogó festékkel. Természetesebb megoldás, ha az egész kosarat beborítjuk mohával, ami olyan hatást kelt majd, mintha a szabadban rejtettük volna el a tojásokat.
Számos más otthoni tárgyból is lehet tojás-fészket készíteni. Kérje lakberendező segítségét a klasszikus stílushoz illő központi dekorációs elem megtervezéséhez.

Facebook

Ajtódíszek 5.

Ajtódíszek húsvétra – akár saját kezűleg is

Facebook

Valentin napra

Saját kezűleg elkészíthető Valentin napi dekorációs ötletek

Facebook

Gyertyatartók

A Valentin napi dekoráció fontos részét képezik a gyertyák és mécsesek. A legegyszerűbb, ha a boltban vásárolt tartóba megfelelő gyertyát teszünk és elhelyezzük a hangulatossá varázsolni kívánt helyre. Azonban számos további megoldás létezik, amely jól illik a klasszikus enteriőrbe, mégis egyedi és ötletes kivitelezésű. Nézzünk ezekből néhányat – nem csak Valentin napra.
Kombináljuk a mécseseket gyümölcsökkel! Alma: a száránál egy késsel vágjunk akkora lyukat, amibe éppen elfér egy teamécses. Nagyobb és nehezebb példányok megtartják a hosszú díszgyertyákat is. Narancs: vágjuk ketté a gyümölcsöt, szedjük ki a húsát és annak helyére rakjuk a mécsest. A láng nem látszik majd ki, így sejtelmesebb fényt ad. Ahogy felmelegszik, felszabadítja az illóolajokat és a meghitt hangulat mellett kellemes illatot is áraszt.
Alakítsunk át üveg tálakat, poharakat ideiglenes gyertyatartóvá! Töltsük meg őket nagy szemű sóval, szemes borssal, kávébabbal, rizzsel, vagy hasonló apró szemű anyaggal. Ha az edény mélyebb, biztonságosan beleállíthatunk egy karcsú gyertyát, de a mécsesek is kiválóan mutatnak majd benne. A mélyebb tálakat megtölthetjük vízzel és úszó gyertyákkal, virágfejekkel rakhatjuk tele. A talpas pohár lefelé fordításával éppen egy gyertyányi, magasított tartót kapunk.
Az étkészlet nem használt darabjai: a romantikus vacsoraasztalt megterítve mindig marad pár felesleges darab. A kávéscsésze alátét, tortalapát, lágytojás tartó, leveses kanál és fém szalvétagyűrű mécsestartóként használva beleolvad a terítékbe, így a gyertya fénye dominál majd.
A Valentin nap fő színei a piros és a rózsaszín összes árnyalata, valamint a fehér, arany és ezüst. Kérje lakberendező segítségét a hangulatos dekorációhoz.

Facebook

Régi csipketerítők

A déd-, és nagyszülőktől sokan örököltünk egy nagy adag csipke terítőt, amiket ők féltő gonddal tisztítottak, tároltak és keményítettek. Többféle méretű, alakú, vastagságú és színű darab alkotja ezeket a kollekciókat. Mit kezdhetünk velük, ha nem akarjuk eladni az emlékek miatt? Számos lehetőség létezik az újrahasznosításra.
A régi csipke terítők pamut anyagból készültek, kézi munkával. Darabolni nem érdemes őket, mert szinte azonnal felfeslenek. Azonban könnyen festhetők, így felhasználás előtt a szoba színpalettájához igazíthatjuk a darabokat.
A könnyebb, kisebb terítőket varrjuk össze a széleken és készítsünk belőlük függönyt. Nem baj, ha nem lesz szabályos az alja, vagy az oldala. Még kör alakú terítőkből is elkészíthetjük, annál egyedibb lesz a végeredmény. Jól illik a nőiesebb, romantikus stílusokhoz.
Az egyszerű, sima lámpaernyőt is díszíthetjük csipkével. Legegyszerűbb mód: ragasszuk a keskeny polccsíkot az ernyő aljára a vintage hangulathoz. Az eredeti anyagot le is bonthatjuk a drótvázról és magát a csipke terítőt varrhatjuk fel a helyére, de azt a művelet előtt jól keményítsük ki.
A nagyobb, nehezebb terítőkből varrjunk patchwork jellegű takarót. Ha nincs ekkora mennyiség a birtokunkban, kombinálhatjuk bármilyen pamut méteranyaggal. Például a takaró közepére kerülhet a csipke betét-díszként, a láb részhez rátétként, vagy a négy oldalra szegélyként.
A dohányzóasztalra, virágállványra, vagy konzolasztalra vágassunk üveglapot, majd a mutatós terítőket helyezzük el az asztallap és az üveg közé. Így védve lesznek a szennyeződésektől, de betöltik eredeti funkciójukat.
A kisebb csipkéket tehetjük képkeretekben a falra is. Fehér fal esetén, ha a terítők fehér színét nem akarjuk megváltoztatni, használjunk színes paszpartut, vagy díszes kereteket a kiemelésükhöz.
A minőségi alapanyagból, kézzel készített tárgyak mindig értékesek, még ha már nem is illenek otthonunkba. Azonban némi fantáziával, kézügyességgel és kevés idő ráfordításával továbbra is élvezhetjük látványukat. Kérje lakberendező segítségét további felhasználási ötletekhez.

Facebook

Mozaik

A mozaikcsempe közkedvelt burkolat a klasszikus stílusú otthonokban is. Elsősorban fürdőszobák fal- és padlóburkolataként, konyhákban cseppfelfogó felületként és medencék burkolásánál alkalmazzák. Ezeken túl azonban számos olyan lehetőség adódik, melyek tág felhasználási teret nyújtanak a mozaikcsempék használatában, legyen az boltban vásárolt, vagy saját kezűleg készített.
Az egyszerű fém reggeliző asztalnak egyedi külsőt adhatunk azzal, ha a lapját mozaikkal rakjuk ki. Ügyeljünk rá, hogy a végeredmény minél simább legyen, nehogy a tányérok/poharak billegjenek rajta. Ugyanígy járhatunk el a dohányzóasztallal és virágállvánnyal is.
Újítsuk meg a kandallóborítást egy színben hozzá illő mozaik betéttel, de az előtte lévő területet is leburkolhatjuk vele, nehogy a szikrák kárt tegyenek a fapadlóban/szőnyegben.
Gondolkodhatunk kültéri felhasználásban is. A kerti pad ülőlapját csempézzük le, így olyankor is kellemes látvány lesz, amikor nem tudunk rá párnát tenni (pl. esős időben és télen).
Dekorációként kirakhatunk mozaikkal tükör- és képkereteket, tároló dobozokat, virágcserepeket, tálcákat, madáretetőt, stb.
A boltban kapható változatok számos méretben, formában, anyagban és színben rendelhetők. Minden stílushoz találhatunk megfelelőt, de mi magunk is készíthetünk mozaikot például régi tányérok, tükrök, palackok, csempék szétvágásával, de akár kavicsok, kagylók, pénzérmék használatával is.
Természetesen még rengeteg más felhasználási mód is lehetséges. Ha Ön is kedveli a mozaikcsempét, kérje lakberendező segítségét az ötletes tervezéshez.

Facebook

Ajándék csomagolás

Sokak számára a karácsonyi készülődés egyik utolsó lépése az ajándékok becsomagolása. Ugyanolyan gondosan és szépen szeretnénk ezt is megtenni, mint ahogyan otthonunkat is feldíszítettük. Íme néhány klasszikus stílusú, mégsem sablonos csomagolási ötlet.
A leggyorsabb, de mégis mutatós csomagolási mód a díszdobozok és díszzacskók használata. Sokféle méretű, mintájú, stílusú akad köztük. A doboz lehet fém, vagy kartonpapírból készült. Plusz díszítésként átköthetjük egy szép masnival is. Zacskó esetén ügyeljünk annak minőségére, nehogy kiszakadjon az ajándék súlyától.
Rusztikus, vagy vintage karácsonyi dekorhoz jól illik a sima barna csomagolópapír, merített papírok, újságpapír, vagy kottalapok felhasználása csomagoló anyagként. Az egyszínűeket díszíthetjük saját kezűleg festéssel, matricákkal, nyomdatechnikával is, de minta nélkül, önmagukban is tökéletesen mutatnak. Dobjuk fel például egy szép szalag, egyedi kártya, fenyőág és termések hozzáadásával.
A havas táj benti megjelenéseként csomagoljuk az ajándékokat vékony vatelinbe. A puha anyag könnyen felhasználható bármilyen alakú és méretű ajándékhoz. A természetes hatás megtartásához sima fehér szalaggal, csipkével, vagy rafiával kössük át.
Ötletes megoldás a maradék tapéták és textilek felhasználása csomagoló anyagként. Változatos mintákat és színeket adnak a karácsonyi hangulathoz. Egységesíthetjük a látványt azzal, ha mindet azonos színű és szélességű szalaggal kötjük át, valamint a névkártyák is megegyezőek.
Amennyiben teljesen az otthonunk dekorációjához szeretnénk igazodni, válasszunk olyan díszpapírt, ami színben illeszkedik a karácsonyfa díszítéséhez. Az összes ajándékot ebbe csomagoljuk, a szalag színe is egyezzen az egyik kiegészítő színnel az enteriőrben és így helyezzük el őket a fa alatt.
Még időben kérje stílustanácsadó segítségét az ajándékcsomagolás kellékeinek kiválasztásához, hogy tökéletes legyen a karácsonyi dekoráció összhangja.

Facebook

Asztalközép 3.

Karácsonyi asztalközép ötletek

Facebook