William Morris

Semmi olyat ne tartsunk otthonunkban, amiről nem hisszük, hogy használható vagy igazán szép.” Ezt a szállóigévé vált mondatot tekinthetjük William Morris alapelvének.
William Morris (1834-1896) az Arts and Crafts mozgalom vezéralakja volt. Az egyik legnagyobb angol tervező, aki többek között tapéták, hímzések, falikárpitok, textilek, csempék mintáját, bútorokat, valamint ólomüveg tárgyakat tervezett és készített. A mozgalom lényege, hogy értéket teremtve visszahozzák a kézművesség fénykorát, szembehelyezkedve a gépesített tömegtermeléssel. A lakástextileknél újjáélesztette a növényi festés technikáit. Az általa tervezett motívumok azonnal felismerhetők, a minták élénk színűek, dúsak, élettelik, hűen utánozzák a növény- és állatvilágot egyaránt. Gyakran merített ihletet a középkor művészetéből és az Artúr mondakörből. 
Feleségével 1860-ban költözött be a Philipp Webb által számukra tervezett „Vörös Házba”. Itt nyugodtan alkothatott amellett, hogy az otthonukat is ő díszítette és rendezte be. A ház szép lassan megtelt a különböző munkáival. 1861-ben, több társával együtt megalapította a Morris, Marshall, Faulkner & Co. társaságot, ami Morris & Co. néven a mai napig működik. A nevével fémjelzett lakástextilek és tapéták ma is rendelhetők, igazi fókuszpontjai lehetnek otthonunknak.
Ezek a minták nagyon erőteljesek, vezető motívumot jelentenek az enteriőrben. Ha megragadták a képzeletünket és szeretnénk minden nap csodálni őket lakásunkban, ugyanakkor elbizonytalanít a sokszínűségük, kérjük lakberendező tanácsát.
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük