Amikor képet vásárolunk otthonunk falának díszítésére, sokszor másodlagos szempont, milyen technikával készült az adott mű. A lényeg a szépsége, hogy illik leendő környezetébe és a mérete is legyen megfelelő. Ez talán így is van rendjén. Azonban érdemes nagy vonalakban ismerni a különféle technikákat, mert ez befolyásolhatja a kép értékét és kétely esetén segít meghatározni a korát, vagy eredetiségét is.
A temperafesték színezőanyaga egy olajos-vizes emulzióban van eloszlatva. Az emulgeáló anyag biztosítja, hogy ez a két összetevő ne váljon el. Legegyszerűbb változata a tojásban található lecitin. A sárgáját és a fehérjét összekeverik a porfestékkel. A festék száradás előtt vízzel hígítható. Ezt már az ókori rómaiak is használták, de a középkori ikonok is ezzel a technikával készültek.
Az olajfesték a reneszánsz korban váltotta fel a temperafestést. A festékanyag száradó olajban (lenolaj, dióolaj, mákolaj) van eloszlatva. Megjelenése egybeesik a tájképfestészet kialakulásával, melynek sajátosságait legjobban ezzel a technikával lehet megvalósítani. A festék sűrű, tapadós, lassan száradó, ezért még a vásznon is keverhetők, alakíthatók a színek és vonalak. Száradás után megkeményedik és egy fényes, ellenálló felület jön létre. Amig nem volt lehetőség a légmentes tárolásra, a művészek mindig frissen keverték ki az olajfestéket.
Az akvarell, azaz vízfestés során a színezőanyagot vízben oldható kötőanyaggal keverik össze, nagyon hígan viszik fel a papírra, amit általában előre benedvesítenek. Finom, világos, áttetsző színeket hoznak így létre. Eleinte vázlatkészítésre használták ezt a technikát, később lett önálló műfaj. Európában a XVIII-XIX. században volt a legnépszerűbb, de az őskori barlangrajzok és az egyiptomi falfestmények is vízalapú festékkel készültek.
A pasztell átmenetet képez a rajzolás és a festés között. Minimális kötőanyaggal rudakká préselt festékport hasznának, amit szárazon, papírra visznek fel. A papír speciális felületű, szemcsés, vagy épp bársonyos tapintású, hogy a port még jobban el lehessen oszlatni rajta. A színek a papíron tovább keverhetők, a kép még alakítható akár ujjal, ecsettel, vagy rongydarabbal is. A XV. század végén jelent meg Franciaországban, az impresszionizmus egyik kedvelt technikája volt.
A metszet a sokszorosító grafikai alkotások összefoglaló elnevezése. Két fajtája van. 1. Magasnyomtatás: A nyomófelületbe bemélyítik a kép azon részeit, amiknek nem szabad nyomot hagyniuk. A maradék felületre viszik fel a nyomdafestéket, ami innen kerül a papírra. Pl.: fametszet, linómetszet, kőmetszet. 2. Mélynyomtatás: a rajz vonalait mélyítik bele a felületbe, ezekbe kerül a festék és a kiemelkedő részekről törlik le azt. A papír belepréselődik a mélyedésekbe és így kerül át rá a nyomdafesték. Pl.: rézmetszet, rézkarc, foltmaratás
Ha vásárláskor bizonytalan a kiválasztott festménnyel kapcsolatban, kérje szakértő segítségét.