Arhívum | január 2016

Újévi változtatás

Ismét egy új év kezdetén állunk, a fogadalmak időszakában. Terveket készítünk arra vonatkozóan, hogy mire kell jobban odafigyelnünk, mit viszünk véghez és min változtatunk. Főként ez utóbbi vágy a legjellemzőbb ránk, jobbá, szebbé kívánjuk tenni életünket. Lakberendezési területen ez maradéktalanul kivitelezhető is. Tegyük meg a kezdő lépéseket, akár már az első pár napban!
A karácsonyi és szilveszteri dekoráció leszedése után álljunk meg otthonunk közepén és nézzünk körbe. Gondolkozzunk egyelőre kisebb léptékben. Tegyük fel a kérdést: mi az, ami nem tetszik, ami nem elég jó az ízlésünknek? A helyiségek mérete talán megváltoztatható egy átépítéssel, vagy egybenyitással, de kezdésnek inkább fókuszáljunk csak a bútorokra, kiegészítőkre, a falakra és a padlóra: mindezek színére, anyagára, mintájára és a jelenlegi elrendezésére. Így év elején sokszor a költséghatékonyság is fontos szempont.
Például: „A nappaliban soha nincs elég hely, amikor összegyűlik az egész család.” Ez a probléma megoldható a bútorok átrendezésével, ami talán lehetőséget ad egy nagyobb kanapé, vagy plusz fotel elhelyezésére.
Vagy: „Jó lenne a hálószobába másik színpaletta, mert ezt már meguntuk.” Megoldás lehet egy egyszerű festés, vagy tapétázás, néhány kisebb dekor elem és pár textil lecserélése.
Probléma: „A gyerek kezd felnőni, szeretne már egy egyéniségéhez illő szobát.” A meglévő bútorok átrendezése és átalakítása itt is megoldást nyújthat. Alakítsunk ki olyan fali paneleket, melyeket a gyerek szabadon dekorálhat. Falszín választásnál kérjük ki a véleményét, hiszen ez az ő szobája. Egy új szőnyeg, ágytakaró és néhány lámpa felfrissítheti a hangulatot.
Számos ilyen és hasonló elképzelés merülhet fel az év eleji megújulás kapcsán. Kérje lakberendező tanácsát az apróbb változtatásokhoz is, hogy a megoldás a lehető legtöbbet hozza ki otthona adottságaiból és stílusosan kezdje az Új Évet.

Facebook

Régi képeslapok 7.

Újév régi képeslapokon

Facebook