Archívum

Ókori Egyiptom

Ókori egyiptomi ülőbútorok

Biedermeier

A biedermeier stílus 1815-1850 között volt népszerű Közép-Európában, elsősorban Németországban és a Monarchiában. A szóösszetétel jelentése a kissé pejoratív értelmezésű „derék Meier úr”. A polgári enteriőrökre volt jellemző.
A biedermeier otthonok berendezésekor a takarékosság, a célszerűség és a kényelem voltak a legfontosabb szempontok. Az otthonok világosak, tágasak, derűsek, a falak általában fehérek, vagy világos színű, virágos/csíkos papírtapétával borítottak voltak. A bútorok barna színűek, de nem túl sötétek. Jellegzetesség volt a tisztaszoba, ami el volt zárva a hétköznapi élettől. Vendégek fogadását, a reprezentációt szolgálta – szintén a takarékosság jegyében. Itt kapott helyet az egyik fő bútordarab, a vitrin. Lehetett egy-, vagy kétajtós. Nem ennek a kornak a találmánya, de nagyon népszerű volt ekkor. Ebben tartották a családi ereklyéket, értékesebb dísztárgyakat.
Az asztalosipar fellendült. A bútorok vonalvezetése a korábbi stílusokhoz képest leegyszerűsödött, kevesebb, de hangsúlyos díszítőelemet használtak. A merev egyenesek helyett megjelentek a kissé ívesebb formák. A székek lába általában négyzetes keresztmetszetű volt, támlájuk áttört. Az ülőke lószőrrel tömött. A kárpit csíkos, vagy virágmintás, amit összehangoltak a függönyök és drapériák anyagával. Nagy divatja volt a kombinált daraboknak, melyek több funkciót is elláttak. Például: könyvtárlétrává alakítható szék, kihúzható/elforgatható asztal, rejtett fiókok. A bútoroknak csak a külső (látható) oldalát furnérozták, belül megmaradt az alapfa, legtöbbször fenyő. A furnér anyaga a világosabb fafajták közül került ki: cseresznye, jávor, körte, kőris stb. A pamlag sokféle formában volt jelen az enteriőrökben, mint a kényelem megtestesítője.
Sok eredeti bútor maradt fenn ebből a korból. Az örökölt antik darabok nagy része biedermeier. Sokaknak okoz problémát ezek elhelyezése mai (modern) környezetben, nem csak a formaviláguk, de színük miatt is, pedig még mindig remekül mutathatnak. Kérje lakberendező segítségét örökségének méltó megőrzéséhez.

Reneszánsz házak

Jellegzetes reneszánsz kori házak (francia, angol, itáliai)

Art Deco

Az Art Deco az 1920-30-as évek meghatározó stílusirányzata volt. Nevét az 1925-ös Exposition des Arts Décoratifs et Industriels Modernes című kiállítás rövidítéséből kapta.
Ez a stílus a kor szinte összes újítását magába foglalta (pl.: repülés, elektromosság), de szívesen merített a régi kultúrák szimbólumai közül is (pl.: felkelő nap, piramis). Ezek stilizált formában, geometrikus ábrákként jelentek meg. A szobrokon, domborműveken ábrázolt emberi alakok kissé szögletesek, férfias felépítésűek (a nők is!), dinamikusak voltak. Az építészetben a felhőkarcolók jelentették az előretörést (pl.: Empire State Building, Rockefeller Center, Chrysler Building).
A króm és a bakelit, mint felhasznált anyag, meghatározta az enteriőrök hangulatát. Mindkettővel extra fényes felületeket lehetett létrehozni. Ugyanakkor kifejezetten drága anyagokkal is kombináltak: a bútorokat elefántcsonttal és ezüsttel, az ékszereket gyémánttal és platinával. Az erős, kontrasztos színvilágban a fekete, a fehér és a sárga volt az uralkodó szín. Maga a stílus a luxust és az eleganciát testesítette meg. A tömegtermelés és az egyedi, kézi gyártás is szerephez jutott.
Nem csak lakóházak és középületek berendezésekor kértek fel neves művészeket, hanem például óceánjárók, luxus vonatok belső tereinek kialakításához is. A gazdasági világválság után a stílus kissé leegyszerűsödött, de még mindig extravagáns maradt.
Az Art Deco mostanában ismét népszerű. Sok üzletben kaphatók kiegészítők, tapéták, bútorok ebben a stílusban. Figyelni kell azonban arra, hogy ne essünk túlzásokba a minták terén. Ehhez kérje lakberendező segítségét.

Az európai Grand Tour

A XVII. és XVIII. századi nemes ifjak megfelelő neveléséhez hozzá tartozott az úgynevezett „Grand Tour”. Ez egy több hónapos, sőt sokszor 1-2 éves európai körutat jelentett a nyugati kultúra bölcsőjébe, Itáliába. Elsősorban az angol és skandináv nemesség tartotta fontosnak az antik kultúra közvetlen megismerését. Annak, aki akkoriban művészeti pályán tanult (építész, festő, szobrász stb.) ez szinte kötelező volt.
Az út során számos más országot is érintettek, mindenhol heteket, hónapokat töltve, tanulmányozva az ott látható műemlékeket, műalkotásokat. Az első állomás általában Párizs volt, onnan indultak tovább Svájcon át Itáliába. Firenze, Pisa, Torino, Pádua, Bologna, Velence, Genova után a fő végcél természetesen Róma volt. Visszafelé Németország egyetemei, majd Flandria és Hollandia kulturális öröksége következett, ezután tértek csak haza. Fontos tény, hogy ezek az utak nem vallási indíttatásúak voltak, így az érintett úticélokat ez nem befolyásolta.
Általában a nagykorúság elérésekor került sor az indulásra, azaz 21 éves koruk körül. Nem egyedül utaztak. Bár szolgahad nem ment velük (általában egy inas és egy szakács), vagy egy férfi családtag, vagy egy férfi ismerős (pl.: tanáruk, orvosuk) kísérte a fiatalembereket. Az utazás eleinte lovaskocsival történt, majd a vasút megjelenésével az került előtérbe. Sokan ellátogattak még a Grand Tour keretében Görögországba, Ausztriába, vagy akár Törökországba is.
Az így felszedett ismereteket és művészeti tudást nem csak a fejükben vitték haza. Bevett szokás volt bevásárolni az út során. Eredeti ókori leleteket, márványszobrokat, érmegyűjteményeket, sokszor egész könyvtárnyi könyvet, festményeket stb. gyűjtöttek így össze. Ezeket természetesen nem egyszerre vitték magukkal, hanem időközönként futárral (postaszolgálat) haza küldték. A Grand Tour-t megjárt nemesember otthonában általában egy egész szoba volt berendezve a gyűjtemény számára, de a ház reprezentatív helyiségeibe is jutott belőlük. Nagy divat volt lefestetni magukat egy híres ókor rommal, reneszánsz épülettel a háttérben. Ez nem a vagyon fitogtatására szolgált, hanem arra, hogy ezeket az ismereteket otthon elterjesszék, megfelelő beszámolókkal szolgáljanak azok számára, akik nem juthattak el oda (nők, kevésbé vagyonosak stb.). Azonban nem csak az emberi alkotásokra fókuszáltak, hanem az idegen tájak természeti szépségeire és élővilágára is. A tudomány elit dolognak számított, így cél volt, hogy minden ágában megfelelő jártasságot szerezzenek, azaz minimum társalogni tudjanak róla. A tehetségesebbek útikönyvet is írtak saját utazásukról.
A mai gyűjteményeket is el lehet rendezni úgy, hogy a Grand Tour biztosította hatást elérjük. Ehhez kérje lakberendező segítségét.

Antik-Vintage-Retro

Az alábbi három fogalom használata mindennapos a lakberendezésben és a kapcsolódó irodalomban. Sokszor mégsem egyértelmű, mikor melyiket kell használni egy tárgy leírására.
Antik: 100 évesnél öregebb bútor, műtárgy, vagy kézműves munka jelzője, mely a stílustól független. Gyűjtők számára a kora mellett fontos még az eredetisége, állapota, készítője és hogy mennyire ritka (többdarabos szett esetén a hiánytalan készlet is). Restaurálás során állíthatják vissza eredeti pompájukat.
Vintage: kor szerint a 100 évesnél fiatalabb, de 15 évesnél idősebb tárgyakra használt jelző, ami azonban sokkal inkább vonatkozik az állapotukra, mint a korukra. Az erősen használt, kopott külsejű bútorok, használati tárgyak összefoglaló neve, mely már egy stílust is jelöl. Az eredeti funkciótól eltérő, újragondolt, újrahasznosított, átalakított/felújított tárgyakat is jelenti. Az új tárgyaknak vintage kinézetet adni már egy külön műfajjá nőtte ki magát. Nem egyenlő a shabby chic stílussal.
Retro: az 50-es évektől a (jelenleg) 80-as évekig tartó időszak mindennapi használati- és dísztárgyaira alkalmazott jelző. Ezek koruk szerint „csak” régiek. Az újonnan készült, de ezen időszak stílusát, formáit visszahozó tárgyakat is illethetjük ezzel a jelzővel. A gyűjtőket általában a nosztalgia, az érzelmi kötődés motiválja, de természetesen fontos az eredetiség és az állapot is. Van a retronak egy olyan pejoratív értelmezése, ami inkább divatjamúltat jelent.
Ha bizonytalan, kérje szakértő segítségét egy adott tárgy kormeghatározásához.

Rokokó

A rokokó a XVIII. század eleji Franciaországban jött létre és az 1780-as évekig volt népszerű. Neve a rocaille szóból ered, mely egy kavics, cement és kagylóhéj keverékéből álló anyag. Az új stílus egyfajta lázadás volt a barokk merevsége ellen. XIV. Lajos halála után a nemesség egy szabadabb, játékosabb, díszesebb környezetre vágyott. XV. Lajos uralkodása alatt teljesedett ki, melyben nagy szerepe volt szeretőjének, Madame Pompadournak is.
A rokokó tulajdonképpen dekorációs stílus. Faragás és gipsz díszítés ékesített mindent, általában aranyozva. Tekeredő szőlőindák, virág- és gyümölcsfüzérek, C és S formájú díszítő elemek, kagylómotívumok kerültek a festmények/tükrök köré, a bútorokra (különösen a konzolokra, komódokra és asztalokra), a szobák falaira és mennyezetére is. A festészetben az életképek jöttek divatba, melyek a nemesek világról alkotott idealizált elgondolásait, vágyait tükrözték (pl.: A. Watteau, F. Boucher). A kissé szabadosabb témák sem jelentettek tabut, már nem csak a mitológiai alakokat ábrázolták ruha nélkül és/vagy pikáns helyzetekben. A pásztori idillt jeleníti meg a toile de Jouy minta, mely ekkor „született”. A rokokó fontos eleme volt a chinoiserie is, ami a távolkeleti kultúrát hozta el a királyi udvarokba. A bútorokat lakkozták, festett jelenetekkel díszítették, népszerű lett az aranyozott bronz és a különféle berakások. A színek finomodtak, a fehér és a pasztell árnyalatok számítottak divatosnak. Az európai porcelángyártás megalakulásának köszönhetően megjelentek a kis méretű szobrok és figurák. Ezek kandallópárkányra, vagy konzolasztalra kerültek, beltéri díszítő elemként. Témájuk általában a vidámság és a szerelem volt. A ruhákon a csipkedíszek, szalagok, masnik, hímzések sokaságát lehetett látni, a rizsporos paróka és kesztyű fontos kiegészítő volt. Megjelent a szalon intézménye, ahol összegyűlt a kiválasztott társaság és élénk szellemi életet folytatott. Ennek adott különleges körítést a rokokó stílus.
Mai szemmel nézve a rokokó talán kicsit „soknak” tűnik. Azonban visszafogva az aranyozás és a díszítés mennyiségéből, mintegy jelzés értékűen kezelve a jellemző vonásokat, átültethető napjaink enteriőrjeibe is. Ehhez kérje lakberendező segítségét.

Barokk

A barokk elnevezés a barocco (különös, nyakatekert) szóból ered. Ez a művészettörténeti stílus nagyjából a XVI. század végétől a XVIII. század közepéig tartott.
A barokk abban a korban kezdte térhódítását, amikor a katolikus egyház elindította az ellenreformációt. Stílusjegyei elősegítették ezt a törekvést, ami fordítva is igaz: a katolikus egyház ösztönözte a barokk kifejlődését, mert eszközt látott benne nagyságának megmutatására.
Legfőbb jellemzője a monumentalitás, ami nem csak a vallási építészetben volt tetten érhető. Az uralkodó osztály palotái is ezt tükrözték, melyek megtestesítették az abszolutisztikus monarchiát. Franciaországban ekkor épült XIV. Lajos parancsára a Versailles-i kastély. Az épületek túldíszítettek voltak: aranyozás, nemes anyagok (pl.: ritka fafajták, márvány, gobelin), falfestmények, csigavonalas díszítmények, gazdag színek. Gyakori volt a kupolás megoldás. A szobrászatot és a festészetet egyaránt jellemezte az alakok színpadias beállítása, az allegorikus ábrázolás, a mozgalmasság és a lendületesség.
A nagy belmagasságú belső tereket télen kandallóval fűtötték. A baldachinos ágyakat körben vastag függönnyel védték a hidegtől. Mivel ekkoriban divat volt ágyban fekve fogadni a vendégeket, így nem csak a közösségi terek (szalon, folyosók, előtér), hanem a privát szférához tartozó hálószoba is a reprezentációt szolgálta.
A bútorművesség terén kiteljesedett a furnérozás, az intarzia, a marketéria (csont, teknőspáncél, gyöngyház, porcelán, stb.) technikája. Az aranyozott bronzdíszítmények alkalmazása tette világhírűvé XIV. Lajos művész-bútorkészítőjét, André Charles Boulle-t. Az ülőbútorok már kárpitozottak (gobelin), háttámlájuk egyenes, lábuk íves és faragott (cabriole), a váz gyakran aranyozott. Ekkor jelent meg a fiókos komód. Az álló- és asztali órák, mint dekoratív berendezési tárgyak, szintén a tulajdonos gazdagságát mutatták.
A barokk stílus használata teret igényel. Ha mai korra átültetve, egy átlagos otthonban szeretnénk alkalmazni, kissé vissza kell fogni csillogását és monumentalitását – de ez nem lehetetlen. Kérje lakberendező segítségét egy ízléses enteriőr megvalósításához.

A klasszikus stílus ezer arca

A „klasszikus stílus” kifejezés értelmezése néha gondot okoz a leendő megrendelőnek, van olyan helyzet, amikor egyenesen elrettenti a szolgáltatás igénybevételétől. A köztudatban ez a meghatározás sokszor egyenlő a bézs-barna színekkel, hatalmas és túldíszített bútorokkal, vagy nehéz drapériákkal. A klasszikus stílusnak azonban rengeteg arca van, melyek mindegyike gond nélkül kiegészíthető bármilyen technikai megoldással, mely a mai kor kényelmét szolgálja.
A történelmi stílusok megnevezés takarja azokat az irányzatokat, melyek egy-egy történelmi korra voltak jellemzőek, nem csak a lakberendezésben, hanem az élet szinte minden területén. Magukba foglalják a zenét, irodalmat, képzőművészeteket, építészetet, kertművészetet, öltözködést, stb. Szorosan összekapcsolódnak, ahogyan azt a történelemkönyvekben látjuk. Ezeket követve nem kell egy az egyben lemásolni például a paloták berendezését a kívánt hatás eléréséhez, hiszen a léptékek is valószínűleg teljesen mások, mint annak idején. A fő jellegzetességek közül elég lehet csak két-három jellemvonást kiemelni, a többi részletet pedig ehhez igazítani úgy, hogy harmonikus legyen az összkép. Néhány példa a teljesség igénye nélkül: ókori római, reneszánsz, barokk, viktoriánus.
Az országok, tájegységek jellegzetességeit felhasználó stílusok szintén klasszikusnak mondhatók. Általában antik tárgyak felhasználásával, régies formák alkalmazásával, jellemző színekkel és anyaghasználattal idézik fel a választott stílust, amit egy modern/minimál enteriőr nem tud visszaadni (természetesen mindenhol léteznek ilyen otthonok is). Az összhatás az igazán fontos. Néhány példa a teljesség igénye nélkül: provence-i, marokkói, (bármilyen) vidéki, tengerparti stílus.
Az általam tematikusnak nevezett stílusok olyan lakberendezési megoldásokat takarnak, melyek valamilyen téma köré épülnek. Ez lehet egy film, egy város, vagy akár most divatos irányzat is. Közös jellemzőjük ekkor is az, hogy klasszikus vonalvezetésű bútorokat, kiegészítőket, dísztárgyakat használnak, ha lehetséges, akkor antik darabokkal együtt. A színek itt is nagy segítséget nyújtanak a végeredmény szempontjából. Néhány példa a teljesség igénye nélkül: shabby chic, steampunk, Párizs, ipari stílus.
A fentiekbe nem sorolható modern klasszikus stílus talán a legelterjedtebb. A nagyobb bútorok, építészeti elemek (holkerléc, rozetta, fali panel, stb.), kárpitozások, padlóburkolók mind klasszikusak, de a színek, kiegészítők, dísztárgyak már modernebb irányzatot képviselnek. Ezek együttese teszi kifinomulttá a végeredményt.
Nem kell megijedni a klasszikus stílus kifejezéstől. Mindenki megtalálhatja közöttük a számára megfelelőt. Kérje lakberendező segítségét a megvalósításhoz.

Ókori görög és római stílus

Az antik görög és római kultúra nem csak az ókorban volt meghatározó, de a történelem során többször is visszatért (reneszánsz, klasszicizmus, neoreneszánsz, neoklasszicizmus) az építészet és a művészetek révén a lakáskultúrában is.
A fennmaradt épületek, használati tárgyak azt mutatják, hogy a meghatározó színek a natúr, természetes palettából kerültek ki, ami a felhasznált anyagoknak köszönhető: például a márvány fehérsége és a mészkő krémszíne. A textileket növényi, állati és ásványi anyagokból kinyert festékekkel színezték. A falakra közvetlenül festették fel a tájképeket, életképeket. Az ülőbútorok kárpitozás nélküliek voltak, de párnákat már használtak. Az építészet és a szobrászat a vallási, a közéleti és a magánéleti területet egyaránt kiszolgálta. Jellegzetes építészeti elem volt a háromféle oszloprend: dór, ión, korinthoszi. A díszítő motívumok közül talán az akantuszlevél, a voluta és a meander a legismertebb. Az épületeket is színes díszítésekkel, aranyozással látták el, ami azonban az évszázadok során lekopott. A padlót gyakran apró mozaikkal burkolták, padlófűtést is alkalmaztak.
A mai, korszerű lakberendezési elveknek megfelelő otthonokba is becsempészhetjük az antik világ varázsát. A burkolatok között széles körű mozaik csempe választékot találunk. Természetes kövekből nem csak padlóburkolatnak való, de falra tehető ultra vékony kőfurnér és kőtapéta is kapható. Ha a lakás/ház kialakítása megengedi, használjunk könnyű, üreges ál-oszlopokat díszítő elemként. A kariatidával díszített bútorok, az antikolt fém kiegészítők (csaptelepek, lámpatestek, fogantyúk, stb.), a fehér gipsz szobrok, az amfora alakú vázák mind hangsúlyosabbá tehetik az erre a stílusra való törekvésünket. Maradjunk a bézsek, fehérek, barnák természetes kombinációjánál, amit egy kis arannyal fényűzővé tehetünk (például a fürdőben arany üvegmozaik díszítéssel). Kiegészítőként ezekhez bármilyen élénk szín jól mutat majd.
Kérje lakberendező segítségét klasszikus antik stílusú enteriőr kialakításához.