Delfti csempe

A delfti fazekasság fellendülése az 1600-as évek közepén a Holland Kelet Indiai Társaság által importált kínai porcelán termékek népszerűségének volt köszönhető. Az ónmázas cserépedények olcsóbb alternatívát jelentettek a drága import helyett. Az 1640-es években a delfti fazekasok tettek először monogramot, illetve céges jelzést a csempékre, ezzel művészi szintre emelve azokat.
A fehér máz jól imitálta a porcelán fehérségét. A kézzel festett minta legtöbbször egy csodás kék árnyalat, de gyakori a barna színű is. A delfti termékek eleinte a kínai motívumokat másolták, később azonban áttértek a holland életből vett mintákra, mint például a tulipán, a szélmalom, a hajó és a földművelő jelenetek. Egy kalapos sellőt ábrázoló minta már 1650 óta forgalomban van, mind a mai napig! A több darabból összeálló nagyobb minták is kedveltek, például konyhai cseppfelfogók esetében.
Ahogy a középosztály gazdagodott, úgy engedhették meg egyre többen a csempe használatát otthonukban. A kandallók körül és a konyhákban találjuk a legtöbbet, mert könnyű volt tisztítani. Más európai országokba is eljutott a delfti csempe. Angliában egy új technikának, a transzfer nyomtatásnak köszönhetően sorozatgyártásban is készítettek ilyen stílusú csempéket.
Néhány holland cég még mindig az eredeti módszerrel gyártja ezeket a termékeket, így újonnan is rendelhetők, nem csak antik darabokat találni. Igazán látványos fókuszpont alakítható ki a segítségükkel, gyakorlatilag bármilyen helyiségben. Ehhez kérje lakberendező segítségét.

Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük