Télikert

A házhoz épített télikert okos kialakítással egész évben használható helyiség lesz, mely növeli a ház értékét is.
Legelőször azt döntsük el, mire szeretnénk használni a plusz „szobát”. A növények tartásán, teleltetésén túl másra is alkalmas lehet: olvasókuckónak, játszószobának, plusz étkezőnek vagy nappalinak. A kert felőli oldalába célszerű beépíteni egy francia ajtót, hogy jó időben egybe lehessen nyitni a kerttel, ezzel létrehozva egy szellős, de fedett kiülős részt.
Az építményt meg tudjuk rendelni erre szakosodott cégektől, akik helyszíni felmérés után a kívánt méretben, színben, anyagban házhoz szállítják és beépítik a télikertet. A váz lehet fémből vagy fából is. Az előbbi a gyakoribb, mert kevesebb gondozást igényel és tartósabb. A klasszikus fehér szín mellet bármilyen mást is választhatunk, ami jól mutat az épülettel. A zöld előnye, hogy jobban beleolvad a kert látványába. A fekete viszont amellett, hogy szintén régóta kedvelt szín, sokkal karakteresebb látványt nyújt. Lehetőség szerint a tető is ugyanolyan üvegtáblás vázszerkezet legyen, mint az oldalfalak. Nem csak az egységesebb és szebb látvány kedvéért, hanem mert így a növények is több fényt kapnak.
Padlóburkolatnak praktikus választás valamilyen kerámia lap vagy keményfa padló. Ezek nem vetemednek a párától sem, ami az itt tartott növények miatt mindenképpen szempont. Ha azonban a szőnyeget részesítjük előnyben, válasszunk inkább kókuszrostból vagy szizálból készültet. Természetes hatásúak és könnyen tisztán tarthatók. Télen a kerámia lapra is célszerű kisebb szőnyegeket teríteni a komfortérzet növeléséhez.
Építéskor kell megoldani a hűtés-fűtés kérdését is az egész éves használat érdekében. Legegyszerűbb a padlófűtés kialakítása. Ha a vázat alacsony parapetfalra állítjuk, akkor beszerelhetők hosszú, keskeny radiátorok is, amik így szinte láthatatlanok lesznek. A napsütés és a túlzott felmelegedés ellen szükségszerű a megfelelő árnyékolás. A legideillőbb megoldás a roló vagy római roló. Egyszerű, tiszta vonalaival kiemeli a szerkezet szépségét. Válasszunk hozzá UV-álló textilt, ami jól mutat a berendezéssel is. Ne hagyjuk ki a tetőelemeket sem! Több üvegtáblát célszerű nyithatóra készíttetni a jó szellőztethetőség miatt.
Bútorozáskor oda kell figyelni a helyiség speciális adottságaival járó problémákra, pl. a párásság és erős napfény. Ezért jó megoldás a kerti bútor, fém vagy bambusz/rattan vázzal, amik ellenállóbbak a kárpitos beltéri bútoroknál. A megvilágítás különösen akkor fontos, ha esténként is szeretnénk itt tartózkodni. Kezeljük úgy a télikertet, mint egy átlagos szobát, nyugodtan használjunk állólámpát, csillárt, asztali lámpát, falikart. A vázszerkezet általában megfelelő egy csillár felakasztására, de ezt mindenképp beszéljük meg a kivitelezővel is megrendeléskor.
Az üvegfalak miatt mindenhonnan belátni ebbe a helyiségbe. Ezért ügyeljünk a biztonságra megfelelő zárszerkezetekkel és riasztóval. Ünnepekkor ez egy látványosan díszíthető helyiség lesz, amit a kertből nézve is élvezhetünk.
Ha nem biztos benne, hogy házához milyen típusú télikert illik, vagy a már meglévőt szeretné stílusosan berendezni, kérje lakberendező segítségét.

 
Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük