A kasmír minta (paisley) egy csepp alakú, a végén visszahajló növényi minta. Kultúránként más neve is lehet, például: ciprusfa, mangó, mandula.
Keleti eredetű, mely Európába a Kelet India Társaság révén jutott el a 17. század második felében. Később az importált, illetve az indiai kolóniákról hazahozott selyem és gyapjú kasmír sálak révén lett igazán népszerű. Áruk igencsak magas volt.
Marseilles-ben kezdték el a nyomott kasmír mintás anyagok tömeggyártását, majd ezt követte nem sokkal később Anglia és Hollandia. A 18. század végi ipari forradalomban megjelent szövőgép azonban lehetővé tette a minta utánzását. A legnagyobb gyártó üzem a skóciai Paisley-ben volt, erről a városról kapta a nevét is. 1800-tól már öt színnel dolgoztak, míg más gyárak csak két színnel. 1860-tól már 15 színt használtak egyazon munkán, ami még mindig csak a negyede volt az eredeti importált szövetek színhasználatának. Paisley-ben nem csak szövött gyapjú textilként gyártották, hanem nyomott mintás pamutanyagként is. Ez utóbbi jóval olcsóbb volt, így még szélesebb réteghez jutott el. Az eredeti textilt még mindig nagy mennyiségben importálták, annyira keresett volt.
A 60-as években a beat nemzedék előszeretettel viselt kasmír mintás ruhákat. Napjainkra a paisley megőrizte ugyan keleties jellegét, de lépték- és színválasztéka miatt számos klasszikus stílushoz jól illik. Még a minta iránya sem kötött. Nem csak bútorszöveteken, de tapétán, szőnyegeken, kiegészítőkön is megjelenik.
Ha Önnek is tetszik ez a minta, kérje lakberendező segítségét az otthonához illő választáshoz.
Archívum
Lépcső dekorációk
Családi házak tervezése és építése során a beltéri lépcső sokszor csak szükséges rosszként kezelt terület volt. A minél nagyobb hasznos tér érdekében ezeket általában szűkre tervezték, gyakran kényelmetlenül magas fokokkal. Ezt nem csak az ott lakók, de a vendégek is minden alkalommal érzik. Próbáljuk meg elterelni a figyelmet ezekről a negatívumokról.
Irányítsuk a vendégek tekintetét inkább a falakra! Ennek egyik módja, ha a lépcső aljától a tetejéig erőteljes mintájú tapétát teszünk a falra. Ekkor külön dekorációra már nincs is szükség. Ha a környezete aránylag semleges, a feltűnő színek és minták magukra vonják a figyelmet. Másik lehetőség a képgaléria létrehozása. Akasszuk tele a lépcső falát azonos témájú, vagy azonos keretekbe rakott képekkel. Használhatunk képek helyett tükröket, régi ablakkereteket, színesre festett gipsz rozettákat, stb.
Másik lehetőség, ha magát a lépcsőt dekoráljuk. A homloklapokat (függőleges felületek) festhetjük, tapétázhatjuk, vagy akár csempézhetjük is. A lépcsőre rakott futószőnyeg nem csak kényelmesebbé teszi a használatot és védi a fokokat, de remek design elem is lehet. A csíkos minta segít felfelé vezetni a tekintetet, de az enteriőr színvilágától eltérő, erőteljesebb színnel is elérhetjük ezt a hatást.
Bármilyen tárgy betöltheti a fókuszpont szerepét a lépcsőfordulóban, vagy a lépcső tetejével szemközti falon, így szinte felfelé húzza az arra járót. Amennyiben nagyobb a hely állítsunk oda egy széket, egy nagyobb vázát, egy régi hintalovat, vagy bármilyen más tárgyat, mely illik a stílushoz. Ha nincs ekkora helyünk, akasszunk fel egy képet a falra, vagy szereljünk fel egészen keskeny polcokat, melyeken kisebb dísztárgyakat sorakoztathatunk fel.
A fentiek ízléses kombinációja csak fokozza a hatást. Kérje lakberendező segítségét a hasonló problémák megoldásához is.
Tapétázott mennyezet
Azonos minták
Tapéta
A tapéta használata újra közkedvelt lett az utóbbi években, köszönhetően a jó minőségű és exkluzív kínálatnak. A tervezők a divatot is követve alkotják meg legújabb mintáikat, színhasználatuk is ehhez igazodik. A klasszikus stílus kedvelőinek azonban a gyártók továbbra is bőséges választékkal szolgálnak, az igazán kiemelkedő cégek – megrendelői igény esetén – több évtizedes katalógusaikból is szívesen gyártanak újra egy-egy tételt.
Tapétát használhatunk falon vagy mennyezeten, teljes felületen vagy fókuszpontot kialakítva, de dekorációs céllal akár bútorokon, ajtókon is. Megrendelés előtt célszerű mintát kérni a boltban, hogy az otthoni fényviszonyok mellett is lássuk a hatást. Mivel a mintadarabok kis méretűek, a nagyobb motívumoknál a képzelőerőnkre kell hagyatkoznunk a végeredményt illetően. A falfestés és a tapéta kombinálásával további látványos eredményeket érhetünk el. Néhány magas minőségű gyártó a tapéták színéhez a saját festékeit használja, így elkerülhető hogy mintadarabokkal a kezünkben kelljen a festékboltokat járni, hiszen a megrendelt színek tökéletesen egyezni fognak.
A tapétához minden esetben a gyártó által javasolt ragasztót vásároljuk, a felrakáskor pedig szigorúan kövessük az erre vonatkozó használati utasítást. Amennyiben a munkát mesterember végzi, minden információt adjunk át részére. A tapéta anyagától, vastagságától, mintájától is függ, milyen technikát kell alkalmazni. Ha a fal nagyon egyenetlen, tapétázás előtt glettelni és csiszolni kell a felületet, csak akkor lesz igazán szép.
A tapéta mintájának mérete ugyanolyan meghatározó elem, mint a színe. A lépték befolyásolja, hogyan mutat majd a végeredmény. Például a túl nagy minta könnyen uralkodóvá válhat egy kisméretű hálószobában és még szűkösebb érzetet kelthet, egy tágas nappaliban viszont az apró, sűrű minta elveszhet és csak közelről lesz élvezhető.
Lakberendező segítségével a tapéta kiválasztása is jóval egyszerűbb folyamat, megbízhatunk szakértelmében a színeket és a mintákat illetően is. Előzetes látványtervével nem kell a fantáziánkra hagyatkoznunk, hogyan mutat majd a kiválasztott tapéta otthonunkban.
