Hideg-meleg színcsoportok

A mindennapokban gyakran szóba kerül, hogy valaki a meleg színeket kedveli, míg mások inkább a hideg színeket. Azt azonban már kevesen tudják, ez valójában mit is jelent.
A nap fehér fényét prizmán áteresztve láthatóvá tehetjük a színeket, azaz a spektrumot. Ennek egyik végén az ibolya, másik végén a vörös áll. A fizikát alapul véve, hideg színek azok, melyeknek hullámhossza rövid, melegek pedig azok, melyek hullámhossza hosszú. Általánosságban az az ismert felosztás, hogy a lila, kék, zöld hideg színek, míg a piros narancs és sárga meleg színek. Ez azonban nem ennyire egyszerű.
A narancssárgát leszámítva minden színnek van meleg és van hideg árnyalata is. Például a zöld lehet hűvösebb és melegebb aszerint, hogy a kékből, vagy a sárgából tartalmaz-e többet. De ha egymás mellé tesszük a kobaltkéket és a türkizkéket, akkor is jól látható a különbség. A hideg-meleg érzetet általában egymáshoz viszonyítva érzékeljük, a környezet hatásaival együtt. Az évszakok szerinti színelmélet négy csoportra osztja a színeket: tavasz = meleg, erőteljes színek, nyár = hűvös, pasztellszínek, ősz = meleg, földszínek, tél = hideg, élénk színek.
A hideg színek tágítják a teret, az ilyen tárgyak távolabbinak tűnnek. Míg a meleg színek épp ellenkezőleg, szűkítik a teret, a tárgyak közelibbnek tűnnek. Ezeket a tulajdonságokat a festészet is kihasználja a perspektíva létrehozásához, a lakberendezésben a térérzet javítására használhatók. Kutatások bizonyítják, hogy egy hideg színekkel berendezett helyiséget 2-3 fokkal is hűvösebbnek érezhetünk egy ugyanolyan hőmérsékletű, de meleg színekkel berendezett helyiségnél.
A kontrasztok alkalmazásánál is fontos eszköz a hideg-meleg kontraszt. Látványos, mozgalmas hatást érhetünk el nem csak a lakberendezésben, de akár az öltözködésünkben is. Fontos, hogy a színerősség azonos legyen, különben a fény-árnyék kontraszt kerül előtérbe, de akár diszharmóniát is okozhat az eltérés.
Kérje lakberendező segítségét a megfelelő színek, színcsoportok kiválasztásához.

Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük