Közös gyerekszoba elválasztása

Nem ritka az olyan eset, hogy egy családban két gyermekre egy szoba jut, azaz nincs mindenkinek saját szobája. 4-5 éves korukig ez nem is szokott problémát okozni, akkor sem, ha különböző neműek. Egy bizonyos kor után azonban már a gyerekek is vágynak saját kuckóra, fiú-lány páros esetén pedig még sürgetőbb megoldani a szétválasztást.
Ha elég nagy a szoba alapterülete, legegyszerűbben néhány szekrény középre állításával oldható meg a leválasztás. A felének az ajtaja az egyik irányba néz, másik fele pedig a másik irányba. Így mindkét gyereknek lesz bőven tároló helye. A szekrények hátulját letapétázhatjuk, akár egyedi poszter tapétával is, a gyerekszoba stílusához igazodva.
Kisebb alapterületnél a térelválasztó lehet például egy függöny. A mennyezetre rögzítsük a karnist és olyan textilt válasszunk, aminek van súlya, hogy ne lengesse a huzat. A lapfüggöny is kiváló erre a célra.
Másik megoldás az egyedi térelválasztó panel, melynek vastagsága csak egy-két centiméter. Mart MDF lapokból készítve átengedi a fényt, de vizuálisan kettéosztja a teret. A padlóhoz és a mennyezethez is rögzítve van. A rögzítés lehet sínes rendszer is, így párhuzamosan eltolhatók egymás mellett, amivel ismét egybe nyitható a két terület.
Amennyiben a szoba valóban nagyon kicsi, a két gyerek ízlésének, hobbijának megfelelően fessük ki két színnel a szobát (megfelezve azt) és mindkét részt külön dekoráljuk. Bár közös marad a szoba, mégis olyan érzésük lesz, hogy az a terület csak az övék. Ha a kétféle falszín helyett meg tudnak egyezni egy közös színben, még könnyebb dolgunk lesz.
Nagy belmagasság esetén egy galériával oldható meg a probléma. Ha csak egy emeletes ágy fér el, akkor is kettéoszthatjuk a szobának azt a részét, vízszintesen más színűre festve a falat az ágy mellett. Az elforgatott/eltolt szintű emeletes ágy még nagyobb szeparációs érzést ad a gyerekeknek.
Kérje lakberendező segítségét a közös gyerekszoba megtervezéséhez.

Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük