Komplementer színek

Komplementer vagy kiegészítő színeknek nevezzük azokat a színpárokat, amelyek a színkörön egymással szemben helyezkednek el. Jellemzőjük, hogy erősítik egymás hatását, a tekintetet vonzó párost alkotnak. Az alap színkör három elsődleges (kék, sárga, piros), három másodlagos (zöld, lila, narancs) és hat harmadlagos (ezek közti átmenetek) színből áll. Maga a kör meg is mutatja az egymáshoz való viszonyukat.
A lakberendezésben az igazán feltűnő, maradandó élményt célzó lakásbelsők, fókuszpontok kialakításánál alkalmazhatunk ilyen színpárokat. Ha egyforma arányban kívánjuk használni ezeket, akkor egy harmadik, de semleges színnel (fekete, fehér, szürke, krémszín) kössük össze őket és a színpárokból arányaiban csak keveset vigyünk bele a térbe. Például díszpárnákon, vázákon, képeken, egy-egy kisebb ülőbútoron. Ha mindkét színt hangsúlyosnak szeretnék, akkor ne legyenek egyforma mennyiségben jelen, mert úgy rendezetlen, kidolgozatlan lesz a tér, nem hozza a megfelelő esztétikai hatást. Az egyiket fő-, a másikat másodlagos színként használjuk, ahogyan azt a színegyensúlynál már láttuk. Mintegy jelzés értékkel, a fő szín ellenpontjaként alkalmazzuk annak komplementerét.
A legelterjedtebb párosítások a zöld-piros, kék-narancs és lila-sárga kombinációk. Amennyiben valaki fél az erős színektől, pasztell árnyalatokkal is meg lehet valósítani ezt az elképzelést: rózsaszín-halványzöld, levendula-vanília, vízkék-korall.
A komplementer színek használata bátorságot igényel. Ha bizonytalanok vagyunk az alkalmazásukat tekintve, de hatásos enteriőrt szeretnénk, kérjük lakberendező-színtanácsadó segítségét.


Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük