Arhívum | március 2019

Feng Shui – párkapcsolat

A Feng Shui alapú térszervezés és élettér elemzés egyre elfogadottabb hazánkban is. Mind szélesebb réteg győződik meg róla, hogy a jól alkalmazott elvek és segítő eszközök bárhol működnek – kultúrától, országtól, hittől függetlenül.
A párkapcsolat az egyik olyan terület, melyet a legtöbben szeretnének kiegyensúlyozni, javítani vagy éppen létrehozni. Az otthonunkban az ehhez tartozó elsődleges terület, nem meglepő módon, a hálószoba. Ez a tér mindkét nemet képviseli, akkor is, ha csak egy ember lakik ott. A párkapcsolatban a szerelmet és a szexet testesíti meg (Vénuszi és Marsi jelleg), ezekre lesznek hatással az itt elvégzett változtatások. Hölgyek esetében a másik ilyen terület a fürdőszoba, mely a nőiességre, énképre van hatással. A kettő sokszor szorosan összefügg…
Általában ezekre a célokra kell megoldást találni (a teljesség igénye nélkül) párkapcsolati téren:
– futó kalandok helyett tartós kapcsolat
– „más” embertípus bevonzása, mint az eddigi kapcsolatok
– a meglévő párkapcsolat harmóniájának visszaállítása
– szexualitás újraélesztése/fokozása
Minden ilyen jellegű elemzést a jelen helyzet megismerésével és az adott tér feltérképezésével kell kezdeni. Ennek során sok olyan dolog is kiderülhet, ami talán nem is tudatosult még a változásra vágyó emberben. Alapos beszélgetés és kérdezz-felelek segít a kívánt célok pontos megfogalmazásában és annak meghatározásában, hogy ezt milyen eszközökkel lehet elérni.
Itt is vannak általános szabályok (pl.: tárgyakat párosával elhelyezni), tudományosan bizonyított tények (pl.: színek élettani hatásai) és alapelvek, amikhez igazodnunk kell. DE! Minden eset más és más, hiszen mindenki külön egyéniség, saját élethelyzettel és az ingatlanok is merőben különbözők lehetnek. Éppen ezért minden ilyen elemzés teljes mértékben egyénre szabott.
Lényeges az egyensúly megtartása, hiszen a hálószoba emellett az éjszakai pihenés/feltöltődés színtere is. Nagyon sokszor aprónak tűnő változtatások, egy-egy tárgy eltávolítása vagy épp beszerzése jelentős változást eredményezhet. A fentiek akkor is alkalmazhatók, ha a lakás nem saját vagy épp csak egy szobát tekinthetünk teljesen magunkénak.
Mindenki a maga sorsának kovácsa, így a változásokat is csak ő maga tudja elérni. A Feng Shui ehhez nyújt eszköztárat, a témában járatos lakberendező pedig segítő kezet.

Facebook

Hátsó terasz

Ha van helyünk és lehetőségünk egy látványos hátsó terasz kialakítására

Facebook