Kárpitos díszítések

Sokszor előfordul, hogy kárpitos bútorainkat (kanapé, fotel, puff stb.) is egyedileg készíttetjük, leginkább helyhiány miatt. Ilyenkor általában megelégszünk azzal, hogy egyeztessük a kivitelezővel a méreteket, a felhasznált anyagokat, illetve ezek színét. Arra azonban már nem mindenki gondol, hogy ezeken túlmenően olyan pluszt is adhatunk a készülő bútorhoz, amitől nem csak valóban egyedi lesz, hanem igazi dísze is az otthonunknak. A klasszikus stílusok tárházában olyan kiegészítők találhatók, melyekre megéri rászánni az időt.
A szegecseléses díszítés a bútor vonalának hangsúlyozására és a kárpitozási illesztések eltakarására szolgál. A fém szegecseket ma már nem egyenként ütik bele a bútorba, hanem szalagban kaphatók. Olyan változat is van, ahol csak minden ötödik-hatodik szegecs valódi, a többi tüske nélküli. A profi kárpitosoknál több színből is választhatunk (pl.: antik réz, fekete, matt ezüst, arany).
A kéderezés szintén a bútor kontúrjának hangsúlyozására szolgál és profi kivitelezést sugall. Ez tulajdonképpen egy kidomborodó, varrott szegélyvonal. A bútor kárpitjától elütő színű szegély még elegánsabb látványt nyújt. Ezzel játszhatunk is oly módon, hogy például a kanapé és a fotelek inverzei egymásnak. Azaz a kanapé kárpitja a fotel kéderezésével megegyező és fordítva.
A zsinóros, rojtos szegély az ülőbútor alján eltakarja annak lábát. Ez általában a kárpit színével harmonizál. Hossza a bútor lábának magasságától függ. Ha az nem túl dekoratív, érdemes ebben a megoldásban gondolkodni: a látvány sokkal komplexebb lesz, a takaríthatóság azonban megmarad.
A paszomány egy szőtt, esetleg hímzett díszszalag, mely a faváz és a kárpit találkozásához kerül. Legtöbbször székeken alkalmazzák. Szintén díszítő és takaró funkciója van. A kárpittal harmonizáló színű szokott lenni, hacsak nem kifejezetten a kontúr megmutatása a cél.
A gombozott mélytűzést a Chesterfield ülőbútorok révén ismerhetjük. A kárpitanyagot levarrással behúzzák a párnázatba és hátul rögzítik. A gombot ezután varrják bele a mélyedésbe. Ez általában kézi művelet. A gomb a kárpit anyagával van bevonva. Bőr és textil esetén is nagyon mutatós.
További hasonló megoldásért és egyedi bútorai megtervezéséhez is kérje lakberendező segítségét.

Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük