A francia reneszánsz során nem csak az építészetben és a művészetekben készültek kiemelkedő alkotások, de a berendezési tárgyak szépsége és a kényelem is előtérbe került. Két uralkodó neve fémjelzi igazán ezt a kort: I. Ferenc (1494-1547) itáliai hadjáratai során ismerkedett meg a gótikát követő új irányzattal. Azonnal beleszeretett a díszítésekbe és az emberközpontú látásmódba. Hazatérve, Franciaországban is meghonosította az ott látottakat. Számos Loire menti kastély épült, vagy épült át az ő uralkodása alatt (pl.: Chambord, Chenonceau, Villandry). Ő hívta udvarába Leonardo Da Vincit is. Medici Katalin (1519-1589) Firenzében született és az olasz reneszánsz fénykorában nőtt fel. Ennek szeretetét vitte Franciaországba, ahol hozzáment a leendő II. Henrikhez. Régensként nagy összegeket költött a kastélyok bebútorozására, átépítésére (Louvre) és műkincsekre.
A francia reneszánsz lakóterekre jellemző a térhatás: hatalmas kandallók, impozáns márványlépcsők, nagy közös terek. A kőből épült falakat gazdag mintázatú falikárpitokkal borították, ami valamennyire védett a hideg ellen is. Az ágyak lábon álltak, ezzel védekezve a kőpadló hűvössége és a rovarok ellen, valamint rendelkeztek baldachinnal, ami nem csak a privát teret biztosította, de védett a huzattól is. Ekkor már szokás volt a fontos vendégeket az ágyban fekve fogadni.
A láda, mint legfőbb tárolóeszköz mellett megjelentek a szekrények első változatai is (dressoire, kabinetszekrény). Ezek dúsan faragottak, mutatják a tulajdonos gazdagságát és társadalmi rangját is. A bútoroknál is építészeti formaelemeket találunk: oszlopsor, ívsor, párkány, stb. Ekkor kezdték alkalmazni a keretbetétes szerkezetet, intarziát, furnérozást, berakásokat. A székek lehettek fix építésűek, vagy összecsukhatók. Megjelent a kárpitozás (bőr, bársony), ami kényelmesebb ülést biztosított. Az asztalok már nem szétszedhetők, oszlopos lábakon álló, masszív, impozáns darabok.
Az udvar egyik kastélyból a másikba költözött, mert a nagy létszámú udvartartást egy város és környéke csak korlátozott ideig tudta élelmezni. Ilyenkor az összes bútort, falikárpitot, étkészletet, ruhatárat, stb. vitték magukkal. A reneszánsz vége felé (III. és IV. Henrik uralkodása alatt) Párizs lett a királyok állandó székhelye.
Az akkori enteriőr mai szemmel nézve talán túldíszítettnek, idejétmúltnak hathat. De modern körülmények között is megvalósítható az akkori életérzés és a művészeti érték megteremtése. Ehhez kérje lakberendező segítségét.
