A virágok nyelvét évszázadokkal ezelőtt az Oszmán Birodalomban fejlesztették ki. A virágok általi üzenetküldés „nyelvezete” 1717-ben jutott el Nyugat-Európába, de igazi fellendülése és csúcspontja az 1800-as években volt. A viktoriánus kori Európa szigorú erkölcsei nem tették lehetővé a szerelmeseknek, hogy nyíltan beszéljenek érzelmeikről, vagy akár csak kettesben maradjanak. Ezért a virágnyelv tökéletes eszközzé vált az üzenetküldésre és az érzelmek (pozitív és negatív egyaránt) kifejezésére.
A XIX. században számos könyv jelent meg a témában, komplett szótárral szolgálva az olvasóknak. Ismerete hozzá tartozott a jó neveléshez. Szinte minden virágnak megvolt a jelentése, néha több is. Egyes fajtáknak szín szerint más és más volt az értelme (pl. rózsa, tulipán, szegfű). Egy megfelelően összeállított csokorral több mondatos vallomásokat is közvetíteni tudtak. Az ajándékba kapott virág(csokor) elfogadási módja is hordozott üzenetet. Ha csókkal illették, az igent jelentett. Ha letépték egy szirmát, az nemet.
Néhánynak a jelentését még ma is jól ismerjük: vörös rózsa = szerelem, fehér liliom = ártatlanság, ibolya = szerénység. Ezek talán kevésbé ismertek: harangvirág = alázatosság, kék jácint = állhatatosság, sárga rózsa = barátság.
Több szász virágszótár látott napvilágot, melyek közel sem voltak egységesek. Egy-egy virágnak országonként, tartományonként más lehetett a jelentése. Így ha valaki idegen földön akart ily módon üzenni, nem ártott, ha előtte tájékozódott a helyi „dialektusról”, máskülönben kellemetlen helyzetbe kerülhetett.
Az I. világháború kitörése volt a fordulópont, akkor halt el majdnem teljesen a virágnyelv használata. Ma már csak a vörös rózsát ajándékozzuk konkrét jelképként.
Archívum
Asztalközép 9.
Virágos karácsonyfa
Mikulásvirág
A téli ünnepi dekorációból sem maradhatnak ki a virágok. Erre az időszakra a mikulásvirág a legjellemzőbb. Szép kaspóban, vagy dekoratív csomagolópapírral, textillel borított cserépben kerül a helyére. Kevesen gondolnak rá, hogy ez a fajta is alkalmazható vágott virágként, ami sokkal kreatívabb felhasználási lehetőségeket biztosít.
Tűzzük a hosszabb szárral levágott virágokat a formára nyírt cserepes bokrok ágai közé. Ez beltéren és kültéren is jól mutat. Az örökzöld bokorhoz tökéletesen illik a virág élénkpiros színe. Tekerjünk köréje egy fényfüzért, hogy sötétedés után is élvezhessük a látványt. Egy kisebb fenyőfa is lehet az alap.
A kandalló párkányon állítsuk a virágokat különálló vázákba, majd csoportosítsuk őket a nagyobb hatás kedvéért. Üveg váza esetén a vízbe tehetünk még fenyőágakat, bogyókat, vagy díszgömböket is. Egy tortatálra állított nagy gyertyát rakjunk körbe fenyőággal, bogyós ágakkal és mikulásvirágokkal. Ez remek asztalközép lesz.
A karácsonyi ajándék masnija mellé tűzzünk egy, a csomagoláshoz színben illő virágot. Dekoratív meglepetés lesz a fa alatt.
Az ajtókoszorún is jól mutatnak a mikulásvirág fejek. Akár az egész alapot is befedhetjük velük, de az is jó megoldás, ha fókuszpontként kerül egy virág az ajtódísz tetejére.
Ne csak piros növényt vásároljunk, hanem az otthonunknak megfelelően válasszuk a rózsaszín, fehér, vagy krémszínű változatát. Kérje lakberendező segítségét az ünnepi dekorációhoz is.
